Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

P. Madar Ilona: Alsó-Garam mente földművelése

Az eszközváltás (ti. a kézikapa ekekapára való kicserélődése) jelentős változást hozott a növények gondozásában, amint lentebb látni fogjuk, a munkások részesedésében is. A kukorica kikelésekor igen kényes növény, gyenge korában nem bírja a kapálást, kisárgul, négy levelében horolják — csak a sorközöket kapálják meg. — Akkor is kisárgul, ha langlába. — lágy földben — kapálják, némelyek szerint a föld is megsínyli, ha nedvesen kapálják, 5—6 évre van szüksége, hogy kiheverje. „Mácsonyaírtó" (acatoló). „Bornyúszájú kapa" Kőhídgyarmat (1974). (széles kapa). Május hónap második felében történt az első kapálás, Péter-Pál táján a második. Másodszorra tőtög ették, ilyenkor ritkították és csavarták ki a fattyakat — a mellékhajtásokat —, utána összeszedték és a szarvasmarháknak adták. Akinek nem volt szarvasmarhája, nem tudta takarmányként értékesíteni, az már az első kapáláskor kiritkította a sorokat, és így jobban nőtt a növény. Akik részibe adták a kukoricát kapálásra, 2/3-át kapták, 1/3-a a művelőké lett, ezért is nevezték harmadosnak őket. Abban az időben még mindenki kézikapával kapált. Az első ekekapáló gép 1920 körül jött be, 1930 táján lett általánossá. Mindenki megkapálta a kukoricáját, esetleg napszámost fogadott. Attól kezdve csupán a betakarítási munkálatokat adták ki részibe.

29 Kilencedéért vagy tizedéért. 29 Vö. BALASSA Iván 1955. 209., valamint Mezőgazdasági munkabérek Magyarországon 1902. 377