Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)

Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Lóska Lajos: Művészet az átmeneti korban. Festészet, grafika 1968–1988

geometrizmus és a neogeó jellemzi Qubis Mihály

15 kifejezésmódját is. Qubis Békéscsabán kezdett művészettel foglalkozni, Bak Imre, Fájó János, Csiky Tibor művészetének a hatására több társával létrehozta a Békéscsabai Műhelyt, ahol síkgeometrikus szitanyomatokat készítettek. Eleinte különböző ismétlődő' hullámvonalakból állítja össze kompozícióit, melyek olyan hatásúak, mint a hosszan exponált éjszakai felvételeken a mozgó fények. A 80-as évek közepétől azután pusztán a vonal válik kompozícióinak főszereplőjévé, ekkor már szakít a par excellence síkkonstruktivizmussal, vonallal írt formái oldottak (Triptichon, 1987). Nem szentendrei, hanem budapesti illetőségű Györffy Sándor, de 1977 óta tagja a Vajda Lajos Stúdiónak. Az ő munkássága is, mint a generációs társaié, az évtized második felében teljesedik ki. Eleinte mail art munkákat, bélyegeket, majd szitanyomatokat készít. Ez utóbbiakat Tarkovszkij filmjei és Ortega y Qasset tanaitól ösztönözve. Bár már korábban is festett, a festészet felé fordulása igazából az 1985-ös Fészek Qaléria-beli tárlata után figyelhető meg. Ezen a kiállításon olyan szitanyomatokat mutatott be, amelyeken úgy dolgozott az emulzióval, mint a festők a festékkel. 1988-ban nagyméretű, szürke-fekete-fehér nonfiguratív képeket készít, majd újabban sárgás-zöldes-kékes majdnem tájképeket és neogeós kompozíciókat. A szürrealizmus és a naiv művészet, Max Ernst és Henri Rouseau kifejezésmódja ihlette a giccs egyszerre bombasztikus és naiv, mindent túlhangsúlyozó jellemzőit is felhasználó Regős István festészetét. (Búgócsiga, 1987, Persely, 1987). Szintúgy a szürrealizmus, de annak elvontabb, mirói változata jellemzi Magyar Gábor finom, lírai, nonfiguratív motívumokból felépülő alkotásait. Egészen más indíttatású Pirk László és Rényi Krisztina tevékenysége. Ők különböző művészettörténeti jelentéssel bíró szimbólumokat ábrázolnak kollázs felépítésű grafikáikon, festményeiken. A nyolcvanas években új alkotókkal gazdagott a szentendreiek tábora. Két művész — Krizbai Sándor majd György Csaba — érkezett Erdélyből. György Csaba Borgó festészetét a bioromantika és az újhullám friss, színes koloritja jellemzi. Ugyancsak a new wavet műveli, de annak az expresszionizmussal, a gesztusfestészettel ötvözött változatát Krizabai Sándor, míg az 1975 óta Szentendrén élő Bereznai Péter fára festett vagy formázott vászonképein az újhullámos gesztusok és az élénk színek kavargásában tűnnek fel címerekre emlékeztető emblematikus alakzatok (Паду pajzs, 1987). Spekulációhoz vezethetne, ha összegzés helyett előrejelzést készítenénk az elkövetkezendő évek szentendrei művészetéről. Az viszont tény, hogy a két évtizeddel ezelőtt megfogalmazott jellemzők — a szürrealizmus és a konstruktivizmus — a 80-as évek második felére módosultak. A művészetpolitika centralizáló és nivelláló törekvései ellenére — hála olyan művészegyéniségek következetességének mint Czóbel, Barcsay és mások — a legkevesebb kár a szentendrei művészetben keletkezett. A 70-es évektől azután — már Deim Pál festészetében is — igen jelentős szerepük van az olyan egyetemes művészeti áramlatoknak, mint a síkkonstruktivizmus, minimal art vagy a hard edge, Kocsis Imre művészetében pedig a pop-artnak és a hiperrealizmusnak. Még erősebben jelentkezik az éppen aktuális művészeti tendenciáknak a hatása a Vajda Stúdiósoknál. Az utolsó húsz év szentendrei művészetét tehát nem lehet azonos stiláris sajátságok alapján jellemezni, egyre inkább a különböző egyetemes művészeti irányzatok inspirálta kifejezés módok és az egyéni utak — pl. Bukta Imre művészete — határozzák meg az elmúlt húsz év szentendrei művészetét, mely úgy tűnik, 1990-ben ismét egy korszakhatárhoz ért, bár ez a kor161