Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Tóth Antal: Szentendrei művészet 1945 után
művészeti életbe, művészetük sem ízesült a szentendreibe. Példának okáért Lajos Ferenc grafikust említhetem meg. A művésztelepen az évtizedforduló körül beállt személyi változásokat már ismertettük. Az évtized folyamán történt, hogy 1965-ben Hegyi Györgyöt és Jakuba Jánost beválasztották teleptagnak. 1966-ban elhunyt Döbröczöni Kálmán. 1965-ben Balogh László bükkös-parti házába költözött, 1969-ben pedig Barcsay Jenő' költözött át a Zenta utcában vásárolt, műteremmel kibővített házába. 1970-ben Arató János hagyta el a telepet. A művésztelep vendégei voltak még 1960-ban Sikuta Gusztáv, 1962—63-ban Berki Viola és gyakran megfordult ott a Remseyek csapata a Pirkkel való rokonság okán-jogán. Ők jelenség voltak a Dunán is jól megépített indián kenujukkal, de közülük csak Remsey Iván kapcsolódott be igazán a szentendrei művészéletbe. Az 1960-ban az Alap kezelésébe átkerült régi művésztelepi házak korszerűsítésének gondolatával az évtized közepén kezdtek foglalkozni. A műegyetemi festőtanárok, Miháltz Pál és Arató János javaslatára Török Ferenc építészadjunktus kapott megbízást a tervezésre. Az 1966-ban bemutatott tervvázlatok nem nyerték el a festők tetszését, mert a telepiek állagjavító korszerűsítésre és bővítésre gondoltak, megőrzésére a régi épületeknek a városképben megszokott, jól illeszkedő régies formájuk, építészeti jellegük és — nem utolsósorban — kultúrtörténeti jelentőségük miatt. Ezzel ellentétes álláspontot képviselt a tervező, aki a telep házait lebontásra ítélte, s helyükre új műtermes sorházat képzelt. Több éven át tartó vita lett a nézetkülönbség eredménye, melynek folyamán az Építőművészek Szövetségéhez, egyéb külső hatalmi és művészetpolitikai bizottságokhoz fordultak ellenvetésükkel a művészek — eredménytelenül. A tervezés megállíthatatlanul haladt az útján, úgyhogy 1970 elején a művészeknek el kellett hagynia a telepet összes ingóságaikkal, hogy az átépítés megkezdődhessen. Meglepően gyorsan ment végbe a munka: 1972-ben a művészek már beköltözhettek a telepre, elfoglalhatták helyüket. Megnyílott a létesítmény tartozékaként az utcafronton épített, kiállítótérnek fölöttébb rossz „Művésztelepi Galéria". A galériát a Ferenczy Múzeum kapta meg üzemeltetésre. Az első „Emlékkiállítás" alcímmel rendezett tárlat a szentendrei valóság eltűnt, leradírozott .szegmentumának, a régi művésztelepnek állított emléket dokumentumok és természetesen a művek segítségével. A telepre a régiek mellett új beválasztású teleptagok, Bartl József, Klimó Károly és Kondor Béla (Kaponya Judittal) költöztek, az átépítés előtt kiköltözöttek helyébe. Még egy fontos fejlemény ismertetése kívánkozik ide, nevezetesen az évtized utolsó negyedében támadt „amatőr mozgalom" beindulásának vázlatos története. A dolog úgy kezdődött, hogy a Boy-ház udvarán, falain, előkertjében — a ház a Szamárhegy legexponáltabb pontján, a Tabakos keresztnél áll —, ahol amúgy is furcsa kövek, a Mátyástemplom rekonstrukciójakor lecserélt, Hauszmann Alajos által Szentendrére szállított gótikus mérművek, konzolok sorakoztak — különös „objet trouvé" szobrok jelentek meg. Ezeket Zámbó István készítette, aki köré egész csoport olyan fiatal tömörült, akik mint Kiss Gusztáv és az akkor még művészi ambíciókat tápláló Doór Ferenc, képzőművészeti szakközépiskolában szereztek némi képzést, vagy stúdiumok nélkül, ösztönös felindulásból képzőművészeti (jellegű) tárgyak alkotásával foglalkoztak és többen közülük irodalommal, valamint zenével. Nem azt a mentalitást képviselték, amelyet a szokásos amatőr szakkörökben tevékenykedő fiatalok tanúsítottak, s nyilvános bemutatkozásuknak sem a hagyományos művelődési házi kiállítási formát választották. 1968. október első hétvégéjén rajtaütésszerűén kirakták munkáikat a várdombi templom udvarára, a feljárólépcsőkre és sikátorokba nem kis meglepetést okozva a turisták, városiak és 30
