Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Németh Lajos: Bevezető

BEVEZETŐ Nehéz bevezetőt írni egy olyan tanulmánykötethez, amely Szentendre és a Dunakanyar képzőművészetével foglalkozik, hiszen Szentendre a magyar művészettörténetben olyan rangot vívott ki magának, mint nagybánya, azaz művészettörténeti fogalommá vált. Tulajdonképpen nem is igazán az érdekes, hogy mik voltak a történeti tények, hanem inkább az, hogy mivé vált e fogalom, hogyan vált alkotórészévé a magyar művészettörténeti gondolkodásnak. A szakirodalom már régen tisztázta, hogy miként zajlott le a szentendrei művészet nagy korszaka, hogyan alakult meg a főiskolai telep, majd ténylegesen a művésztelep, hogyan vált egy ideig Szentendre a római igazodású neoklasszicizmus képviselőjévé, majd a korai avantgárd törekvések gyűjtőhelyévé. Tény, hogy Szentendre nélkül nincs modern magyar festészet, itt fogalmazódtak meg a sajátos magyar szürrealizmus és konstruktivizmus elvei, itt bontakozott ki a bartóki program képzőművészeti variánsa. Lényegében a szentendreiek alapvetéséből nőtt ki az Európai Iskola. Számos kiváló tanulmány foglalkozott azzal, hogy mit jelent a sajátságos ,,szentendreiség" — utaljunk csak Korner Éua úttörő tanulmányaira. E tanulmánykötet nem a klasszikusok alapvetésével foglalkozik, hiszen az 1945 után induló, napjainkig ívelő fejlődésre koncentrál. Márpedig e négy évtizedben ugyancsak átalakult a szentendrei művészet. Részben ennek generációváltás volt az oka, részben, hogy megalakult az új művésztelep, a korábban a városban dolgozóktól eltérő szemléletű művészek — közöttük szobrászok — kerültek ide. Mi él a klasszikusok, a Barcsay Jenők, Vajda Lajosok, Korniss Dezsők, Bálint Endrék és Kmetty Jánosok szellemi hagyatékából, művészi és etikai vállalásából? A helyzetet bonyolítja, hogy az elmúlt évtizedekben Szentendre mellett újabb kis központok alakultak a Dunakanyarban, amelyek csak részben, néha csak nagyon laza szálakon át kötődnek Szentendréhez. Immár több évtizedes múltja van a Zebegényi Alkotótelepnek, mind önállóbb szerepet játszik Vác — és folytatni lehetne a sorolást. Van-e a kis központok között valamiféle kohéziós erő, vagy pedig csupán laza földrajzi és szervezeti egység fogja össze őket? 5