Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Kulin Ferenc: Kölcsey vallásbölcselete (Töredékek a vallásról)
nyör világán belül van — nincs alávetve az „emberit" oly gyakran korlátozó isteni akaratnak. Érthető, ha önnön különösségének, nagyra hivatottságának érzetével a nemzeti kultúra ügye felé fordul, mert csak ez az ügy képes ötvözni esztétikai szabadságeszméjét vallásos ihletésű küldetéstudatával. A fiatal Kölcsey — amint azt Szauder József szép elemzései is bizonyítják — nem hódolt be a sorsnak. A szabadság ideája az б számára elsősorban a cselekvés — mégpedig a közéleti cselekvés — szabadságának ideáját jelenti, következésképp б a homo politicus számára igényli azt az autonómiát, amit Kazinczy a homo esteticusnak követelt. Míg Kazinczy személyes sorsát bízta rá istenre, és küldetéstudatát hevítette ét vallásos érzelmekkel, hogy képzelőerejét és érzéki énjét a sajátjának tudhassa, a Töredékeket író Kölcsey épp ez utóbbi személyiségelemet állítja a hit szolgálatába, miközben sorsélményét s a Kazinczynál semmivel sem kisebb különösség- és küldetéstudatát nem engedi át „religiói érzelmeinek". így lesz személytelenebb az ő vallásossága. Ám az e személytelenség egyszersmind egy tágabb körű, konkrétabb és demokratikusabb közösségfogalommal áll kölcsönviszonyban, mint a Kazinczy vallásos individualizmusát ellenpontozó arisztokratikus közösségidea. A széphalmi mester csak „a jobb anyagból gyúrtak" közelségének hiányát fájlalja, s azért panaszkodik, mert ,,kiki csak isolálva építi a maga várát". 24 Amikor azonban terjedni kezd a nemzeti egységet elősegítő felekezeti unió eszméje, tiltakozik: „Nem kell Unió. (...) Légyen szabad hinnem, vallanom amit akarunk, azaz ne kérdje senki, mit hiszek.. ," 25 Kölcsey ezzel szemben lelkesedik „az elszakadozott religiói szekták egyesüléséről való gondolatért", 26 mert úgy véli, ha az megvalósulna: „félszázad alatt talán többet haladnánk, mint azon idő óta, midőn a reformáció Európát megrázkódtatta". 27 Vagyis a hit dolga, amit a mester magánügynek tekint, a tanítvány szemében a „haladással" áll összefüggésben, s ezért egyértelműen közügy. Persze nem arról van szó, hogy Kazinczyt nem érdekelték volna a történelmi haladás problémái, Kölcsey pedig érzéketlen lett volna az „isolait" individuum lelkiismereti dilemmái iránt; hanem arról, hogy Kölcseynél az előbbi, Kazinczynál az utóbbi kapcsolódik össze erősebben a vallás problémakörével. A kétfajta szemléletmód közötti különbség pedig mélyebb és szélesebb törésvonalat jelez a magyar felvilágosodás történetében, mint ami a mester és a tanítvány lassan elhidegülő viszonyára volna korlátozható. S ha nem tévesztjük is szem elől, hogy Kölcsey munkájának szellemi hátországát elsősorban az 1810-es évek hazai bölcseleti irodalma, s ezen belül is Kazinczynak és körének világnézeti „dialógusai" adják, látnunk kell azt is, hogy a Töredékek problematikája szervesen kapcsolódik a magyar felvilágosodásnak egy korábbi, Bessenyei nevével jelölhető szakaszához is. S ha ezúttal nem lehet is célunk a két gondokodó sokban hasonló kérdésfeltevéseinek részletező vizsgálata, közös dilemmáik egyikét mégis érdemes kiemelnünk, mert tárgyunkra nézvést megfontolandó tanulsággal szolgál. Az istenképzetükkel és vallásos érzelmeikkel folyton ütköző természetfelfogásukra gondolunk. A „természetet" — aminek jelentésével a Töredékeken belül külön is foglalkozunk még — sem Bessenyei, sem Kölcsey nem tudta beilleszteni erkölcsi világképébe. Hiszen ez a fogalom egyszerre jelenti mindkettőjüknél magát az isteni világrendet, ám a rossz elvét is, ami szemben áll ezzel a világrenddel. Dilemmájuk szemléleti tartalma mégsem azonos, és nem azonos az a mód sem, ahogyan megkísérlik azt feloldani. Bessenyeinél a természet rossz oldala kétféleképpen nyilvánul meg: az erőszakra való hajlamban és az érzékiségben. Mindkettő azért rossz, mert erkölcstelen. Az érzékiség („érzékenység") azonban mégsem egyértelműen rossz, mivel a testi ember ennek uralma alatt áll, s így törvényeinek „lehetetlen ellene mondani". Tehát nemcsak a rossz van а jón belül, de а jó is belül van a rosszon, mivel a természetnek „édes hatalma" is boldogságot kínál. Bessenyei gondolkodásában az itt a lényeges, hogy a boldogságot preferáló értékrendjében helyet keres az „érzékenység64
