Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bihari József–Farkas Péter: Pest megyei irodalmi topográfia

BARÓTI DEZSŐ SÍK SÁNDOR PATRIOTIZMUSA Sík Sándor egyik ihletett tanulmányában a magyar költők istenélményének a történetét írta meg, azét a gazdag spirituális világét, amelyhez őt magát is elszakíthatatlan szálak fűzik. Mindmáig hiányzik azonban egy olyan tanulmány vagy éppenséggel monográfia, amely költőink egy másik nagy és líránk nemzeti jellegét is nem kis mértékben meghatározó élménynek, a hazaélménynek történelmi és esztétikai invariánsait és gazdag variánsait vetette volna össze egymással. Nagy veszteségünk, hogy épp azok maradtak adósak a szép feladat elvégzésével, akik talán a legtöbbet mondhatták volna róla. Ha azonban meggondoljuk azt, hogy a haza fogalma különösen az első világháború éveitől kezdve sokat veszített a korábban vérrel áztatott valóságot hordozó fennkölt tartalmából és hogy egyre gyakrabban vált a napi politika, sőt az alantas szenvedélyek eszközévé, máris érthető a tartózkodásuk. Megvallom, magam is sokat gondolkoztam azon, vajon milyen címet adjak annak, amiről a következőkben beszélek. Gimnazista koromban azt ígértem volna, hogy Sík Sándor hazafias költészetéről szólok majd, ez a fogalom azonban már az ő idejében is jórészt csak nagyhangú frázispufogtatások kiváltására volt jó, ma pedig már annyira elcsépelt, hogy le sem lehet írni. Helyesebbnek tartottam tehát, ha a patrióta címszavával jelölöm meg azokat a verseket, amelyekről most szólni szeretnék. Ez a a szó, talán azért, mert nem csépelték el, úgy látszik többet megőrzött egykori aranyfedezetéből, mint a ráruházott sokféle jelentés miatt mármár semmitmondóvá vált hazafiság, arról nem is beszélve, hogy egy meglehetősen széles nyelvhasználat a nacionalizmus szinonimájának tekinti. J. Huizinga, aki egy, egyébként magyarul is olvasható tanulmányt írt az említett két szó jelentésének történetéről, a patriotizmust általunk is elfogadható szavakkal a következőképp definiálta: „Boldogtalan korunkban két erő tartja feszültségben s rázza mintegy lázban világunk szervezetét, az egyik a.patriotizmus, az őseredeti, a drága megőrzésének és megvédésének az akarata. A másik a nacionalizmus, az uralkodás hatalmas ösztöne, az a vágy, mely a maga népének, a maga államának mások fölött, mások rovására akar érvényt szerezni." Huizinga definícióját azonban ki kell egészítenünk a teljes értékű patriotizmus fogalmához, ugyanis a francia forradalom napjaitól kezdve a haza elmaradottságának az avult régi rendnek „ancien régimédnek a bírálata és a felszámolás útjainak merész keresése is hozzátartozik. Ha elfogadjuk ezt a definíciót, aligha kell bizonyítanunk, hogy a patriotizmus erkölcsét, számunkra megteremtő reformkor papjai a szó legtisztább és legszélesebb értelmében voltak patrióták. Arról persze, hogy épp patriótáknak nevezzük-e őket, vagy másképp, természetesen vitatkozni is lehet. Ady például a régimódi hazafiaskodókat hívta patriótáknak, az előbb leírt emberi jelenség azonban kétségtelenül létezik, és ha a definíciónk helytálló, Adyt is a legnagyobb patriótáink között emlegethetjük. Nem nevezzük viszont patriótának azt az Ady korában még nagy publicitású és vele oly gyakran szembeállított közköltészetet, amelyet akkoriban még sokan a nemzeti lélek egyedüli megszólaltatójának tartottak, mégpedig azért, mert az egyre avultabbá váló régi 647