Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter. Kemény Zsigmond és Szász Károly

(diákjainak, politikai küzdőtársainak serege) vezetőnek, példaképnek tekintse. Ez természetesen szükséges, de nem elégséges feltétele a tanári, politikusi népszerűségnek. Mert ehhez még tartalmilag is magával ragadó nevelési (most csak ezekről van szó) elvek is kellenek, melyek nem vesztenek megnyerő voltukból a gyakorlatba átültetve sem. Szász Károly pedagógiájának mibenlétét eddig a legrészletesebben BAJKÓ Mátyás elemezte.

53 Természetesen saját műveiből is ismerjük Szász Károly pedagógiai elképzeléseit, s érdemes is ezekbe hosszasabban bepillantanunk. Lássuk először azt, hogy miként vélekedett az iskolákról, s általában az ifjúságot érő nevelő hatásokról. Nos, Szász azt mondta, hogy ,,... én a nemzet közéletére s jövendőjére kiható nevelés helyének s eszközének, ha nem is merem, — pedig hajlandó volnék mondani kirekesztőleg, de mindenesetre túlnyomólag — az oskolát s ismét az oskolát tartom. Tágabb értelemben igenis nevelőnk maga a roppant természet, belénk oltott ösztönei, s ezen felől reánk tóduló hatásai által, nevelőnk a társaság, melynek irányában tudtunk s akaratunkon kívül oly ellenállhatatlanul ragadtatunk... Nevelőnk minden egyes ember, kivel közelebbi vagy távolabbi viszonyok érintésbe hoznak, elkezdve a bábán, ki az először megrivalló csecsemőnek koponyáját nem tudom mi csinosabb formára nyomogatván, talán szerencsétlen hajlamok alapját vetette meg lelkében, a dajkán, a házi cseléden, rokoninkon, játszó, veszekedő, mulató, hivatali, vallás- és polgárfelekezeti társainkon keresztül fel a békeszerető vagy harcszomjúzó királyig, s le az utcai koldusig, ki az ínség s nyomor eleven képével egy könnyet idézett szemünkbe. Mindenik részese annak a nevelésnek, mely a bölcső és a sír között meg nem szakadva hat mindenikünkre, s midőn testnél csak himlő, dögvész s még néhány nyavalya, leieknél minden eszme, minden érzés ragályos, annyira, hogy sokan kérdésbe tették: vajon ily különbféle s emberi intézkedés által sem meg nem gátolható, sem nem szabályozható kölcsönhatások miriádjainak közepette nem parányira, s talán semmihez közelítőre törpül-e alá az, amit és amennyit néhány nevelőnek címzett ember úgynevezett növendékekre hatni képes? De ily kétség csak a legtúlságosabb csalódásnak lehet szüleménye. Bármily roppant legyen a kültermészet, s tetszőleg vele szemben mily parányi az ember, ura ő mégis amannak, mely csak azért volna oly hatalmas, hogy az ész s akarat erejével még hatalmasabb ember méltó ellenre találjon, s nemcsak győzedelmesen, de dicsőén is vívjon meg vele. Hol föld és ég, eső és meleg, s a természet minden ereinek összes hatása csak füvet és dudvát, fenyvet és vadalmát teremtene, ott emberi okos szorgalom s jól rendezett munka szelíd gyümölcsöket, hullámzó kalászt s sorba szedett házakat varázsol elé, s azokat a rengeteg medvéi és kétlábú trogloditák helyett mi veit és szelíd és isteni hasonlatosságra emelkedett lakókkal népesíti. Az a társaság s az egész emberiség tömege, melyben minden egyes beleolvadni, minden külön iránybeli sodorva lenni látszik, ismét csak egyesekből áll, s a hajót, mely ragad magával, mint mondanám, útjából egyikünk is ki nem téríti, de a vitorlát, mely parancsolja a szélnek: »bármerre menj te, de engem erre vigy« mi feszítjük ellenében, s a kormányos műhelye az oskola."

54 A Széchenyi-kor eszméi mutatkoznak meg ebben az 1841-ben készült, s e részletében az ember és a társadalom viszonyáról valló írásban. Filozófiai szempontból nézve az idézett sorokat, nyilvánvaló, hogy Szász Károly a determinizmussal próbált itt megküzdeni, mégpedig egyszerre igenléssel és tagadással. Kimondta az ember társadalmi meghatározottságát, de határozottan állította azt is, hogy a társadalom hatása az emberre szabályozható, mégpedig az iskola által. Fia, a későbbi püspök, hat évvel később, naplójában egészen odáig vitte a gondolatot, hogy a társadalom hibáiért is az iskola tehető felelőssé. ,,S mind ennek [ti. Magyarország sanyarú állapotának] oka nevelésünk rosszasága" — írta.

55 Az iskola társadalmi jelentőségének hangoztatása természetesen nem új gondolat. Kimondása a reformáció érdeme volt, s tanulmányának megírásakor Szász Károly olyan elődre is támaszkodhatott, mint például Apáczai Csere János.

56 A korábbi századokban kelt vallomások és Szász Károly gondolatai között azonban lényeges különbségek vannak. Szász Károly már nem egyszerűen csak társadalmi hasznosságát emlegette az iskolának, hanem a társadalmi folyamatok irányítására való képességét is. Az egyénnek pedig az „iste87