Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
G. Sin Edit: Fábián Zoltán (1926–1983)
a már Bécsben elindított könyvkiadási akciót is tovább akartam szervezni, felhasználva a helyzet adta érdeklődést. 1956. december 6-án hagytam el Magyarországot Imre Gyulával együtt s három hónap múlva, március 8-án tértem haza. Utazásunk a következő városokat érintette: Prága, Varsó, Helsinki, London, Párizs, Koppenhága, Stockholm, majd ismét Varsó." Hivatalos küldetésük a lehetőséghez mérten sikerrel járt, útjukról részletes beszámolót írtak Kádár János és Kállai Gyula számára. 27 „Az út emberi, írói tapasztalatait megírtam az »íme, Európa« című könyvemben. Őszintén és hitelesen" — írja önéletrajzában Fábián Zoltán. EURÓPAI HORIZONTRÓL Az íme, Európa című kötet (1958, Magvető) túl az útkeresés küzdelmein, immár az igazi íróvá érett Fábián Zoltán kiforrott alkotása. A finom lírával, mély gondolatisággal át- meg átszőtt tényközlő — elemző írás sokszínű, sok irányból megközelített képet ad Európa egészéről, múltjáról, 1950-es évekbeli jelenéről, népeinek történelmi gyökerekből táplálkozó lelki sajátságairól, az ebből fakadó művészeti értékeiről, a mindennapi élet apró mozzanataiban tetten érhető nemzeti sajátosságokról. Ez a komplexitás a mű egyik fő erénye. Egy elfogulatlanul érdeklődő, nyíltszemű, nyíltszívű, minden apró rezdülésre fogékony européer kalauzol végig a kontinensen, gondosan kerülve a felszínes látnivalókat, a felszínes ítéleteket és a bedekkerszerű harsányságot. Mintha csak önmagának figyelné — töprengené — elemezné végig Európát, csupán feleségének mesélne, csevegne egyszerűen, kötetlenül a látottakról. Ezért lett olyan bensőséges, emberien meleg a könyv hangja és olyan emberi léptékű a megjelenített Európa-kép. „Lejegyzem neked érzéseimet, gondolataimat, mert azután majd hiába kutatok utánuk: kioldja őket belőlem az idő..." — adja meg Marikához szólva a kötet alaphangját rögtön az indításkor, s így összegez a mű lezárásakor: „Szépség és tusakodás. Ez volt ez az út. Nem nézelődő idegen voltam vagy unalmát űző úriember. ... a másfajta élet legapróbb villanása is túlnőtt önnön érdekességén — jelképpé vált. A lényeget mutatta meg." Avatott stílustörténészként ad történelmi — esztétikai — filozófiai eszmefuttatásokkal árnyalt szemléletes képet a prágai és varsói óvárosról, a Westminster Abbayról, a párizsi Notre-Dame-ról, Stockholm tereiről, a modern finn építészetről. Legátfogóbb művészeti, művészetelméleti gondolatait az egyetemes emberi kultúra legnagyobb értékeit felvonultató British Museum és a Louvre bemutatásakor fejti ki. A tájat és a műemlékegyütteseket az élő emberekkel együtt, velük összefüggésben szemléli. Prága híres toronyórájának, az Orlojnak a bemutatását például a téren összegyűlt prágaiak arcának, egyéniségének megfigyelésével köti össze. A Westminster Abbay — amelynek leglényegibb jegye szerinte a „félelmetes" jelzővel fejezhető ki — az örökké kérdezősködő, harsány angol gyerekek képével együtt kerül az olvasó elé. A nyomasztóan egyforma, zárt félköríves erkélyű londoni házak sajátos karakterét a kimért, magabiztos, nagy önfegyelemmel és okos erőbeosztással élő angol embertípus bemutatásával hozza érthető közelbe. A látott fővárosok, ezzel együtt az illető országok teljes megértéséhez az ott élő népek történelmének, legendáinak, néphagyományainak vagy zenéjének hangulatos bemutatásával ad sokszínű, változatos és nagyon jellemző adalékokat. Prágában például Húsz János és Amadeus Mozart nyomait keresi és fedezi fel lépten-nyomon. Az aranycsinálók „mára már múzeummá csendesedett és hűvösödött utcáját" az egykori prágai alkimisták novellisztikusan feldolgozott legendájával teszi életszerűvé. Az újjáépülő Varsó képe, amely Fábián Zoltán szemében „egy nép kővé testesedő élni akarása — maga az öröklét", a közelmúlt nagy történelmi tragédiájának novellisztikus bemutatásával válik teljessé (Krystina 560
