Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: A szerkesztő Szemere Pál

tározó vélemények eddig meglehetősen sommásak és egyveretűek voltak, s így tulajdonképpen méltatlanok a folyóiratnak tulajdonított irodalomtörténeti (kritikatörténeti, esztétikatörténeti) jelentőséghez. Véleményünk ugyanis az, hogy egy folyóirat értékét nem a benne megjelent legtöbbet mondó írások, jelen esetben Kölcsey Ferenc tanulmányai határozzák meg, hanem a szerkesztés, s ebből következőleg maga a szerkezet. Közhely, de tény, hogy egy jól összeállított folyóirat révén a jelentéktelenség is jelentőséget kaphat, ugyanakkor a kinyomtatás ellenére is, értékes sorokat és gondolatokat veszíthet el a rossz szerkesztő, a hibás szerkezet. Nyomozásunknak tehát ez az alapgondolata, s irodalomtörténeti és sajtótörténeti vizsgálódásokba csak hiányokkal, vagyis csak a szükségesnek ítélt mértékben bonyolódunk. Vélemények egy folyóiratról Pa egyidejű és az utólagos kritikák között nagyon könnyű értékkülönbséget tenni, hiszen a későbbi vélekedés, ha alapos, már a távlatok többletével is rendelkezik. A szemlélet fejlődése pedig különös értéket adhat ennek a távlatos megítélésnek. Érvényes ez a tétel a hatásvizsgálatokra is, hiszen, ami fennmarad, az a legjobb szándékkal is csak a megnyilatkozók véleményének tekinthető, s nem a valóságos hatás mércéjének. Emiatt célszerűnek látszik mindjárt a legutóbbi, s szakmailag^ a témánkhoz legközelebb álló véleményt idézni. Tehát A magyar sajtótörténetben FENYŐ István ezt írja: ,,A szélesebb közönség viszont érdektelenül, sőt határozott viszolygással fogadta az Élet és Literatúrai, alig volt képes felfogni a benne meghirdetett új és nagyjelentőségű irodalmi eszméket. Nem a közönség tehetett erről: az ok Szemere különc, szeszélyes, teljességgel rendszertelen, az olvasók átlagának felkészültségével egyáltalán nem törődő szerkesztésmódjában rejlik. Az új szerkesztő ugyanis egyáltalán nem törődött a realitásokkal. Úgy állította össze folyóiratát, hogy az a közönség nagy része számára egyszerűen áttekinthetetlen és felfoghatatlan volt. Hiába osztotta »részek«-re a köteteket, e »részek« indokairól semmi közelebbit nem közöl, az egyes közlemények pedig címek és tárgy köri megjelölések hiányában egymásba olvadnak. Annál is inkább, mivel alájuk időnként a szerkesztő más cikkrészleteket, glosszákat, megjegyzéseket tördeltet, beiktat máshonnan kimásolt cikktöredékeket, azok eredeti lelőhelyét viszont nem adja meg, a legtöbb esetben pedig a cikkek alól hiányzik szerzőjük neve is. S bár a folyóiratban a legkülönbözőbb tematikájú és jellegű — erkölcsfilozófiai, történetfilozófiai és irodalomelméleti — írások kerülnek egymás mellé, sehol semminő szerkesztői jegyzet vagy reflexió nem igazít el a közreadó intencióiról, mint ahogy Szemere végig nem tartotta szükségesnek azt, hogy programcikkben tájékoztasson céljairól és törekvéseiről. Az eligazodást végképp megnehezíti, hogy a folyóiratnak még tartalomjegyzéke sincs. Annyi bizonyos: gondolatgazdag, a kulturális látókört messze kitágító vállalkozást azóta se igen szerkesztettek ennyire bizarr, keresztrejtvényszerű módon."

5 A hosszú idézetre azért volt szükség, mert benne a problémák sűrítését vehettük kézhez. Értékéből mit sem von le az, hogy sem a szöveget fogalmazó Fenyő István, sem a korábbi értékelők, sem mi magunk nem tudtunk érvényeset mondani az Elet és Literatúra közönségsikeréről vagy bukásáról, hiszen csak az írásban megnyilatkozók véleményét ismerjük. Szó sem lehet arról, hogy ezeket a kritikákat közönségítéletnek fogjuk fel, vagy ha igen, akkor el kell fogadnunk, hogy a közönség az irodalmon belülieket jelentette, amire egyébként, meglehetősen nyomós okaink vannak. Mindenesetre adatok híján nem a közönség nagy részére fogunk figyelni, hanem a megnyilatkozókra. További kérdésünk pedig az lesz, hogy ez a ,,keresztrejtvényszerűség" koncepciózus volt-e vagy sem, zavaró volt-e vagy sem, s mindeme sajátosságok ütköztek-e vagy sem a reálisan számba vehető közönség véleményével. 42