Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Farkas Péter. Kemény Zsigmond és Szász Károly
keltésével) felkészítette az olvasót. Természetesen tanítása sem egyhangú. Kemény Zsigmond gondoskodik arról, hogy az idő, a tér és a szereplők szövetének nagyobb léptékű változása mellett érzékeltesse a mű belső idejének múlását is valamiféle periodizációval. E periódusok határai azok a mondatok, amelyek általános megállapításokkal szolgálnak a történelemről, s amelyekből már idéztünk. Szerkesztési bravúr, hogy ilyen mondat már a lélektani felkészítő, vibráló, interferenciára kényszerítő részben is van („Mindig nehéz föladat volt".. . 1B ), s lesznek ilyenek az emlékbeszéd további részeiben is. A szerző történelemszemléletéről árulkodó gondolatmenet mutatkozik meg ezekben a mondatokban, melyeknek egyaránt van tagoló és összefoglaló szerepe, s amelyek természetesen az író állásfoglalását is hordozzák a mű közbülső részeivel kapcsolatban. A továbbiakban 114 az emlékbeszédnek az a része olvasható, mely Szász Károly élet- és jellemrajzát tartalmazza. Kemény Zsigmond jobbára mellőzi ekkor a szerkesztési, szerkezeti bravúrokat. Nincs már szüksége rájuk, hiszen itt az igézet tényeiról van szó, Szász életéről és jelleméről. Az olvasó felkészítése bevégeztetett eddigre, Kemény joggal számíthat most már a figyelmére. Ettől függetlenül Kemény Zsigmond ügyel arra, hogy elbeszélése ne váljék unalmassá, vagyis hogy tagolódjék. S ügyel arra is, hogy a jellemrajz ne csak adatokkal szolgáljon, hanem közelebb is vigyen az igézethez. \ E jellem- és életrajz első egysége 115 a politikus Szász Károlyt mutatja be. Ennek az egységnek sajátos belső ritmust ad az, hogy Kemény felváltva beszél a történelmi eseményekről és magáról Szász Károlyról. Az idő folyamatosan halad, a tér mindig Erdély, az ember és történelem viszonya ritmizál. Az idő folyamatos haladását nem zavarja, hogy Kemény kétszer is visszautal korábbi eseményekre. Egyszer az 1791-es országgyűlésre, egyszer pedig Szász születésére. Nagyon szellemes akkor, amidőn szóba kerül, hogy Szászt szülővárosa válsztotta követté. A visszafelé tekintés tartalmi kapcsolatot teremt az előző részekkel, míg a szerkezeti kapcsolatot az hozza létre, hogy e résznek szükségképpen következnie kellett az előzőkre. Ugyanakkor e következő egységre előre is utal Kemény azzal, hogy miközben a politikus Szász Károly arcélét rajzolja, kétszer is megemlíti tudós voltát, s nem engedi azt sem elfelejteni, hogy polgári foglalkozására nézve Szász Károly tanár volt. A résznek az egész műhöz való tartozását jelzi Kemény azzal, hogy itt is elhelyez egy általános érvényű, a történelemszemléletét kifejező mondatot (,,A hangulat ily nyilvánulásai.. ." u6 ). Nem mulasztja el az író itt sem a hallgatóság bevonását („Tudjuk, hogy a rendek elnöke... " U7 ). Némiképp emlékeztet ez a szerkesztési mód mindarra, amit NAGY Miklós állapított meg a Zord időről, s aki szerint e regényben Kemény „Nem ábrázolt nagy látószögből, kívülről, hanem szereplő személyei álláspontjáról kisebb szelvénnyel megelégedve, fokozatosan tágítva a szemhatárt. A fokozatokat egy lélektani folyamat ritmusa diktálta, érezhettük is ennek sodrását a minél gátlástalanabb önvallomás felé. Az alkotói beleélésből származó önkorlátozás persze nem az egyetlen összetevője a regény világának. Mellette él értekező, sőt kalauzoló hajlama, amely a mai [1861] állapotokra történő helyrajzi utasításokkal világítja meg a régmúltat." 118 Magának Szásznak a jellemzése kettős. Közvetett akkor, ha funkcióiról esik szó és közvetlen, amikor Kemény Zsigmond leírja jellemét. Figyelemre méltó megállapítása, hogy Szász „Szerencsésen tudta tömbözni az adatokat, hogy meggyőződést támasszon, s mégis megtörtént néha, hogy a figyelmet fárasztá." 119 Gondoljunk csak mi is ezzel kapcsolatban a Parthenon kérlelhetetlen logikájára és hosszadalmasságára! Kemény egyébként a kitűnő szónokot is elénk állítja ebben a részben, de nem kritika nélkül: „A lángész szuverén hatalmával tudott uralkodni a nehéz és bonyolult kérdések fölött; de megtörtént az is, hogy elboríttaték általok, s aránytalanná vált szónoklata a műformát nélkülözé." 120 A közvetlen jellemzés leíró jellegéből adódó statikusságot sikeresen oldja fel Kemény Zsigmond azzal, hogy a szerkezeti egység befejezéséül jellemfejlődési rajzot ad Szász Károlyról. „Aztán évei és tapasztalatai, bár nem oltották ki, de mérsékelték lelkesedését a 98
