Maróti Éva szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 22. Szentendre, 1991)

Simon László: Korai avar kardok

terjedésével kapcsolatban leszögezte, hogy a kardos lelőhelyek zöme (kb. 50%-a) a Tisza Zagyva és Aranka közé eső szakaszának két oldalán fekszik. E fegyverek sírbeli helyzetét vizsgálva a szakdolgozat szerint az esetek 71%-ában, összesen 23 esetben a holttest bal, azaz viseleti helyzetének megfelelő oldalára tették a kardot. Hivatkozva Joachim Werner 1956-ban megjelent hun monográfiájára, Kiss A. a korai avar és a hun kori kardok között sok formai hasonlóságot állapított meg. Nevezetesen: az avar kori kardtípust a hun kori fegyvertípus későbbi feltűnésének tartotta. — Újabban a kutatás fölelevenítette ezt a nézetet, sőt a rokonságot kiterjesztette más tárgytípusokra és bizonyos temetkezési szokásokra (ún. máglyasírok) is.

27 1956-ban Szabó János Győző a tarnamérai temetőrészlet közlésekor a keresztvasformák változásai alapján fűzött figyelemre méltó észrevételeket a kardok és szablyák közötti átmenet kérdéseihez.

28 Amint az eddigiekből, úgy Bóna István 1971-ben megjelent összefoglaló népvándorlás kori kutatástörténeti tanulmányából is kiderül:

29 Csallány Dezső 1939-es dolgozata óta alig történt valami előrehaladás a korai avar kardok osztályozása, tipologizálása terén. Az 1970-es évek elejétől azonban a leletek mennyiségi gyarapodása újra ráirányította a figyelmet e fegyverre és megszaporodtak a velük (is) foglalkozó közlemények. 1971-ben tette közzé Salamon Ágnes és Erdélyi István a töredékében is jelentős környei korai avar kori temetőt,

30 amelyből 21 új kardlelet vált ismertté. Ugyancsak 1971-ben bukkantak rá Kunszentmiklós határában a mindmáig egyetlen kagáni temetkezésre. Itt, és a közvetlen közelében három pompás, arany- és ezüstveretekkel felszerelt kard látott napvilágot. 1975-ben került publikálásra a karikás végű markolattal és hármas ívű függesztóvel ellátott mandjelosi kard. Ez a lelet különösen azért becses számunkra, mert mindmáig ez az egyetlen olyan fegyver, amelyen a karikás szöggel felerősített markolatfej egy darabból öntött bronz. A markolatfej anyaga és a markolatvashoz való rögzítési módja pedig a legközvetlenebbül kapcsolódik a távol-keleti előzményekhez (a mandjelosi lelet értékelésére később még visszatérek). Meglehetősen eldugott helyen, a Soproni Szemle 1976-os évfolyamának hasábjain ismertette Gömöri János a feldúlt sírból származó karikás végű, keresztvasas soproni kardot. A rosszezüst sima szíjvégtöredékkel együtt maga a fegyver is legvalószínűbben a korai avar korra datálható. Gömöri — széles körben (római, germán, szarmata) keresve az analóg darabokat — arra az eredményre jutott, hogy a Minuszinszk—Altaj—Száján vidékéig visszavezethető kardtípus ilyen kifejlett formában a szkíta hagyományokat folytató szarmatákkal került legkorábban a Kárpát-medencébe. Véleménye szerint a Római Birodalom területén lelt darabok is a szarmatákkal hozhatók kapcsolatban. Bár rámutat ezek és a soproni kard közötti, főként a méretekben, arányokban megnyilvánuló különbségekre, nyilván a soproni kardra is célozva megemlíti, hogy a szarmaták kultúráját részben az avarok is átvették. Az utóbbi lelet által is képviselt, karikában végződő markolattal ellátott kardok koreai ósformájára a kunágotai lelet kapcsán először Bóna István hívta föl a figyelmet 1968-ban.

31 „Az avarság és Kelet a régészeti források tükrében" с disszertációját 1976-ban védte meg Erdélyi István. Munkájában egy rövid fejezetet a kardoknak és a szablyáknak is szentelt.

32 Erdélyi I. elfogadta Csallány Dezső tipológiai-időrendi besorolását, nevezetesen azt, hogy a P alakú tartófüles kardok korábbiak a hármas ívű függcsztőfüles kardoknál. Ez utóbbi függesztőveret előképének tartja a kínai Ho-nan tartománybeli anjani testőrfigurák kardján látható kettős ívelódésű tartófület. Az Erdélyi István által idézett, 1972-es publikáció szerint a szobrok 581 és 618 között készültek, egy utóbb megjelent tanulmány e testőrfígurakat tartalmazó sírt viszont 595-re keltezte.

33 Mintaszerű műleírással a Múzeumi Műtárgyvédelem 1978. évi kötetében ismertetett Tavas Imre restaurátor egy, a Dunából Visegrádnál kikotort ún. csengelei típusú ezüstveretes kardot.

34 Bálint Csanád néhány, a Louvre-ban őrzött késő szasszanida kard feldolgozásakor foglalkozott 266