Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

emelődtek. A kévével megrakott szekeret általában megrudalták, — lekötötték — hacsak nem volt egészen közel a gabona. Elől hosszú lánccal vagy rudazó lánccal kötötték meg. Előbb a szekér oldal felső fájára, a harmincas évektől a vendégrúd végére szerelték a láncot, ebbe dugták a szekérrakó által lenyújtott nyomórúd vastagabbik végét. Hogyha túl hosszúnak találták a láncot, rátekerték a rúdra, utána végigfektették a rudat a rakományon. Hátul hosszi, vagy más néven rudazókötéllel kötötték meg a nyomórudat, kézzel, lapickával, később csigával, szorosra húzták és odahurkolták az oldalhoz. A szálasgabonával megrakott szekér A nyomórúd beakasztása lekötése hátul. Kisújfalu (1974). a szálasgabonával megrakott szekér elején. Kisújfalu (1974). Nagyfaj súlyú teher szállítására előkészített szekér. Kisújfalu (1974). Egy másik kötési forma, mely szintén a harmincas években terjedt el: a jobb oldali vendégfa végére hurkolt kötelet átvetették a nyomórudon, elvezették a másik vendégfáig, azon átvetették, visszaemelték a nyomórudra, majd a kiindulóponthoz vezették, ott újra beleakasztották a rúdba, és visszavitték a túloldali kötélágba, „utána az indulási ágba" mellé. Gabonahordáskor fokozott figyelmet igényelt az állatok irányítása, mert a nagy térfogatú, lengő rakománnyal igen könnyen feldűlt a szekér. Lehetőleg minden gödröt kikerültek, s ha árokhoz értek vigyáztak, hogy egyszerre zökkenjen bele a két első kerék. Ha oldalon mennek, a szekéralj oldalán ülő adogató leugrott, s villájával támaszkodva tartotta a térit. Ha ledűltek a rezorva lánccal megkötözték a nyújtót, 387