Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Varga Domokos: Költő a homokon
Nem volt ő búskomor, csak roppant érzékeny lélek, akit mindenek felett népének sorsa, egyre kétesebb jövője nyomasztott. És persze sok minden más is. A saját gazdálkodásának csekély eredménye is. Nem volt ő jó se cselédhajszolónak, se vásárcsinálónak. Rászedte, aki csak tehette. Leveleiben is nyoma van ennek: „Elég nagy gond nekem egy csomó szarvasmarhát és lovat eladni, mikor az eladáshoz egy cseppet sem értek s mindig becsapódom." Akkor írta ezt, amikor 1922-ben bérbe adta a lobi birtok jó részét — a házat és környékét kivéve —, de a bérlő sok jószágot nem vett át tőle. Cselédeit átvette volna, de azok meg egy kivételével inkább világnak mentek, tudván, kinek a markába kerülnének gyönge kezű és jószívű addigi gazdájuk helyett, aki joggal írta magáról: Sanyarú munkában folytak le az évek, De kevésre mentem, Mivel nem születtem Zsugori zsobráknak, élelmes üzérnek. (Földomlás) Irodalomtörténet Ejtsünk szót végül a családi levelesláda irodalomtörténeti adalékairól is. Többnyire apróságok ezek, csaknem jelentéktelenek. Jellemzőek mégis a korra, ennyiben érdemelnek némi figyelmet. Említettem már, hogy Gyulai Pál fedezte fel Vargha Gyulát, s avatta hivatalosan is elismert költővé, verseinek a Budapesti Szemlében való közlésével. Ez nyilván hozzájárulhatott, hogy pártfogoltja idővel más irodalmi fórumokon is helyet, sőt szerepet kapott. A költő 1880. máj. 10-i levelében olvassuk: ,,A Budapesti szemle májusi száma még nem jelent meg, de ha pünkösdre esetleg hazamegyek, már akkor bizonnyal magammal vihetem; úgy szintén a 'Tavasz' czímű jótékony ünnepi lapot is, amelyben szintén van egy versem. Ezenkívül az Ország-világ czímű új pompás illusztrált lapban, melynek szerkesztését Beöthy Zsolt vette át, szintén jelentek meg a napokban verseim. Végre egy új népszínműbe (...) tőlem is vannak beleszőve és zenére téve dalok, amint kedves apámék a Pesti Hírlapban bizonyára olvasták is." Ugyanennek az évnek az őszén — okt. 7-én — már arról is tudósította szüleit: „Verseim kiadására nézve a Franklin társulattal megtörtént az egyezség, Gyulai Pál végezte el, ki már eddig is annyi tiszta jó indulatot tanúsított irántam." Gyulai ezek után még a megjelenendő kötet előfizetési felhívását is maga írta meg. Híresen szigorú kritikus létére mindent megtett az ifjú költőért, amit megtehetett. Talán túl sokat is. Ennek a kornak ő volt a magyar irodalmi pápája, aki meg volt győződve róla: övé az áldás és az átok joga. Amit megköt a földön, az a mennyekben is kötve lészen, amit megold, az ott is oldva lészen. Némelyeket kiátkozott, Vargha Gyulát megáldotta. Csakhogy az irodalmi élet sohasem igazodik egészen a maga pápáihoz. Még a bevett poétáknak is gondot okozott, nem bizonyulnak-e itt-ott méltatlannak erre a nagy bizalomra. Mi lesz például, ha Vargha Gyula olyan népszerű elbeszélő költeményeket is kiad a kezéből, amelyek után a nagy példányszámú lapok, füzetsorozatok szerkesztői kapkodnak, s amelyek ennek folytán több honoráriumot hoznak? „Nem tudom, Gyulai hogy veszi, ha megtudja, hogy felcsaptam a 'Jó könyvek' munkatársai közé. Olyan önvád-féle kellemetlen érzés futkos bennem, tartok tőle, hogy becsülésében alászállok, ami nagyon rosszul esnék." (Feleségéhez írt levél, 1883. szept. 21.) A jelek szerint azonban nem történt semmi baj, mert a következő év tavaszán — máj. 22-én — így számolt be Gyulaival történt egyik találkozásáról (amely egyébként Szász Károlyéknál esett meg): „Tegnapelőtt este Gyulai és a Arany László kedves apánál 456
