Novák László szerk.: Néprajzi tanulmányok Ikvai Nándor emlékére I. (Studia Comitatensia 23. Szentendre, 1994)

Bellon Tibor: A Nagykunság földművelő gazdálkodása a XVIII–XIX. században

hagytak. Ennek egyik oldalára — háttal északnak — építették fel a vályogfalú, szarufás tetőszerkezetű, nádhajazatú tanyát. A tanyapallagot sohasem kerítették körül, de gyakori volt, hogy a szélsőséges időjárás jól tűrő egy-két sor akácfával sűrűn körülültették. Ez nyáron hűvöset adott az apró jószágnak, és a delelő állatoknak. Rendszerint ezek árnyékában állították fel a nyári jászlat is, mely fölé ritkán kezdetleges bogárhátú tetőt csináltak. A tanyaépülethez közel ásták a gémeskutat. Mellé állították a vályúkat oly módon, hogy egymásba csoroghatott belőlük a víz. A kutat leggyakrabban téglával rakták ki, a káváját négy leásott oszlophoz szögezett deszka képezte. Amikor a nyári munkák idejére az asszony is kiköltözött a tanyára, az egyosztatú óltanyához egy kisebb szobát toldottak, ennek ajtaja az ólba szolgált. A szobába kemencét építettek, széles körbe futó padkával. A kemence szája a pitaról füstfogó kéménye alá nyílt, innen lehetett fűteni. Kisméretű volt ez a tanyai szoba, csak néhány bútordarab fért bele: a suttal szemben egy ágy, sokszor ezt négy földbe vert karóra fektetett deszka, és az erre terített szalma helyettesítette, egy láda az eleség vagy ruhanemű számára. Csak a legszükségesebb ruhákat tartották a tanyán, ezek pedig inkább a falba vagy az ajtóba vert szögeken lógtak, esetleg még egy városból kikopott lóca, vagy kanapé, és egy öreg asztal szolgálta a kinnlakók kényelmét. Ebben a szobában lakott a gazda a feleségével. A legények, szolgák továbbra is az istállóban szállásoltak. GYÖRFFY István a századfordulón a tanya szobájának a berendezését még ilyennek találta: ,,a városi ócska bútornak rendesen itt a végső állomása. Egy vacok, egy-két láda, egy-két lóca, asztal, 2—3 szék, néhány polc és fogas a bútorzata."

31 TÁLASI István a változásokat vizsgálva rámutat arra, hogy a tanya a városban már használatból kiment tárgyak, sőt elkallódó szellemi javak végső menedékhelye, „melyek itt még ideig-óráig élnek, vagy életre kelhetnek. A tanyavilágnak ez a hagyománymentsvár mivolta, a népi műveltség változás szakaszainak törvényeit is megmutatja."

32 A pitarólak nem voltak lepadlásolva. A keresztbe futó folyógerendákra rakták fel a szerszámokat. Gyakori volt, hogy az istálló nádhajazatát alulról betapasztották, és be ie meszelték. Ezt azért tartották fontosnak, mert részben melegebb volt az istálló, részben pedig tűzbiztonsági okokból megnyugtató volt a nád betapasztása. GYÖRFFY Istvántól ismerjük a Jászkunság 1802-es építési reguláját. Ebben megfogalmazták a tető betapasztásának a szükségességét: „Az újonnan épült házaknak teteje belülről (a nád farkait lesarlózván) tüzet nem fogható földdel tapasztasson bé, a végeiknek pedig vértelek légyen és eszterhájai nádoltassanak bé: úgy hasonlóan a pitvar és a konyhának az a része is, melyek a kémén boltozatján kívül esnek, bémázoltassanak.."

33 A fejlettebb tanyákon egyéb melléképületet is emeltek. Ha egész évben lakott volt a tanya, a gazda családja, vagy cselédjei kint tartózkodtak, esetleg szolgatanyásnák, felestanyásnak, vagy szabadtanyásnák adták azt ki, megtaláljuk már a bogárhátú disznóólat. A vályogból felrakott falakon keresztbe karnyi vastagságú rudakat fektettek, és erre magasan feltornyozva kazalszerűen szalmát raktak. Olykor valóban szalmakazal alá építették. Gyakran hasonlóan helyezték el a tanyán telelő juhokat is. Gyakran láthattuk, hogy az ól végéhez ragasztva féltetős megoldással, eset31 GYÖRFFY István, 1910, 142. 32 TÁLASI István 1946 5 33 BELLON Tibor', 1979. 163.; SZABÓ Lajos, 1987. 204., GYÖRFFY István, 1938. 238— 240.; BELLON Tibor, 1989. 25—43. 345