Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter. Kemény Zsigmond és Szász Károly

légái közül. Hallgatói, közöttük a hálás Kemény Zsigmond, mindvégig feszült figyelemmel hallgatták előadásait, amelyeket kéziratban is megkaptak. Az ő idején az enyedi kollégium tanrendjében két filozófiai osztály után következett a »politicus cursus« két éve, amelyben a jogot is tanulták az ifjak. Szász Károly tanársága első két évében elkészítette kézikönyveit és kiadta tanítványainak. Ezeknek a műveknek akkora volt a becsületük, hogy a diákok el­vitték magukkal a királyi táblára is, és itt a hivatalnokok, ügyvédek is leíratták, használták. A két év alatt az összes jogi tárgyak sorra kerültek: erdélyi jogtörténet, jogforrások, közjog, magánjog, büntetőjog, perjog... A tanrendnek megfelelően Szász Károly is egységes rend­szerbe foglalta az erdélyi tételes jogot. 1829-ből fennmaradtak kézikönyvei a Kemény­gyűjtemény [gróf Kemény József gyűjteménye] VÜI. és IX. kötetében. Az egyik rész a köz­jog, a másik a magánjog elemeit tartalmazza... A Rajzolat [Szász Károly jogi műve] beosz­tása már sokkal rendszeresebb, mint az Ideáé [ez a másik szövegközlés BONIS könyvében]. Nemcsak a jogtanár, hanem a matematikus pontossága is megnyilatkozik a mérték nélkül halmozott betű- és számrendszerekben, amelyek között természetesen sokszor eltéved a másoló. Egészében szemlélve azonban a rendszer áttekinthető és világos... Szász Károly tanfolyama... messze kiemelkedik kortársainak munkái közül és olyan rendszerességgel és részletességgel dicsekedhetik, amelyet később csak Dósa Elek alapvető Erdélyhoni jog­tudománya szárnyalta túl." 68 Szász Károly pedagógiai magatartásának jelentőségét akkor ítélhetnénk meg igazán, ha felvázolnánk itt a korabeli oktatás sajátosságait. Erre nincs mód, de a dolgok érzékelteté­sére azért idézzünk attól a Fáy Andrástól, akinek ugyansemmi kapcsolata nem volt Nagy­enyeddel, ám akit — igaz más ügy kapcsán — éppúgy utolért a vaskalapos nagyenyedi pro­fesszor Péterfi Albert ellenszenve, mint Szász Károlyt. FÁY András szerint tehát a bentlakó diákok „erőltetett foglalatosságok és terhek által úgy ki vannak véve szabadságaikból, hogy önmunkásságra idő és alkalom nem jut. A szünteleni zaklatás kiveszi a' lelket erejéből, és elöli benne a' haladás és tökéletesedés' vágyát; mellyet csak önmunkásság bír éleszteni és fenntartani 'stb." Majd a továbbiakban FÁY egyértelműen leszögezte, hogy „ A nevelés ko­rántsem betanítás, hanem egyediségünknek önmunkásság általi kifejtése. Ezen önmunkás­ságot azonban alig fojtja el valami könnyebben, mint tanulási szokmányos megterhelés, és sok könyvnélküli tanultatás." 70 Szász Károly rendkívüli nagyságát érzékelteti az a tény, hogy Fáy András mindezeket — nagyjából új felismerésként — csak két évtizeddel Szász nagyenyedi székfoglalójának elhangzása után vetette papírra! Egyébként arról, hogy Szász Károly mindenkor tanítványai gondolkodásának irányítására törekedett, meggyőződhetünk saját tankönyveiből is. Üssük föl nyelvtankönyvét, a Parthenont. Ebben a magyar nyelvtant kérdések és feleletek formájá­ban dolgozta fel. Mégpedig úgy, hogy lehetőleg minden kérdés következzék az előző kér­désből és feleletből. Ez egyébként regényszerkesztési alapelv is — gondoljunk Keményre! —, de Szász esetében ennek a törekvésnek az lett az eredménye, hogy némelyik kérdése és felelete erőltetettnek, vagy legalábbis szószaporításnak tűnik. íme egy példa: ,,40. Van-é ezen harmincöt betű közül mindeniknek külön neve? Van igen is, a'végre, hogy azokról be­szélni, tanítni és tanulni lehessen. 41. Mellyek a ' betűk' neveik?" 11 és így tovább. A logika mindenesetre tökéletes. A mű jó és érthető, csak a fentiek miatt kissé terjedelmes. A kérdés-felelet forma természetesen nem Szász Károly találmánya volt. Kora (tulajdonkép­pen évszázados hagyományt ápolva) kedvelte a tudományok ilyetén való feldolgozását, csakhogy ez a módszer az esetek többségében egymástól független tételekké szabdalta a tananyagot, míg ellenben Szász kezében egyetlen összefüggő gondolatsorrá egyesítette. Szász Károlynak a Parthenonnal az volt a célja, hogy „azt a dicsőséget mellyet, észfejtés' 's értelem gyakorlás' tekintetében, eddig, elismert joggal, a' Mathesis kirekesztő tulajdonul bírt, az anyai nyelv' Grammaticájára átruházni, vagy ha ennyit meg-nem-nyerhetnék, leg­alább vele megosztani lehessen". 72 Módszertani törekvéseiről pedig a következőképpen vallott: „Én csak annyira törekszem, hogy különböző tárgyú füzeteimben, néhány fogalmat 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom