Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
In memoriam Sík Sándor - Szigeti Lajos Sándor: Találkozások a „kettős végtelen”-ben (Sík Sándor és József Attila)
SZIGETI LAJOS SÁNDOR TALÁLKOZÁSOK A „KETTŐS VÉGTELEN"-BEN (Sík Sándor és József Attila) Sík Sándor és József Attila kapcsolatáról, egymáshoz kötődésükről, hasonlóságukról egyszerre könnyű és nehéz is szólni: 1 könnyű, mert a tényleges kapcsolattörténet egyetlen — bár hosszan tartó — találkozást, beszélgetést jelent, nehéznek pedig azért nehéz, mert valójában nem elégedhetünk meg még azzal sem, hogy felhívjuk a figyelmet arra a fontos tényre, hogy Sík Sándor nemcsak egyetemi előadásain — az akkori kortársi költészetet taglalva, négy teljes sorozat alkalmával — beszélt József Attila lírájáról, de szeretettel szólt a költőről és istenes verseiről akadémiai székfoglalójában is. 2 A József Attila-filológia nem sok hasonlóval dicsekedhet; érdekes, hogy a „kényes" kérdésről éppen a szociáldemokrata Fejtő Ferenc, a másik szerkesztőtárs — a Szép Szóban — Németh Andor, később Scheiber Sándor s az újabb időkben Beney Zsuzsa írt, 3 mindezek azonban nem halványítják Sík Sándor érdemét. De, úgy véljük, az említett kapcsolódások mellett nem jelentéktelenek azok a mozzanatok sem, amelyek latensen kötik össze őket. Ezekről szeretnénk most röviden szólni. „Vasárnapi nép vagyunk" — mondta egy helyen Illyés Gyula, 4 jelezve, hogy nem tudunk a lényegre figyelve emlékezni, hogy nem tudunk éppen ezért türelmesen ünnepelni sem, hogy nem arra emlékezünk, amire lehetne-kellene, hanem arra, ami éppen megfelel szűkebb érdekeinknek. Mi az oka annak, hogy a köztudatban csak Horger Antal neve kerül elő, ha József Attiláról, a valamikori bölcsészhallgatóról esik szó, miért csak az vált ismeretessé, hogy a költő által — költői módon felnagyított alkalommal — „az egyetem fura ura" eltanácsolta a tanári pályáról, miért nem jut eszünkbe ugyanakkor az is, hogy másfél évtizeddel később az universitas egy másik professzora felajánlotta a doktorálás lehetőségét .. .?! 5 Sík Sándor születésének 100. évfordulóján e kis történetet felidézve egyúttal egy nagy korszak, egy új reneszánsz — „az elfelejtett reneszánsz" 6 — egy jelentős személyiségére emlékezünk! Sík Sándor akadémiai székfoglalójában megrajzolta József Attila emberi és írói egyéniségének azt az oldalát, amely számára a legrokonabb volt, ugyanakkor nem feledkezett meg egy rövid visszaemlékezésében azokról az „apróságokról" sem, amelyek jelzik a kortársakhoz való viszonyt is. 7 E szerint József Attila versei közül elsőként a mások — például Ignotus Hugó által is — számon tartott, dédelgetett, nagy port vert Tiszta szívvel jutott el hozzá s már akkor megérezte — nem véletlenül —, hogy a versből „egy szegény, megvert, megalázott éhező kisgyermek keserűsége szól", aztán fölfigyelt az Istenversekre, a Medvetánc „izgatóan érdekes formakísérleteire", hangulatverseire s végül — ahogy ő nevezte — „a nagy ódaszerű eszmeversekre", amilyen szerinte az Elégia, a Falu, az Eszmélet, A város peremén, A Dunánál, a Hazám, s maga az Oda, ez „a megdöbbentően eredeti nagy szerelmi költemény". 8 Ezeket olvasva, a Baumgarten-tanácsban már tudta Sík Sándor, hogy Kosztolányinak igaza volt, amikor oly rendkívüli melegséggel bizonygatta, hogy „itt egészen nagy költőről van szó". Sík Sándor ugyan hallotta József Attilát, amikor lapjának, a Szép Szónak egyik matinéján, a Pesti Vigadóban felolvasta néhány versét, személyesen mégis csak az említett Baumgarten-díjjal kapcsolatban találkoztak. A díjkiosztás utáni va679
