Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Farkas Péter: A szerkesztő Szemere Pál

FARKAS PETER A SZERKESZTŐ SZEMERE PÁL Egy Pest megyei irodalomtörténeti kiadványban alighanem lehetetlen megkerülni Szemere Pál nevét. Nemcsak azért nem negligálhatjuk, mert Pécelen született és halt meg, hanem azért sem, mert Pest megye, s magától értetődően benne Pécel is őrzi és ápolja emlékét. Bizonyság erre az 1985-ös, bicentenáris péceli ünnepség, melyen a helybelieken kívül részt vett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye s a nagykőrösi központú Arany János Társaság. A Szemere Pálra való jogos emlékezés ellenére feltétlenül kell számolnia bizonyos nehézségekkel annak, aki újólag nagyító alá teszi életét és munkásságát, vagy ezek bizonyos szakaszát ősjelenségét. A további vizsgálódást tényszerűen, vagy inkább a lelki ráhangolódás tekintetében akadályozó gát meglehetősen lerombolhatatlannak látszik, hiszen arra alapozódik, hogy Szemere Pál munkássága a maga korában sem tartozott a magyar irodalomjava hányadához, s azóta sem emelkedett oda. Ennek megfelelően a Szemere-irodalom meglehetősen szegényes, miként azt FENYŐ István

1 is megállapította 1976-ban, s a helyzet azóta sem változott lényegesen. Ez a körülmény ugyanakkor még csábító is lehetne a kutató számára, különösen akkor, ha számításba vesszük, hogy kevés íróról maradt fenn annyi adat, mint éppen Szemere Pálról saját dokumentumgyűjteménye, a híres Szemere-tár révén.

2 Ebből következőleg adathiányra nem lehet panaszkodni, annál inkább arra, hogy kevés a lehetőség a vélemények ütköztetésére, s általában a vitára. Szemere Pált, úgy látszik egyszer s mindenkorra elkönyvelte az irodalomtörténet a másodikságukban jelentős alkotók, szervezők sorába, s ezen változtatni — mert a helyesen felismert tények tények maradnak — aligha lehet. Valószínű, hogy Szemere Pál a legnagyobb elismerést a már említett FENYŐ Istvántól

3 kapta, aki méltóképpen, s a témával kapcsolatban elvárható teljesség igényével összegezte nemcsak Szemere Pál munkásságát, hanem a reá vonatkozó irodalmat is. Ugy véljük, hogy kritikatörténeti szempontból ehhez a számadáshoz keveset lehet hozzátenni, s ha a FENYIŐ István által felsorolt irodalmat s a néhány újabb tanulmányt is számításba vesszük, akkor irodalomtörténeti értékelésben sem lehet sok újdonságot mondani. Nehéz új pályát nyitni sajtótörténeti szempontból is, hiszen Szemere Pál irodalmi munkásságának valószínűleg legjelentősebb tényét, az Elet és Literatúra című folyóirat megjelentetését és szerkesztését, ugyancsak FENYŐ István közreműködésével, alaposan kielemezte A magyar sajtó története című kiadvány első kötete.

4 Mégis, nem tekintve a kitaposott ösvényt, ezúttal Szemere Pál szerkesztői tevékenységéről, tehát az Élet és Literatúra, valamint a folytatás, a Muzárion köteteiről szeretnénk szólni. Ám szűkítjük a témát úgy, hogy lényegében elfogadjuk FENYŐ István irodalomtörténeti és sajtótörténeti értékelését, s csupán sensu stricto, mint folyóiratot vizsgáljuk az Élet és Literatúrai s folytatását. A kérdésünk tehát az, hogy a folyóirat néven emlegetett sajtótermékcsaládon belül milyen fajta („műfaj"), milyen fajtájú kiadvány volt az első magyar „ÉS", s milyen szerkesztői elveket vallott és érvényesített munkája során Szemere Pál. Ezek a kérdések azért tűntek érdekesnek, mert az Elet és Literatúra karakterét megha41