Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Horváth Lajos: Császár Ferenc tusculanumai és szenvedései
a Burgundia utcába egy bérlakásba, a város másik pontján ügyvédi irodát nyitott és szerény telket és házat vásárolt Kerepesen. A dimbes-dombos gödöllői tájban újra kísérletet tett egy szolidabb, második tusculanum megvalósítására. A nagy mű, a „magyarított" Dante elkészítése ott lebegett előtte, legnagyobb elhivatottságot ezután érzett, ezt akarta a nemzet asztalára letenni. 21 Kerepes, az akkor szlovák—magyar—német lakosságú falu, alkalmasnak látszott a nagy munka színhelyére. A hagyományos, nyugodt, vallásos parasztközségbe ekkoriban kezdett kitelepülni Pest-Budáról a honorácior értelmiség. A Gödöllői-dombság táji értékei, szőlei és vadászó erdei vonzották a középrétegeket. A kiegyezéskor királyi nyaralóvá, „korona gyémánttá" előlépett gödöllői Grassalkovich-kastélyban berendezkedő udvar csak tovább növelte és emelte a Rákos menti kistáj jelentőségét és divatját. Császár mindig mélyen azonosult lakóhelyével, ez történt már Zágrábban, Fiúméban és Vácott is. Kerepesen „jelenlétének" egyik apró, de sokatmondó jele, hogy 1857. ápr. 18-án egy igen régi és szép missaléval ajándékozta meg a többségében katolikus község templomát. Valamivel több mint egy év múlva Kerepes papja, Paulovics Mihály végezte felette a gyászszertartást és kísérte utolsó útjára, a község kicsiny temetőjébe. A korai halál, mindössze 51 éves volt, a vak balsors egy részeges kocsis képében, megakadályozta abban, hogy élete legnagyobb vállalkozását és művét — melyben Kerepesen szépen haladt előre — Dante magyar fordítását befejezze. III. IRODALMI ÉS EGYÉB MUNKÁSSÁGA 1. Az eredetiség kérdései Császár Ferenc első irodalmi szárnypróbálgatásaira Guzmics Izidor novíciusmester figyelt fel Pannonhalmán 1822—1824 között. Guzmics tehetségesnek találta és írásra biztatta, ő persze annyira lelkesedett a magyar irodalomért, hogy aligha akadt volna magyarul írogató ember, akit eltanácsolt volna az írói pályáról. Első megjelent művét 21 éves korában adta ki Pesten, ez a Kemendvár, rege öt énekben és a Kisfaludy-regék ihlető keze nyomát viseli magán. Többször előfordul egyébként is vele, hogy nem ügyel kellőképpen az eredetiség megtartására. Például Vágvölgyi hét tájkép с Pesten 1854-ben kiadott munkája erősen Mednyánszky Alajos: Festői utazás a Vág folyón, Magyarországon (1825) с művére hasonlít, amelyik 1844-ig két kiadást ért meg. Szonettkoszorú címen 1831-ben Fiúméban önálló verseskötetet jelentetett meg. Petrarca és Kisfaludy Sándor természetesen ott lebegnek költői világa éterében. A Karletzky testvérek betűivel kinyomtatott műben, címe ellenére, nincsen valódi szonettkoszorú, mely mesterszonettel zárulna, csak szonettek fordulnak elő más versek társaságában. Magas fokú affinitása más kultúrák — így az olasz és német — felé, konzervatív lelki alkata és a Kazinczy által meghirdetett és modellizált „fentebb stil" arisztokratizmusának lombikjában Császár a „szenvelgés" költészetét hozza létre, azt is kevés eredetiséggel. Sokat vádolták ezért, gúnyolták is, nem alaptalanul. A szellemes Nagy Ignác egyenesen odáig ment: „Ha csillagok, holdvilág, csalogány, pásztortűz, fenyéres partok, zúgó vízimalom, erdősátrak stb. nem volnának, a hétszemélynök egyetlen verset sem volna képes alkotni." Amely kritikából persze kihallatszik, hogy a világfi Nagy Ignác ugyancsak irigyelhette Császár igencsak magas pozícióját és jövedelmeit. A virághervadás toposza talán a legelterjedtebb ebben a miliőben. A novellaíró Császár is bőségesen él vele, „hogy az érzékeny, faggyúgyertyánál könnyező" olvasót a tizennyolc éves hősnő lassú haldoklásának képeivel gyötörje: „ Mint gyönge májusi galy, levágva a tenyésző ágról, hervadozott a gyönyörű leányka jegyese távozása után ... Ott ült többször a szép leány a zsámolyon, melyet távol szerelmese faragott, ott ült violaágyai kö-