Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Bellon Tibor: A Nagykunság földművelő gazdálkodása a XVIII–XIX. században

akkor, amikor megjelentek a cséplőgépek. A két eljárást a nevében is megkülönböztették. A rendre vágást mindig takarásnak mondották, és csak a rávágást mondták aratásnak. A további munkamozzanatok is eltérőek voltak. A rendről a gazt fa villa val kis csomókba gyűjtötték össze, majd boglyákba rakták, innen szállították el a nyomtató helyre. A rávágásnál a kaszás után háttal haladt egy marékszedő, — rendszerint asszony vagy lány, — aki széles pengéjű kaszasarZóval vagy egy természetes faágból készített gamóval a hóna alá szedte a markot. Két marékból lett egy kéve, amelyet magába vagy gyékénybe kötöttek be. A gyékénykötél is gyakori volt, pl. 1846-ban a Pólya Dániel madarasi főbíró kérte a karcagi tanácsot, hogy engedélyezze a karcagi réten gyékényt szedhessen amely kévekötésre fog szolgálni.

61 Tanulságos, hogy a két arató és cséplőtechnika a takarás és aratás, valamint a nyomtatás illetve a gépi cséplés egymás mellett élése során az új technikát mindig a búzánál eszközölték, míg egyéb gabonafélékből az archaikusabb technikával nyerték ki a szemet. Pl. a búzát már kévébe kötötték, mikor a zabot, árpát még mindig rendre vágták. A búzát már cséplőgéppel csépelték, de más takarmányt, gabonát még sokáig nyomtattak. A nagymennyiségű gabona takarása, nyomtatása sok munkáskezet kívánt. Általában az a jellemző a Nagykunságban is, hogy nem volt elegendő a családi munkaerő, hanem rendszeresen bérmunkást alkalmaztak. A bérmunkás bérét nemcsak a gazda és a munkás általi egyezség döntötte el, hanem a város sőt a kerület is rendszeresen beleszólt az arató-takaró, nyomtató bérek alakulásába. Jóelőre egyeztették a környező vármegyékkel is a béreket, és ezt körlevélben tudatták a városokkal, akik a gazdáknak kihirdették. A Jászkun kerület 1798ban határozatot hozott az aratórésznek limitációjárói „mely a Kis Kunságra is kiterjesztetik oly hozzáadással, hogy aki ezen határozatot átalhágni bátorkodik, 6 forintokra büntettessen a bíróságok által".

62 1815 nyarán a kerület a tisztabúza aratását 17-én, a kétszerest 16-án, a rozsot 15-én, a tavaszi gabonaféléket 14-én bocsátja aratásra.

63 1817. június 14-én a három kerületi kapitány a nyári napszámok béreit, arató részeit határozza meg, és úgy állapítják meg, hogy a Jászságban és a Nagykunságban „a jó tiszta búza 18-án, az alábbvaló 16-án, a jó kétszer búza és rozs 16-án, az alábbvaló 14-én, a jó tavasz vetés 14-én, az alábbvaló 12-én arathasson".

64 1818 júniusában is kerületi döntés alapján határoznak az aratórészekről: a jó tiszta búzát 15-én vagy 16-án, a kétszer búzát 13-án vagy 14-én, a rozst 12-én vagy 13-án, árpát 11-én, 12-én, zabot 10-én és 12-én arathatják.

65 Az arató és nyomtató részek központi meghatározása a múlt század második feléig gyakorlatban volt. Nem csak helyben vállaltak aratást a nagykunságiak. Aszályos esztendőben más vidékre is elmentek mind aratni, mind nyomtatni. Akinek szabad igaereje volt, elment más vidékekre. GALGÓCZI Károly a múlt század közepén írta: „nyomtatni egyébiránt a Mezőségrül, Hajdú városokból és a Nagy Kunságból is eljárnak Biharba, s ha ezek nem járnának, úgy a termés sokszor nyomtatlan maradna."

66 Ezek a vállalkozások egyéni kezdeményezésre jöttek létre, így írásos nyoma nagyon ritkán van. Nem tudjuk tehát, hogy milyen nagy tömegeket érintett és milyen időtartamot vett igénybe. Az bizonyos, hogy már a 61 J-Nk-Sz. ML. Prot. Karcagiensis 1846. jún. 20. 143/397. 62 J-Nk-Sz. ML. Jászkun ker. jkv. 1798. 200/1140. 63 J-Nk-Sz. ML. Jászkun ker. jkv. 1815. jún. 12. 350—351/1007. 64 J-Nk-Sz. ML. Jászkun ker. jkv. 1817. jún. 14. 314—315/968. 65 J-Nk-Sz. ML. Jászkun ker. jkv. 1818. jún. 17. 277—278/997. 66 GALGÓCZI Károly, 1855. 204. 353