Lóska Lajos szerk.: Művészettörténeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 20. Szentendre, 1990)
Szentendre képzőművészete 1945–1985 - Tóth Antal: Szentendrei művészet 1945 után
tagjai és kiállítói lettek. A több egyesülethez tartozás általánosan elterjedt szokás, bevett gyakorlat volt a két világháború között. A két utóbbi művészeti szervezet munkájában való részvételen a hangsúly, éppen ezért célszerű áttekinteni az ott tevékenykedő' szentendreiek névsorát. A KUT-ban találjuk Czóbel Bélát, Kmetty Jánost, Perlrott Csaba Vilmost, Kántor Andort, Ilosvai Varga Istvánt, Qráber Margitot, Anna Margitot, Barcsay Jenőt, Beck Juditot, Miháltz Pált, Módok Máriát, Szántó Piroskát, Korniss Dezsőt, Novotny E. Róbertet, Qadányi Jenőt, Kelemen Emilt, Ámos Imrét, Paizs Qoebel Jenőt, Vörös Gézát, Lehel Máriát, Szobotka Imrét, Bródyné Pollatschek Lillyt, Mattioni Esztert, Cserepes Istvánt, Apáti Abkarovics Bélát, Bálint Endrét. Az UME-nek tagjai: Deli Antal, Ilosvai Varga István, Barcsay Jenő, Qadányi Jenő, Rozgonyi László, Kántor Andor, Domanovszky Endre, Frimml (Fónyi) Géza, Miháltz Pál, Qöllner Miklós, Krocsák Emil, Vaszkó Erzsébet, Paizs Qoebel Jenő, Vörös Qéza. A névsor csak megközelítően teljes, de így is mutatja, hogy kevés kivétellel a szentendreiek közül mindenki ott volt e két egyesületben, szerepelt kiállításain. Bizonyos tehát, hogy a telep a KUT és UME felé nyitott, tisztán művészeti szempontokon túl személyi szimpátia, a remélt és várható társadalmi-demokratizálódási folyamatokba való bekapcsolódás esélyének mérlegelése befolyásolta, hogy kit választottak be. Nem mindegyik újonnan beválasztott társasági tag törekedett a telep felé: Qadányi, Domanovszky, Bene, Novotny nem lakott a telepen és nem is igen tapasztaljuk együttműködésüket. Ez részben magyarázza, hogy miként oldhatták meg a házakban az elhelyezést. A kérdésnél maradva, tehát nem minden új tag tartott igényt a telepre való beköltözésre, közös munkára és Ilosvai Varga, Czóbel, Abkarovics városi lakóházukban maradtak. Helyet szabadított fel az is, hogy a magyar társadalomban akkor folyó általános purifikálással párhuzamosan a telepieket is revízió alá vették. Hangsúlyozni szeretném, hogy az igazolóbizottságok senkit nem marasztaltak el a telepiek közül: összességében és egyénenként tanúsított társadalmipolitikai aktivitásuk, cselekedeteik nem indokolták az igazolás megtagadását. Érzelmi szintű politizálás természetesen mindenkit jellemzett: ennek — és nem többnek — alapján a politikai nézetek árnyalatai szerint az alábbi módon oszlottak meg nagy vonalakban: a baloldalt Barcsay, Deli, Kántor, Paizs Qoebel, a jobboldalt Heintz, Pándy, Onódi, Bánáti Sverák, Jeges, míg a középutat Bánovszky és Rozgonyi képviselte. Az így általánosítható, politikai nézetekben megnyilvánuló rétegződés nagyjából megfelelt a szakmainak. Az 1945 után megújult együttes elvi és gyakorlati okokból egyaránt fontosnak érezte, hogy az előző korszak kedvezményezettjeit, ill. ellenszenvet kiváltó viselkedésű, konfliktusokat produkált tagtársakat eltávolítsa a telepről. Érdemi kifogások, ellenvetések helyett indokul a teleptől való huzamos távolmaradást hozták fel. 1945-ben Heintzet és Onódit bocsátották el. Heintznek Budapesten volt lakása, bőséges megbízásainak teljesítése éveken át elszólította a telepi nyaralásoktól, Onódi pedig 1941-ben szentendrei patríciuscsaládba nősült, kiköltözött a városba a Püspök (ma Alkotmány) utcai Szofricsházba, feladva telepi férőhelyét. Pár évvel később Jegest és Pándyt törölték a tagok névsorából, mivel úgy ítélték meg, hogy nem „reflektálnak" a tagságra. Jeges alkalmazott grafikai munkákból tartotta el magát, ez Budapesthez kötötte, budai házában lakott. A ténylegesen nehéz, lobbanékony természetű Pándy pedig leányfalui házában élt. Onódi kivételével, akinek műtermében a világháború alatt édesanyja tartózkodott, alig fordultak meg a telepen, akkor is csak látogatóban. Igaz, ami igaz, a mozgékony Jeges Ernő minden látogatását gyors, csaknem ötletszerű, ám eredményes ügyintézés követte. Tagságuk megszüntetésével felszabadult helyük, de a jobb helykihasználás és a komfort illúziója miatt ésszerű átalakításokat is végeztek a beköltözés idején. A belakás összehasonlítására: 1937-ben utcai fronton Rozgonyi, Deli, Bánovszky, Heintz (két szobában) lakott, mellette két üres férőhely; az utcára merőleges házban Barcsay, Pándy, 12
