Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)

Ottományi Katalin: Késő római kerámia a leányfalui őrtoronyból

ban temetőkből ismerjük, bár erődökben is gyakori.

153 Leányfalun ide tartozik igen sok perem nélküli, majdnem ép edény, mázas és besimított változatban egyaránt, pl. 15., 30. tip., 39. t. 12. tip., Alföldi XXX/2, XXXI/4. A forma szokásos besimított díszítése a nyakon található függőleges vonalak és alatta az edény vállán besimított rácsminta. Az edény többi része vízszintesen simított. Füle függőlegesen simított, esetleg besimított hullámvonallal díszítve (1. Alföldi XXXI/4a—b.). Ez a jellegzetes díszítés látható a 39. t. 12. típusnál, melynek talpát is szabálytalan simítás borítja, fülén pedig apró ék alakú beszurkálások láthatók. Egy ács-vaspusztai analógián a rácsminta mellett bekarcolt hullámvonalak is találhatók (Ottományi 1989: Fig. 122/19). Ez a Leányfalun is szokásos díszítésmód a forma legkésőbbi példányaira jellemző. (Ács-Vaspusztán is V. század eleji rétegből került elő.) Ugyanilyen típushoz tartozott még több leányfalui besimított töredék is, melyek az edény vállés nyaktöredékei voltak. Ilyenek a ferde vonalakkal díszített 5. típus, a háromszögekkel díszített 6a—7. és a rácsmintával besimított 13., 17., 18., 20—21. típusok. Valamennyi szélesebb nyakú edényhez tartozott, mint a 12. forma. Valószínűleg a típus egy nagyobb változatát képviselik (1. Ottományi 1981: VI/9a.). A forma provinciális római eredetű, mely üveg-, ill. fémedényeket utánoz.

154 Szürke, díszítetlen változatban a IV. század elején tűnik fel pl. latrus 5. réteg. Mázas kivitelben a század második felének temetőiben gyakori, míg a század utolsó harmadában és az V. század első felében főleg besimított díszítéssel készítik ezt a formát, bár a mázasok is elég sokáig megmaradnak.

155 A legkésőbbi példányokat a ternitzi műhely gyártotta az V. század végén és a VI. század elején (Friesinger 1981: Abb. 57). Az Alföldi által I. csoportba sorolt ilyen típusú „hunkori" korsók sora azóta csak Pannónia területén kb. 30 új lelőhellyel bővült (Ottományi 1981: 36—37, 9. tip., XXIX. t.). Friesinger pedig AlsóAusztria északi felében, a Duna mindkét partjáról előkerült ilyen edényeket dolgozta fel (1981: Abb. 48.-49). A provincia északi és keleti szomszédságában barbár területen is előfordul.

156 A szomszédos provinciák limes menti erődjeiben is megtalálható pl. Batavis, Boiotro (Christlein 1982: 7 tip., Abb. 9/1—2., 5.). A IV. században római népesség használja ezeket az edényeket, de az V században a továbbélő provinciális lakosság mellett, barbár, keleti gót és hun sírokban is feltűnnek, pl. Laa an der Thaya, Wien-Sirnrnering. Az egyik, Alföldi által közölt római korsó a helyi provinciális lakosság keresztény voltát is bizonyítja (1932: 64., 20. kép). c) Széles szájú, egyfülű korsók: 24. tip. (18. t.) besimított 1., 4. (37 t.) és 23—24. tip. (41. t.). Valamennyi kisebb, mint az előző csoport edényei. Ide tartozik még egy mázas kis edény is (18. t. 25. tip.). Egy rácsmintás perem és több perem nélküli majdnem ép edény sorolható be ide. Peremük valószínűleg kihajló lehetett, 1. 24—25. tip., nyakuk hengeres, vagy lefelé szélesedik, hasuk élesen kiugrik és gömbölyű. Fülük a peremből indul és a has közepéig tart. Hurkafül vagy egyosztatú szalagfül. Hasa mindig vízszintesen simított, a 4. típust ferde vonalak is díszítik. Az összes többin a nyak mintásán besimított. Ez a besimítás lehet függőleges sáv (1. tip.), függőleges sávok között indadísz (murgai motív.) 1. 23. tip., vagy rácsminta (korsók 24. tip.). A 41. t. 24. számú kis edényének formája és díszítése is eltérő a többitől. Formájuk alapján az ún. körte alakú edények egyik csoportját alkotják, bár pontos analógiát igen 30