Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

G. Sin Edit: Fábián Zoltán (1926–1983)

tánca, A szemüveges hadnagy). A lengyel néplélek mély megértéséhez egy lengyel előadókkal, lengyel közönség előtt zajló Chopin-koncert hangulata visz közel. A mai finn népet a Kalevala világának felidézésével, valamint a magyar és finn népdalok összehasonlításával hozza rokonközeibe. A vad északi táj kemény, lélekedző hatását pedig A szép Liisa és a csendes Lauri című novella kapcsán érzi át az olvasó. A Fábián Zoltán számára olyannyira idegen stockholmiak mentalitását Erik király tragikus legendájának felidézésével igyekszik emberközelbe hozni. Bécsben az ellentétes benyomások közt vibrálva, csapongva, egy kiskocsmában, olcsó bor mellett leli meg és szereti meg az igazi, hamisítatlan osztrák néplelket. Párizsban — és sehol másutt — megérti, megérzi a Rimbaud megénekelte színeket és hangokat, s ezzel a város lényegét is megtalálja, utat talál egyben a szertelen, gyerekesen könnyed, kedvesen cinikus franciák lelkéhez is. A Párizs ihlette novellák a szerelemről szólnak. Rodin Fugit Amor (Elfut a szerelem) című szobrát novellára fordítva megragadja a szerelem elmúlásának ritkán tetten érhető pillanatát, az egyetlen pillanatot, amikor beáll a ,,sem vágy, sem iszony", a „közöny" állapota. (Ennek az Es mégis című novellának a variánsait több ízben is publikálta Fábián Zoltán.)

28 Utazásai során nemcsak a városok művészeti kincseiről és népeinek mélyen gyökerező lelki sajátosságairól ad megbízható képet, hanem a leghétköznapibb, legprózaibb mindennapjairól is. A leggyakorlatiasabb turista módjára számol be a prágai és bécsi kirakatokról, árakról és bérekről, vagy a helsinki divatról. 1956 előtt alig volt lehetőség Magyarországról nyugatra utazni, ezért alig került nyilvánosságra tárgyilagos leírás a kapitalista országokról. Az íme, Európa az első ilyen írások egyike. Csodálattal, de némi idegenkedéssel szemléli első nyugati útján, Bécsben a magyarok számára akkor még szokatlan világot. Az autók imponáló sokaságát a parkolóhiánnyal, a korlátlan részletvásárlási lehetőségeket a hajszoltsággal egyszerre látja és láttatja. Beszámol élete első Coca-Colájáról (,,se nem rossz, se nem jó"), a harsogó plakátok meztelen szépségeiről, akikkel az egyszerű bécsi nők állandó görcsös feszültségben igyekeznek versenyezni. Aggasztják a szexuális szabadosság és a játékbarlangok zaklatott életű áldozatai. „Mit akarnak ezek az emberek? Pénzt? Mákonyt? Milyen élet lehet az, ami elől ide menekül az ember, ebbe a verdeső zajba! ... Mit szólsz hozzá Ferenc Jóska? — kérdezem s megborzongok" — ad számot egy Bécs melletti kaszinóban szerzett impresszióiról. Ez a bécsi kirándulás volt Fábián Zoltán első találkozása a nyugati világgal, ,,... de ez csupán egy villanás volt, a megcsobbantott víz gyűrűző felszíne". A felszín alá a három hónap múlva kezdődő nyugati körútján látott. Egyfelől lenyűgözte a technikai fejlettség. Koppenhága óriási forgalmat lebonyolító repülőterén ámulattal látta, milyen „ ... óraműpontosságú szervezettség és hangtalan rend mozgat mindent". Helsinkiben őszinte lelkesedéssel csodált meg egy automatizált gyárkomplexumot: „Ez termelékenység, ez huszadik század! Valósággá lett a kalevalabéli szampó." Ugyanakkor viszont puritán tisztességétől távol áll a fogyasztói társadalom számos visszássága, melyekről jövőt féltő, őszinte aggódással ad számot. Máig tanulságosak és aktuálisak 1958-ban kifejtett gondolatai. Finnországban figyel fel először arra, hogy a technikai fejlődéssel párhuzamosan hogyan silányulnak a kulturális igények, hogyan szorítja ki az erőszakra épülő kalandregény az értékes irodalmat, hogyan szorítja háttérbe a dzsessz a népdalokat, hogyan veszti el ősi tisztaságát a nyelv. „És ha most azon kezd el gondolkodni az ember, hogy a nyelvi restülés, a népdalt felejtő bougi-wougi őrület milyen pszichológiai, sőt — le merem írni — fiziológiai torzulásokat hoz magával, akkor eljut a pesszimista céltalansághoz, elernyedéshez: a dekadenciához." Londonban döbben rá, hogy a hagyományok megtagadása gyökértelenséghez, céltalansághoz, pótcélok, pótcselekvések hajszolásához vezet. Jól jelzi ezt az Óránként százhúsz című novella párbeszéde: ,, — ... a sebesség az élet. A minden! ... Ez a miénk! Ebben hiszek!... De másban? 561