Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Lóska Lajos: Művészet az átmeneti korban. Festészet, grafika 1968–1988
ti Sverák József sth — munkái közül kevesebbet állítottak ki. A bemutatón a legfrekventáltabb helyre a legszentendreibb művészek, „a konstruktív lírai szürrealisták" — Vajda Lajos, Ámos Imre, Korniss Dezső, Bálint Endre, Vajda Júlia, Anna Margit, Szántó Piroska — alkotásai kerültek. Bemutatták a konstruktivistákat: Barcsay Jenőt, Vaszkó Erzsébetet, az akkor induló Deim Pált és Balogh Lászlót, végül felvonultatták a posztimpresszionisták — Diener Dénes Rudolf, Gráber Margit, Ilosvai Varga István, Miháltz Pál, Főnyi Géza, Pirk János stb. — képeit. Az 1968-as tárlat, mint Dévényi Iván 2 írja, „az esztendő' egyik legfontosabb képzőművészeti eseménye volt". Ezt a megállapítást az utána következő kiállítások igazolták vissza a legjobban, hiszen kisebb-nagyobb módosításokkal az itt kialakított koncepciót követték egészen a 80-as évekig. A szentendrei művészetet feldolgozó tárlatok sorából kiemelkedik még a székesfehérvári Csók István Képtárban rendezett bemutató. Szabadi Judit 5 a Korner Éva koncepciója alapján készült kiállítás erényeit abban látta, hogy tisztázta az erővonalakat és a szentendrei művészet legprogresszívabb, szürrealista és konstruktív vonulatát emelte ki, a hangsúlyt Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre és Anna Margit munkáira helyezve. A konstruktív stílusban dolgozók közül Barcsay, míg a fiatalok közül Deim Fái alkotásait vonultatta fel, melyeken a művész ,,... a sokszorosító eljárások személytelenségével juttat még nagyobb teret a tisztán formai elemeknek". A tárlatok sorát tovább nézve feltétlenül szólnunk kell a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Szentendrei Művészet 1976 címűről. Ennek katalógusában Mucsi András 4 a következő tárgyszerű megjegyzést teszi: „A Magyar Nemzeti Galériában első ízben kerül sor az élő szentendrei művészet együttes bemutatására. A kiállításon 42 Szentendrén élő és alkotó művész, valamint a közelmúltban elhunyt Kmetty János és Czóbel Béla, a szentendrei művészet két legidősebb és legrangosabb mestere túlnyomórészt az elmúlt öt év során készített alkotásával szerepel." A rendezvény tehát gyakorlatilag Szentendre 1970—75 közötti képzőművészetét mutatja be, és annyival lépett túl az előző összegző jellegűeken, hogy szerepeltette a 60-as évek második felének generációját — Balogh László, Bartl József, Deim Pál, Hajdú László, Klimó Károly és Kocsis Imre —, de nem stiláris csoportosításban, hanem a stílusok és felfogások sokféleségét hangsúlyozva. Kocsis és Klimó munkái viszont már azt mutatják, hogy az új művészeti irányzatok — Kocsis Imre esetében a pop-art, illetve a hiperrealizmus (Szanálás, Külváros), míg Klimónál ugyancsak a pop-art és az arte povera — is beépültek a szentendrei művészetbe. Számszerűen is tekintélyes új generáció azonban csak a 70-es évek közepén jelentkezik Szentendrén a Vajda Lajos Stúdió művészei személyében. Annak ellenére, hogy ennek a csoportnak a markáns jelenléte igazán csak a 80-as évek elejétől regisztrálható a Szentendrei Tárlatokon, az 1979-ben rendezetten már szerepelt Aknay János, Bukta Imre és ef Zámbó István. Ez azonban még nem jelentette a teljes amatőr társulás elismerését, bemutatkozását egy „hivatalos" kiállítási fórumon. Ezt a tárlatot is, mint az összes többit, 1985-ig a népfrontos szemlélet, a stílusok és a generációk összemosása jellemzi. Nem véletlenül jegyzi meg lakonikusan flann Ferenc 5 az 1981-es katalógusának bevezetőjében: „A kétévenként esedékes, így ez évben is megrendezett Szentendrei Tárlat nem tartogat különösebb meglepetéseket. A városban élő, vagy munkásságukkal a városhoz kötődő közel ötven művész bemutatott anyaga a megszokott módon színes és sokarcú, a jelenkori fontosabb vonulatokkal szinkronban lévő; ugyanakkor az idős mesterek kiállított munkái visszautalnak a Szentendrét meghatározó, klasszikusnak is nevezhető periódus eredményeire." E kijelentést a kiállítók névsora is igazolja, mely a hatvanas évek óta nemigen változott: jelen van a konstruktív szárny (Barcsay, Deim, Aknay), míg az új színt a vendégművészek — Fiádler István, Keserű Ilona — és a fiatalok, a Vajda Stúdiósok — 154
