Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)
P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése
marok. A másik követelmény, hogy kistallót hagyjon maga után a kaszáló, ha magas volt a tarló azt mondták a kaszásnak „kikezdi a feneked". Az arató párja a markozó vagy marokverő. Az utóbbi név egy korábbi aratási formát őriz, mikor még verték, más szóval veretelték a markot. Ez a művelet jól nyomon követhető az árpa aratásában. A rendre vágott árpát ugyanis még a közelmúltban is veretölték. Két kézre fogott kis gereblyével álltak be a rendbe, a fogak a veretelő felé álltak. Lábukat úgy csúsztatták a rend alatt, Marokszedés. Kisújfalu (1974). „Kötözőbot" (kévekötő fa). Kisújfalu (1974). hogy mindig a kalász felé eső láb járt elől. Míg a lábaikkal túrták, tűrték a gabonát a kezükben lévő eszközzel marékká igazították. Amikor egy marékra valót feltűrtek előre mentek a rend mellett, és kb. akkora darabról visszahajtották, így az egy kévének való 'két marok szorosan egymás mellé került, könynyebb volt a kötözés. Területünk jelentős részén a veretöléshez némileg hasonló módon szedték fel a rávágott búzát a marokverők. Igaz, hogy gereblye helyett sarló volt a kezükben, s azt csak jobb kézzel fogták. Menetiránynak szembe álltak be a falra vágott gabonába, csakúgy mint a rendre vágott árpánál, bal lábukat előretolták a fal, a lábon álló gabona mellett, jobb lábukat kissé hátrább maradva csúsztatták előre. Suhintásonként szedték a sarlóval a gabonát. Mikor megtelt az ölük, két karjukkal átölelték a markot, tövét a földhöz ütötték, és tővel fordítva a haladás irányába lefektették. Ez a művelet átmenetnek tekinthető a veretölés és a marokszedés között. 35 Kisújfaluban, Köbölkúton és Muzslán kívül állt a marokszedő a renden, farral — háttal — a haladás irányára. Bal kezébe fogott sarlójával szedte suhintásonként ölébe a levágott szálakat, jobb kezével felcsapta a hóna alá, majd 35 A veretölést ld. TÁLASI István 1942. 166.; BALASSA Iván 1964. 85.; HOFFMANN Tamás 1984. ; TAKÁCS Lajos 1974. 162. 384
