Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)

Tari Edit: Árpád-kori templomok Cegléd környékén I.

Takács Mihály 1931-ben még azt írta: „az 1850-es években még látható volt a mostani sertéslegelőn egy régi templomnak alapfala, s a hagyomány szerint a hajdani falu (Bicskét értik alatta, T. E.) állt ott. Mások szerint elpusztult mecset lett volna."

30 Valószínűleg a romos Szent Vid-templomot látták. Szent Vid (Vitus) vértanú tisztelete, népszerűsége a Corvey apátságból terjedt el Európában. Majd a X. század végén a prágai püspökké lett Dietmar terjesztette el Csehországban. Hazai elterjedésével a XI. századtól már számolhatunk.

31 Szent Vid a tizennégy segítőszent egyike. Gyakran közösen tisztelték Modestusszal és Crescentiával. A legenda szerint szicíliai gazdag család keresztény gyermeke, aki pogány atyja elől nevelőjével, Modestusszal és dajkájával, Crescentiával együtt elmenekült. Egy pusztában saskeselyű táplálta őket. Majd Diocletianus császár beteg fiából kiűzte az ördögöt (vitustánc!). Az uralkodó azonban bálványimádásra kényszerítette, amit Vid megtagadott és emiatt megkínozták és mártírhalált halt. Ünnepe június 15-én volt. Nevének eredete nem tisztázott. Jankovich Marcell meggyőző okfejtésében Szent Vid mindkét kísérőjét jelképes alaknak tartja, melyek az attribútumaikhoz hasonlóan a nyári napforduló kísérőjelenségeit jelképezik. Ebben az összefüggésben Szent Vid a „fordulóban álló legyőzhetetlen Napot személyesíti meg". Külön érdekessége elképzelésének, hogy Szent Vid attribútumainak is felfedezte napfordulóval kapcsolatos jelképi tartalmát.

32 A templom régészeti kutatása A templom feltárását megelőzően 1959-ben, a „községi homokbányában" G. Sándor Mária három Ny—K-i tájolású sírt tárt fel.

33 Összesen 8 db S végű hajkarikát talált. Ezek egy része a sírokban, másik része szórványként került elő.

34 Az egy napig tartó leletmentés során megállapította, hogy a temető nagy részét már kitermelték. A síroktól É-ra téglatörmeléket talált, valószínűleg a templom nyomait fedezte föl. 1976 nyarán silógödrök ásásával a templom körüli temetőt ismételten megbolygatták.

35 (II. kép 2.) A következő év februárjában Miklós Zsuzsa a templomhelyről edénytöredéket gyűjtött és egy oszloptöredéket is talált. (VII. kép 2.) A feldúlt temető nyomait ő is megfigyelte.

36 Az 1977 márciusában végzett helyszíni szemlén kiderült, hogy a silógödröket beleásták a középkori temetőbe, a sírok és a templom egy részét is elpusztítva ezzel. (II. kép 2.) Áprilisban Dinnyés István leletmentést kezdett a területen a templom feltárását tűzve ki célul.

37 A lelőhely Tápióbicskétől keletre, az Alsó-Tápió vízfolyás és a Tápiószentmárton felé vezető műút által közrezárt területen található, egy K—Ny irányú dombvonulat Ny-i felén, melyet három oldalról mélyebb, vizenyős terület határol. (II. kép 1.) Ugyanennek a dombvonulatnak a közepére települt az „Április 4." Mgtsz szarvasmarhatelepe, amelynek kialakításakor a domb jelentős részét elhordták. (Valószínűleg ez volt a „községi homokbánya" is.) A szarvasmarhatelep Ny-i szélén mélyített földút falaiban sírok maradványait találta az ásató. A tsz-teleptől ÉNy-ra a domb megmaradt részébe két, 5 m széles silógödröt ástak. A tsz-teleptől távolabbi, Ny felől elhelyezkedő silógödörben két égett, hamus földdel töltött gödröt (településnyomokat) észlelt Dinnyés István. A tsz-telephez közelebb eső keleti silógödör falaiban viszont már a temető folytatását figyelte meg. (П. kép 2.) Az embercsontok közelében döngölt falalapozás részlete látszott. A metszetfalban előtűnt egy Ny—K-i irányú ferde síkban roncsolt falalap és egy erre merőleges, É—D-i falcsonk metszete. A domb déli szélén XIV—XV. századi barna és fehér edénytöredékeket talált. (IX. kép 1., 3—6.)