Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Tóth Antal: Szentendrei művészet 1945 után

tás) volt az első, amely a történeti emlékezés igényével, retrospektív szempontok szerint összegyűjtött anyagot mutatott be, a szoros értelemben vett kortársi anyagon kívül. Ezzel lerótta tiszteletét a művésztelep előtt. A következő években heterogén kiállítási programot csinált a múzeum, a megyei feladatok kerültek benne előtérbe: 1957 „Pest megyei képzőművészeti kiállítás"; 1958 „Pest megyei pedagógus képzőművészek kiállítása"; „Észak-Pest megyei képzőművészek kiállítása" és az újabb „Pest megyei képzőművészek kiállítása" (egykori lajstrom szerint IV.), mellettük 1957-ben Szánthó Imre, 1958-ban Onódi Béla gyűjteményes kiállítása. Megemlítendő, hogy 1958. október 20-án „Szentendre és környéke az Őskortól a Honfoglaláskorig címmel új állandó kállítás nyílott. A Tanácsköztársaság negyvenedik évfordulója is szerepet kapott abban, hogy 1959-ben — új tevékenységi ágként, szakterületként a városi helytörténeti munka felerősödését tapasztalhatjuk. Szentendrei fényképkiállítás, a helyi sajtó emlékeit feltáró kiállítás, valamint a Tanácsköztársasági tárlat nyitotta az évet s a városka szerb múltjának emlékét első ízben felidéző Ignatovity Jakov-emlékkiállítás folytatta. Árnyaltabb történeti és esztétikai szemlélet nyilvánult meg a korábbi konglomerális összefoglalással szemben abban, hogy az az évi tárlatot „Szentendrén élő festőművészek" címen rendezték meg. (A helyben élőn a hangsúly.) Ugyanabban az évben az ötödik megyei seregszemle hidalta át a téli, kevésbé látogatott időszakot, egészen 1960. március l-ig. (A szezonális működés nem jellemezte a múzeumot, de a télire megült kiállítások igen.) A szezonális működés okán szót kell ejtenünk arról, hogy 1958 szeptemberében rendezte meg első alkalommal a város a „Szentendrei Napok'-'at, 1960-tól névmódosítással „Szentendrei Kulturális Napok'-at, a „Szentendrei Nyár" produkcióban és elnevezésben is szerény előzményét. A múzeumi kiállítási programot természetesen igyekeztek hozzáigazítani a kulturális rendezvényhez, később pedig szoros koprodukcióra került sor, ami azért ütközött nehézségekbe, mert a városi akció időben túl közel került az októberhez, a múzeumügy Múzeumi Hónap elnevezésű kiemelt programjához. A múzeum személyi állománya szinte végig hiányos volt. Soproni Sándor igazgató mellett Frank János három éven át folyt munkálkodása kedvezett a képzőművészet ügyének. Távozása után 1955-ben Deisinger Margit néprajzos nyert alkalmazást múzeumigazgató-helyettesi státusban. Az ötvenes évek végén rövid ideig dr. Baktay Leona természettudományos muzeológus dolgozott Szentendrén és a városiak körében közismert figura, a hivatalsegéd-múzeumi mindenes Killár Ferenc. Az ötvenes évek végétől a képzőművészeti programokba egyre inkább belefolyt Haulisch Lenke, aki a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaként dolgozott, szűkebb kutatási területéül a szentendrei képzőművészet feltárását választotta. Tudományos munkája jelentékenyen befolyásolta a szentendrei festészeről addig kialakult képet, számos adalékkal és új összefüggéssel gyarapította azt, de közreműködése a múzeumi munkában viszályt támasztott. Egyelőre az 1959-ben és 1960-ban rendezett szentendrei kiállítások megnevezésében mutatkozó szűkítésben jelentkezett a tőle származó szempont, amely sejtetni engedte, hogy olyan előzmények, tartalékok foghatók be a szentendrei festészet körébe, amelyekre az ideig nem derült fény, amelyek nem kaptak nyilvánosságot. Hogy miről is volt szó, kifejtése a hatvanas évek történetéhez tartozik. 23