Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
G. Sin Edit: Fábián Zoltán (1926–1983)
nyes gőggel, durvasággal leplezi, betegesen fél a megszégyenítéstől, s mikor jó munkájáért osztályvezetővé léptetik elő, nem tud bánni a beosztottjaival, nem tud következetesen fellépni a visszaélések ellen. Kimondatlanul is ott húzódik meg annak felismerése, hogy igazi műveltség nélkül tiszta emberség sincs és nincs vezetésre való alkalmasság sem. Mindez azonban csupán mellékszála a novellának. A fő szál a két fiatal közti érzelmi szakadék növekedésének lélektani ábrázolása. A fiatalság, a játékosság, az érzéki szerelem kezdetben összetartja őket, majd mind több apró riasztó jelzés zavarja meg a felszín békéjét, s ezek a jelzések — bármilyen jelentéktelennek tűnnek is kezdetben — a lényegből fakadnak. A megalázó pénz- és lakáshiány csupán csak meggyorsítja a folyamatot. Legbelső érzéseik, gondolataik soha nincsenek szinkronban, a köztük lévő szakadék áthidalhatatlan. „Ki ez az ember? Ki ez?" — kérdezi a nő önmagától a zárójelenetben. Ugyanekkor döbben rá a férfi is: ,,.. .vadidegen nő lépdel mellette". (Későbbi elbeszéléseiben éppen fordítva, két ember szoros összetartozását, szavak nélküli összhangját ábrázolja kitűnő lélektani érzékkel, mély emberismerettel.) A kötet utolsó részében Arcképek, képek, gondolatok címmel riportokat, önvallomásokat közöl az 1953—55-ös évekből. A záróarcképet — mintegy az egész kötet szintéziseként, a címre is rímelve — Bartók Béláról formázta. Gyermekkori és ifjúkori meghatározó élményein túl megörökítette azt a történetet, mikor zeneakadémistaként hazautazott Karcagra, s a MADISZ-székházból kihallatszó émelygős operettdalon felbőszülve berontott a terembe, s dacosan játszani kezdte az Allegro barbarót, amely — Fábián Zoltán ámulatára — utat talált a felületesnek hitt fiatalokhoz. Ekkor döbben rá arra az igazságra, melyet pályája során többször is hangsúlyoz: „Bartók zenéje vízválasztó minden ember számára, mert nem lehet a forradalmat teljes emberséggel igenelni akkor, ha közben a lélek ... a mézgásan csurgó melódiákra andalodik; ha valaki forradalmár akar lenni, le kell számolnia régi ízlésvilágával, el kell jutnia a bartóki zene hasító tisztaságáig, amely a legmélyebben rejtőzködő ösztönöket is megmossa, átrendezi. Másképp nincs forradalom, nincs új emberség." Néhány mondat a kötet egészének értékeléséről Bata Imre már idézett kritikájából: „Van abban valami megnyugtató, hogy ez a fiatal tehetséges író olyan vívódva ír, annyi komolysággal, annyi észerővel, és volt idő, mikor nyilván a széllel szemben. Intellektuális hajlamú író. ... A kultúra szerelmese 6, így a nagypolgári kultúráé is és ezzel a »polgári« szerelemmel jól megfér Veres Péter, Szabó Pál iránt érzett, kimondatlanul is felismerhető vonzódása, szeretete. ... Szereti és nagyon tudja apró dolgokban megvillantani az egészet, a hétköznap síkján bonyolult lélektani problámákat. Kis dolgokban keresi a nagyot. ... A belső ábrázolásban van igazán otthon. ... Az emberhez való visszatérés, befelé fordulás állapotát szimbolikusan oldja általánossá — ez az, ami határozottan eredeti Fábián Zoltánnál. ... Eredeti nép-, magyarság-, társadalomszemlélet sejlik itt, amit megölni akármilyen irodalompolitika kedvéért halálos hiba lenne. ... Ha tovább is és bátrabban a saját útját járja, nem marad tehetségének adósa, ehhez azonban a külső megértés is szükséges." 26 Ezek a nyíltabb, bírálóbb hangú írásoknak utat sürgető sorok néhány hónappal az 1956 októberében kirobbant válság előtt láttak napvilágot. Fábián Zoltán ekkor, 1956 januárjától Móricz Zsigmond-ösztöndíjas lévén, nem dolgozott az írószövetségben, nem vett részt az 1956 nyarán egyre hevesebbé váló írószövetségi vitákon sem. Szeptemberben viszont — a legkritikusabb politikai ás irodalompolitikai helyzetben — az írószövetség vezetőinek többszöri kérésére, megszakítva alkotói szabadságát, ismét elvállalta a szervezőtitkári funkciót. Első munkája szeptember 27. és október 7. között egy magyar írók részére szervezett bécsi hajókirándulás lebonyolítása volt. Bécsben tárgyalni kezdett magyar írók műveinek ausztriai kiadásáról. Ez volt az első lehetőség arra, hogy a kortárs magyar irodalom betörhessen a nyugati könyvpiacra. Rövid időn belül felvették a kapcsolatot a milánói és a londoni könyvügynökségekkel is. Fábián Zoltán és Imre Gyula, az Irodalmi Alap előadója intézte az üzleti, külkereskedelmi, valutáris és egyéb hivatalos ügyeket — teljes hatáskörrel és egész Európára érvényes útlevéllel. 558
