Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Horváth Lajos: Császár Ferenc tusculanumai és szenvedései
Vácra, a Pesti Napló szerkesztését ekkor teljesen Szenvey Józsefre hagyta. Később azonban a lapnak láthatóan reakciós és császárhű meze alatt ,,a saját hazafias érzéseit és haladó gondolkodását csempészte a lapba". Ezután az önkényuralom, mint ugyan kiszemelt, de engedetlen eszköz-embert 1851. szept. 6-án a rendőrség igénybevételével megfosztotta a lap tulajdonjogától és távoznia kellett a szerkesztőségből. 30 A Pesti Naplót Emich Gusztáv szerezte meg ekkor. Császár ennek utána Divatcsarnok címmel 1853-ban új lapot indított, mely a Honderű mintájára az előkelő szalonok irodalmi lapja kívánt lenni. És ennek hasábjain küzdött mérsékelten a nemzet újbóli szellemi felemelkedéséért és politikai önállóságának a visszaszerzéséért. Ez a lap 1863-ban megszűnt. Nagyjából ennyi. Császár Ferenc nem minden tanulság és tanúság nélküli élete és munkássága, a Császár-hagyomány, amelyet a magyar irodalom XIX. századi lapjain hagyott, fakul a tőle egyre jobban távolodó időben. Reméljük, hogy teljes eltűnésére azonban nem kerül sor, mert reprezentánsa lévén egy irodalmi áramlatnak, egy negédes életérzésnek, egy gáláns, arisztokratikus szalon-esztétikának, elenyésztével fogyatékossá válna a XIX. századi irodalmunkról megőrzött képünk, amelyben Császár Ferenc mégiscsak jelen volt és hatott. Persze a szenvelgés, az éterített kapcsolat nő és férfi között, a galantéria az emberi viszonyokban és az öltözködésben, pláne az arisztokratikus magatartás és esztétikum, valamint a szalonok túlfinomult világa legalábbis Közép-Európában messze tűnt örökre és oly idegen tőlünk, hogy éppen ezért kell megőriznünk az elmúlt század ilyen irányú csekély hagyatékát is. (Nekünk, magyaroknak valójában a XIX. századból mindent meg kellene őriznünk!) Azért, hogy bemutatható legyen, ilyen is volt, ilyenek is voltunk, ez is a mi alkotásunk, ez is a mi kultúránk. Fejlődésünk egyik gazdag és pompás szakaszán még ilyenre is tellett. Kódexkörmölő sarus barátok pergamenlapjai, idegbeteg prédikátorok jeremiádjai, kurvázó végvári vitézek udvarló versei és istenes énekei, hónukban bolyongó, hontalan lantosok verses helyzetjelentései, csimbókos kurucok tánckölteményei, copfos inzsellérek közigazgatásilag szerkesztett országleltárai, váteszi költők „hegyhentergető" nemzeti eposzai és királyakasztó-királygyilkos „népies" forradalmárok rigmusai között hadd férjen el a magyar gavallér korában nagyon divatos epekedése a hon, a derű, a tenger, a leányka, a tusculánum, a fenyér, a holdvilág stb. iránt. Egy író, még ha olyan is, mint Császár Ferenc, hagyománya nem redukálható le egy kisebb tájegység, netán megye határaira. Egy író mindig nemzete irodalmának kisebbnagyobb része, részese, így vagy úgy. Nem lehet azt mondani, Császár Ferenc fiumei vagy zalai vagy Pest megyei író. Mégis szülőhelye után Zala megye, életének színtere és munkássága után Fiume városa és Pest megye, azon belül Vác és Kerepestarcsa ápolhatná az emlékét. Fiume valószínűleg nem teszi ezt. így jószerével Pest megyére hárul a feladat, hogy hagyatékát, emlékét, gondozott sírját „átvigye a túlsó partra" nemzeti megrendülésünk mostani viharában.
