Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Kiss Joakim Margit: A művészeti közeg változásai, a művészet rétegződése Szentendrén a hetvenes–nyolcvanas években

avantgárd szentendrei művészet kiállítóhelye. Funkciója tehát kettősnek mondható: üzlet és Szentendre kilencedik állandó kiállítása, e tekintetben igen fontos, hiányt pótló intézmény egyidejűleg. A müuész-intellektus szerepe — illetve a képzőművészet funkcióváltozása a hetvenes évek folyamán A külső szemlélő számára azonnal nyilvánvalóvá vált a hetvenes évek elején a Szentendrén bekövetkezett stílusváltás, a művészi világlátás sokszínűsége. Ez a sokszínűség azonban nem egészen természetes. Szentendre ugyanis az a szellemi környezet, ahol a különböző nemzedékek és művészi iskolák pusztán egymás mellé helyezésével elkerülhetetlenül és vehemensen tolulnak elő a belső, szakmai kérdések (amelyekbe a hivatal nemcsak beleszólni nem tud, hanem abszolút hamisan értékeli a szituációt). Az ország egyetlen más helyén sem képződött ilyen koncentrátum, ugyanakkor a kritikus szakma sem tudja értelmezni az eseményeket, így a környezet izgágaságnak ítéli meg az identitás kialakulásának és módosulásának fázisait. Korszakunk elején kezdetben a két művésztelep tagjai csoportosan jártak át egymáshoz,

12 majd egy-egy vezető mester társasága maradt meg, illetve növekedett, miközben az egyes telepeken belül megmaradt a viszonylagos egység. A városban élők viszont általában igyekeztek megtartani függetlenségüket, s azonos távolságban maradni mindkét teleptől (Anna Margit, Szántó Piroska, Csíikszentmihályi Róbert stb.). Korszakunk közepén radikálisan átrendeződtek az addigi csoportok;

13 a művészeti közélet kérdései foglalkoztatták az újraszövetkezöket, s ez a célra orientált közösség már telephelyétől függetlenül tartott össze. Egyidejűleg azonban már csak egyetlen erőteljes csoport létezik: a nagyjából egy korosztályt alkotó Vajda Lajos Stúdió. A korszak vége felé, nagyjából 1986 táján azonban általában atomizálódnak a társaságok, s ez marad jellemző a szentendrei művészek közösségére napjainkig. A hetvenes évek elején a művésztelepen folyó szűkebb és tágabb körű szakmai és baráti beszélgetések magára a szakmára vonatkoztak, s tulajdonképp arról informálnak bennünket, hogy a különböző nemzedékek tagjai egy táborhoz tartozónak tudják magukat A bizalmas viták során azonban néha megkérdőjeleződött egy egész életmű, tematikájával, választott műfajával együtt. Ezek a beszélgetések tehát már a művész-szerep újraértelmezése körül forogtak, s tudatosodtak az eltérő nézőpontok. Klimó Károly 1972-ben Szentendrére telepedve pl. közvetlenül is megkérdőjelezi a realistanaturalista természetfelfogás jogosultságát — mégpedig korábbi tanárával, Qráber Margittal szemben (akit mellesleg mindvégig szeretettel és tisztelettel vesz körül). Az általam megkérdezettek leggyakrabban Barcsayt és Czóbelt emlegették, Ilosvai Varga és Kmetty ugyancsak hivatkozási alap volt; illetve más összefüggésben Anna Margit, Bálint Endre, és Korniss Dezső voltak azok a művészek, akikhez igazodni látszott a hetvenes évek elejének Szentendrére telepített, pályakezdő festőnemzedéke.

15 Czóbelt varázslatosnak tartották többen is, mint aki szemléletében elég korszerű tudott lenni ahhoz, hogy a kortársak elismerését kiérdemelje. Az elismerés oka pedig nem elsősorban a megejtően érzéki természetfelfogás, hanem az az intellektualizmus volt — se tekintetben emlegették Ilosvai Varga munkásságát is —, amellyel fölébe tudott kerekedni a látványnak: egy emelkedett, panteisztikus természeteszmény birtokában szublimálta a látványból származó motívumokat. Ilosvai Varga festészete ugyanilyen alapállásból indult, azonban sokkal inkább képbe szerkesztette, rendet álmodón, ezeket a motívumokat. Ez az intellektualizmus azonban túlságosan romantikus volt, túlságosan a látványszépségekhez kötődött, mivel mondandói kifejtéséhez a természeti látványt alkalmazta 58