Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Bárdos József: Arany és Madách
/ anyagi meghatározottságú — el kellett volna pusztulnia, bizonyítva ezzel Lucifer igazát, azt, hogy a teremtett világ elhibázott. Hiszen ahhoz, hogy Ádám, a teremtés legmagasabb rendű tagja megtalálja a tiszta értelmet, a szellemet, a pusztulásba kell rohannia, ki kell törnie a világból, azaz ebből a világból valóban hiányzik az összhangzó értelem. Ádám és Lucifer viszonyát végül az Úr úgy jelöli ki, hogy Lucifer — Éva ellenpólusaként — továbbra is Ádám mozgatója maradjon. 3. Lucifer és Éva kapcsolatát végig meghatározza, hogy egymással ellentétes részeit képviselik a világnak, az Úr teljességének. Lucifer végig lenézi Évát, azt a szoros összetartozás-érzést is, ami Ádámban minden színben újra és újra megmutatkozik. Tudja, hogy ellenfele a szépség, hatalmával ha találkozik, megborzad tőle, de legyőzni nem tudja. Nagyon jellemző, amit az egyiptomi színben mond: Nincs más hátra, mint hogy a tudás Tagadja létét e rejtett fonálnak: (4. sz. 621-622.) A Tragédiában végig egymás ellenfelei is maradnak. Éva a Lucifer felidézte történelemben rendre eltorzul, felveszi a „kor bűnét", így sohasem találhatnak egymásra Ádámmal. Éva viszont megakadályozza — egyszerűen létével, a jelenlétével —, hogy Ádám végképp kiábránduljon, végképp elszakadjon a földtől, az anyagiságtól. Kettejüknek ez az ellentéte a Tragédia zárásában (15. sz. második fele) is fennmarad, harcuk viszi majd Ádámot (az embert) előre az Úr szándéka és terve szerint. A Tragédia alapkonfliktusa tehát rész és egész, pontosabban az Úrban megtestesülő teljesség, és a belőle kiszakadt, öntudatra ébredt rész konfliktusa. Ez a konfliktus a műben az első színben már megjelenik, amikor is Lucifer önmaga rész voltát tagadva fellázad az Úr ellen. Harcuk színtere a teremtett világ középpontjában álló ember lesz. A konfliktus a második színben áttevődik a Paradicsomba. Lucifer biztatására Ádám eszik a tudás fájáról, ezzel öntudatlanul megismétli Lucifer lázadását. A harmadik színnel megkezdődik a konfliktus kibontakozása. Az eredendően anyagi meghatározottságú Ádám, akiben az Úr teljességének erő része működik alapprincípiumként, fokozatosan részese lesz a Lucifer hordozta résznek, a tudásnak is. Ez a tudás, amely megfosztja őt az Évával a Paradicsomban átélt harmónia megvalósulásának lehetőségétől, rész volta miatt kevés ahhoz, hogy Ádám a magánszférában elvesztett boldogság helyett a társadalmi szférában kiteljesíthesse önmagát. Ugyanakkor ez a tudás — mint az egyoldalú szellemiség kifejeződése — fokozatosan ellentmondásba kerül nemcsak a történelmi színekben megjelenő — az anyagi világban eltorzuló — eszmékkel, mint a társadalmi lét céljával, hanem Ádám saját erőpincípiumával és anyagiságával is. A tizenharmadik színben azonban bebizonyosodik, hogy Lucifer kísérlete eleve kudarcra van ítélve, hiszen Ádámot a kísértővel egyenrangú erő, az anyagiság megtestesüléseként megjelenő Föld szelleme nem engedi kitörni immár kettős meghatározottságából a tiszta szellemiség irányába. Lucifer elkeseredett bosszúja a tizennegyedik szín, a tiszta anyagi létezés világa: Ádám a harmadiktól a tizenkettedik színig az anyagisággal szemben állva próbálta megvalósítani a szellemiség diktálta eszméket, de harmóniát sehol sem talált, eszméi mindig elbuktak az anyagiság ellenállásán. A tizenharmadik színben a tiszta szellemiség világába próbált felemelkedni — sikertelenül. Lucifer most a szellemiség nélküli világ képét idézi föl neki. 371 ;*•••
