Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Bárdos József: Arany és Madách
Lucifernek most van igaza: az anyag (Éva anyasága) erősebbnek bizonyul Ádám „eszméjénél". Csakhogy, ha ezt elfogadjuk, első látásra úgy tűnik, valóban nincs mentség, a Tragédia pesszimista végkicsengésű mű. És hamis az a mentség-keresés is, hogy a pesszimista végkicsengést ellensúlyozza Madách „mégis" akarása (amiről Szerb Antal beszél) 45 vagy „küzdelem-etikája" (amivel Horváth Károly igyekszik menteni a menthetőt). 46 * Szembe kell nézni végre már ezzel a pesszimizmussal. Mert — kár kerülgetni a dolgot — Az ember tragédiája valószínűleg azért annyira eleven, azért annyira időszerű, felkavaró ma is, mert olyan kérdéseket tesz fel, és olyan kegyetlenül igaz válaszokat ad rájuk, melyeket ma sem nagyon akarunk meghallani. Úgy is mondhatni: felnőttünk-e vajon már Madáchhoz? Elbírjuk-e már költői üzenetének súlyát? S ha ki-ki magát elég felnőttnek véli is, nem félünk-e Ádám-Keplerként még mindig, mert Az az igazság rettentő, halálos, Ha nép közé megy a mai világban. Eljött-e az idő: Midőn utcákon fogják azt beszélni, De akkor a nép sem lesz kiskorú. — (10. sz. 2475-2476. és 2479-2480.) Ilyen kérdés az emberiség jövőjének, az emberi nem perspektívájának kérdése. Egyszerűbben: az Eszkimó-szín. Nem véletlen, hogy Erdélyi János kezében remegett a toll... Lukács Györgynek — úgy tűnik — igaza van: „Egyenesen ügyvédi fogás... a mű pesszimista perspektíváját azzal legyöngíteni, hogy az eszkimó-jelenet »nem a mi világunk, hanem a távol jövőé, ha ugyan a tudomány nem csalódik«. Hiszen ha Madách tudományos nézetei később helytelennek bizonyulnak, az nem változtat semmit a már kész alkotáson. Az eszkimó-jelenet szerves része a Madách ábrázolta történelmi fejlődésnek." 47 Csak egy dolog nem világos: miért tekinti minden elemző Lukács György módján pesszimistának e jövőképet. Persze látszólag kézenfekvő: nyilván az lenne optimizmus, ha a jövő csupa derű, csupa reménység lenne. A baj csak az, hogy Madách „tudományos nézetei" lényegüket tekintve (filozófiai megalapozottságuknak köszönhetően) nem avultak el. Mert Madáchot az a mély filozófiai meggyőződés vezeti, hogy ami keletkezik, az el is múlik. Aki él, az el is pusztul egyszer. Élet és halál egyszerre, egymást feltételezve van jelen a világban. Már a Tragédia indító soraiban megfogalmazza ezt a dialektikus elvet: Ott születendő világok, Itt enyészők koporsója Intő szózat a hiúnak, Csüggedónek biztatója. — (1. sz. 41—44?) Arany Jánost, aki másképpen látja a világot, meg is zavarja ez a kép. Meg is jegyzi a rá jellemző szerénységgel: „Ha a teremtés után mindjárt kezdődik a színmű, talán nincs helyén enyésző világokat látni még." 48 Madách válasza egyértelmű: „... azért írtam, mert Lucifer is csakhamar e hely után, 374