Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Hódi Gyuláné: Petőfi Sándor aszódi vonatkozású költeményei

forrásokat illetően. Ezáltal valahogy személyesebb közelségbe is kerülünk ezzel a kis költeménnyel. Petőfi maga is kedvelhette ezt a versét, hiszen beválogatta azon tizenhét zsengéje közé, amelyeket 1841-ben kiadatni szándékozott Lánc' versei (Lant Versei) címmel, s amelyeket a kiadatás meghiúsulása után barátjának, Neumann Károlynak ajándékozott. Ebben a kis gyűjteményben ez az egyetlen aszódi vonatkozású költemény. A Galgapartihoz a költő katonáskodása idején keletkezett, 1841 májusában. „Az ezredet Grácba vezénylik. Neustädten és Bruckon át szörnyű csónakbakancsában, vékony katonaköpenyében huszonkét mérföldet talpalt odáig a költő a márciusi lucskos utakon. Látott végre külországot" — írja ILLYÉS a Petőfi-monográfiájában.

33 Nem is csodálható tehát, hogy az itt leírt viszontagságok között az ifjú költő a múltban keres lelki tápot, figyelem az emlékek felé fordul: a lélek önvédelme ez a jelen elviseléséhez. A Galga partihoz fő hangulati motívuma az emlékezés, a nosztalgikus honvágy. Az otthonától távolra sodródott ifjú gyengéd színekkel eleveníti fel mindazt, amit elhagyott szülőföldjén kedvesnek érzett. Maga a földrajzi távolság nem is jelentős, de a költő számára idegen és nehezen elviselhető élmények áthidalhatatlanná növelik ezt a távolságot. „Mit mondjak önmagamról" — írja soproni barátjának, Nagy Imrének —, „Most érzem, milyen mélyre sülyedtem, leszállva a tudományok pályájáról, neveletlen, érzéketlen emberek körébe. .."

34 A mostoha körülmények nemcsak a földrajzi távolságot növelik elviselhetetlenné a költő számára. Ebbe a messzeségbe belekapcsolódik a „negyedik dimenzió", az időbeli távolság is. Az Ausztriában katonáskodó tizenhét éves fiú számára így nem a legközelebbi múltra, hanem az ennél korábbi aszódi három évre való emlékezés jelenti az igazi hazatalálást. Ez az idő- és térbeli távolság meg is szépíthette Aszód emlékeit a hazavágyó fiú szívében, hiszen jóval később, az Első esküm című versében már közel sem ilyen lelkesedéssel szól az aszódi diákévekről. FEKETE Sándor így vélekedik: „A fiú annyira nyűgnek érzi az iskolát, hogy a színészi kísérlet bukása után más úton, de mindenképpen szabadulni akar e köteléktől. ... az aszódi időszak végét nem az eddigi irodalomban ábrázolt záróünnepély idilli hangulata jellemzi, amely csak a vakációban és utána fordul keserűbe, hanem már itt Aszódon feloldhatatlan összeütközésbe került Petőfi az apjával és apja terveivel".

35 Ennek ellenére különösen finom színekkel bontakozik ki szemünk előtt a versben ez a múlt. Sokkal lágyabb a vers hangzása, visszafogottabbak az indulatai, mint a közelmúltban keletkezett más költeményeké. Nemcsak a trocheusok könnyedsége, a dalszerű sortagolási forma, a lágy áthajlások teszik ezt, hanem a letisztultabb képi világ is. A korábbi versek után újszerű a költő hétköznapi szóhasználata, de különösen a mondatszerkezetek szigorú logikája. Még az összetettebb metaforák is könnyedén simulnak bele a tiszta mondatszerkezetekbe. Kétségkívül a népköltészet megtermékenyítő hatásának első halovány jelei ezek. Ugyanakkor ebben a költeményben is megcsodálhatjuk a költőnek azt az erényét, amelynek már eddig is tanúi lehettünk: a versépítkezés egyedülálló technikáját. A költemény egy dinamikus megszólítással kezdődik, s ez a mondat egyben meghatározza a vershelyzetet is: Üdvözöllek messze bérctetőkről Szent hejek! A két sor lendületét nemcsak az enjambement szép íve adja, hanem kivételes akusztikai hatása is. A teljes mondat magas hangzókból épül fel, s ezt kiegészíti a mássalhangzók érces csengése. Ennek hangzásbeli ellentéte az ezt követő két sor. A múlt emlékeit magában hordó Galga-part képét egy tisztán mély hangzókból álló és az „1" hangoktól és a nazálisoktól lágyan ringatózó sorban vetíti elénk a költő: • 289