Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Hódi Gyuláné: Petőfi Sándor aszódi vonatkozású költeményei
sok szerelmi jelenetei is. Mesterkélten, hamisan cseng ez a párbeszéd, mint ahogy mosolyogni való túlzás és gyermekes póz a „beteljesülést" megelőző lelkiállapot tragikus színezete is. A „Szűnjenek könyűid, bánátid" és a „keserves sorsom elfeledtem" sorok a tragikus múlt olyan meredélyeit sejtetik, amilyenekben nem bővelkedhetett egy tizenöt éves fiú élettörténete. Bár tudjuk, hogy 1838-ban, a Búcsúzás megírása után Petőfi, a „szaporán édes szülei kebelébe" siető diák teljes anyagi összeomlásban találta szüleit, mégis kétséges, hogy A hűtelenhez című versben erre a körülményre utalnának a „könyűid, bánátid", a „keserves sorsom" kifejezések. Ugyanis a vers tejes világa olyan szűken a szerelmi érzés témakörében mozog, az ifjú költő olyannyira a szerelmi beteljesedés viszonylatában szemléli személyes helyzetét, hogy nem valószínű egy ilyen fiktív vershelyzetben a szülők anyagi megrendülésének ennyire konkrét és élményszerű átélése. Közelebb állunk annak feltételezéséhez, hogy a tragikus színezet inkább a romantikus líra ízlésvilágában gyökerezik, éppolyan kamaszpóz, mint a boldog szerelmes „istenült" állapota. A romantikus hatást érezteti a költemény egészét átívelő végletes ellentétrendszer és a kétfajta lélekállapotot szemléltető metaforák sorozata. A reményteljes lelkiállapot kifejezése során a költő a szerelmi lírából jól ismert eszköztárból merít: édenek, mennyország, istenült életérzés. Ennek ellentétét pedig az ugyancsak kevéssé eredetinek nevezhető „keserves árvaság" jelzős szerkezettel szemlélteti. Az értékvesztett lelkiállapot kifejezésének hangulati és művészi tetőfokát az „Éjszak hó födözte bús öle" költői képe alkotja. A szentimentalizmusból kinövő romantika ereje sejlik már ebben a metaforában, amely sűrítve magában hordozza az érzéki hatások egész sorát, s hangulatilag kitűnő ellenpontját képezi a korábban kétszer felbukkanó édenhasonlatnak. Abban, hogy ez a költői kép az élmény frissességével hat, annak is szerepe lehet, hogy az „éjszaknak hava" a vers megírásakor valóságos élmény lehetett a költő számára. JAKUS Lajos már korábban említett munkájában olvashatjuk, hogy Petőfi a penci látogatásakor hallott a felvidéki nagy havazásokról azokban a napokban. 27 így a konkrét élmény és a költeményben leírt érzelmi állapot egymásra talált ebben a szépen megformált költői képben. Másrészről ez a metaforikus kép már megsejtet valamit a későbbi, az érett művész eszközeiből is, aki szinte egyedülálló plaszticitással festette meg későbbi verseiben is az elemek háborúját és a természet övezte emberi lélek nagy belső konfliktusait. Ugyancsak a későbbi Petőfi-líra csírái fedezhetők fel a vers záró soraiban, amelyekben a költő a jövőről ír. Nemcsak a magán-, hanem a közéleti lírájában is gyakran feldereng a versek befejezésében a halál romantikus látomása, amely látomás olykor katartikus erejű vízióban teljesedik ki. Ám A hűtelenhez befejező képéből még hiányzik ez a katartikus szépség. Inkább csak a Petőfi-versekre korábban is vonatkoztatott „suta báj" jut eszünkbe róla. Az elhagyott szerelmes kamasz bosszúvágyának gyerekes megnyilvánulása ez, amint elképzeli hűtlen kedvesének bűnbánatát az ő majdani sírhalma felett: Majd ha egy kor értem szinte árva Eljösz: éjszaknak havát bejárva, Megleled hű Múzsafid porát. Ehhez hasonló motívummal zárul Vörösmarty Mihály Az elhagyott című költeménye is, amelyet az ugyancsak fiatal költő 1822-ben írt: Ámde majd eljő, el az édes álom Mely az érzésnek szünetet parancsol: Akkoron, gőgös, közelíts poromhoz, S lásd mire vittél. 285
