Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Bárdos József: Arany és Madách

Lucifernek most van igaza: az anyag (Éva anyasága) erősebbnek bizonyul Ádám „esz­méjénél". Csakhogy, ha ezt elfogadjuk, első látásra úgy tűnik, valóban nincs mentség, a Tragédia pesszimista végkicsengésű mű. És hamis az a mentség-keresés is, hogy a pesszimista végkicsengést ellensúlyozza Ma­dách „mégis" akarása (amiről Szerb Antal beszél) 45 vagy „küzdelem-etikája" (amivel Horváth Károly igyekszik menteni a menthetőt). 46 * Szembe kell nézni végre már ezzel a pesszimizmussal. Mert — kár kerülgetni a dolgot — Az ember tragédiája valószínűleg azért annyira eleven, azért annyira időszerű, felkavaró ma is, mert olyan kérdéseket tesz fel, és olyan kegyetlenül igaz válaszokat ad rájuk, melye­ket ma sem nagyon akarunk meghallani. Úgy is mondhatni: felnőttünk-e vajon már Ma­dáchhoz? Elbírjuk-e már költői üzenetének súlyát? S ha ki-ki magát elég felnőttnek véli is, nem félünk-e Ádám-Keplerként még mindig, mert Az az igazság rettentő, halálos, Ha nép közé megy a mai világban. Eljött-e az idő: Midőn utcákon fogják azt beszélni, De akkor a nép sem lesz kiskorú. — (10. sz. 2475-2476. és 2479-2480.) Ilyen kérdés az emberiség jövőjének, az emberi nem perspektívájának kérdése. Egy­szerűbben: az Eszkimó-szín. Nem véletlen, hogy Erdélyi János kezében remegett a toll... Lukács Györgynek — úgy tűnik — igaza van: „Egyenesen ügyvédi fogás... a mű pesszi­mista perspektíváját azzal legyöngíteni, hogy az eszkimó-jelenet »nem a mi világunk, ha­nem a távol jövőé, ha ugyan a tudomány nem csalódik«. Hiszen ha Madách tudományos nézetei később helytelennek bizonyulnak, az nem változtat semmit a már kész alkotáson. Az eszkimó-jelenet szerves része a Madách ábrázolta történelmi fejlődésnek." 47 Csak egy dolog nem világos: miért tekinti minden elemző Lukács György módján pesszimistának e jövőképet. Persze látszólag kézenfekvő: nyilván az lenne optimizmus, ha a jövő csupa derű, csupa reménység lenne. A baj csak az, hogy Madách „tudományos néze­tei" lényegüket tekintve (filozófiai megalapozottságuknak köszönhetően) nem avultak el. Mert Madáchot az a mély filozófiai meggyőződés vezeti, hogy ami keletkezik, az el is mú­lik. Aki él, az el is pusztul egyszer. Élet és halál egyszerre, egymást feltételezve van jelen a világban. Már a Tragédia indító soraiban megfogalmazza ezt a dialektikus elvet: Ott születendő világok, Itt enyészők koporsója Intő szózat a hiúnak, Csüggedónek biztatója. — (1. sz. 41—44?) Arany Jánost, aki másképpen látja a világot, meg is zavarja ez a kép. Meg is jegyzi a rá jellemző szerénységgel: „Ha a teremtés után mindjárt kezdődik a színmű, talán nincs helyén enyésző világokat látni még." 48 Madách válasza egyértelmű: „... azért írtam, mert Lucifer is csakhamar e hely után, 374

Next

/
Oldalképek
Tartalom