Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Kovács József László: Mezővárosi irodalom és művelődés a hódoltság peremén (Ráckeve XVI–XVII. százada)
keviek Sárit és Hugyét, de fizetni kellett a török uraknak és a Füleken székelő menekült magyar vármegyének egyaránt. A magyar kapcsolatok emlékei azok a levélmásolatok, minták, melyek ugyancsak a leveles — mindenes gyűjteménybe kerültek, akár csak az attestatiók — bizonyító levelek. „Tudod-e hogy mindenekből egyaránt Osztoztak, Búzás Tamás éles Agya Benedek halála után...?" A mezővárosi joggyakorlat szinte egész menetét lehet rekonstruálni az ilyen szerencsésen fennmaradt iratgyűjteményből. Városi élet, kultúra az olyan védelemre is valami lehetőséget biztosító központban lehetett, mint Keviben. Persze itt is csak addig, amíg Buda 1684-es — első megkísérelt — ostromától, majd a visszafoglalás évétől futott, nádasokba menekült az egész Duna melléke. 71 A sziget falvai még ennyi szerencsével sem éltek. Egy 1647-es adójegyzék szerint a szigeten csak Szentmiklóson, Makádon és Becsén vannak adózó porták. 1668-ban pedig a szomszédos megyébe, Fülekre menekült Pest megye idézi meg a sziget és a környék falvait. Ekkor a ráckeviek, a makádiak és miklósiak jelentek meg a szigetről, a dabiak, lacháziak, dömsödiek és szentkirályiak a túloldalról. Ennyi maradt tehát a XVI. század eleji mintegy harminc községből a mai járás területén. A Fülekre megidézett tanúk hiteles vallomást adtak a maradék falvakat sújtó terhekről. Vallottak a szekerezési kötelezettségről, a temetési engedélyért megkívánt nagy summákról. „Akár minemű halállal haljon meg az ember, de annak díját megveszi az török, az kivel mennyiben megalkhatik," panaszolják a keviek. Az élet egészen tehát sosem szűnt meg a környéken sem. Igaz, főleg a vízparti községekben maradtak lakók, a török is védte ugyanis a komolyan adóztatható vízimalmokat. Sőt, arra is van adatunk, hogy az 1650-es években kérték el a kecskemétiek az egyik ráckevei céh céhlevelét mintának, tehát másféle ipar is tengődött. Az 1652-es feljegyzés szerint bíró „Mészáros István Szabó Pállal. Ezeknek idejekben épült meg az oskola mester háza, mellyben lakhassanak szép békével." Szép békét óhajtott tehát ez a XVII. században már egyre bajosabb sorba jutó város. Abban a bírónévjegyzékben pedig, amit Kunszabadszállási Mihály az 1584-es vész után összeállított, a fegyverek közt eltöltött bajos nyolcvan év során még véletlenül sem akad szerb név. Nem lehetetlen, hogy a biztonságot kereső és kedvelő tőzsérek, kalmárok védettebb helyre húzódtak, legalábbis sokan. Hiszen a város kiváltságleveleit „akik talán a mohácsi veszedelemkor eltéveledtek az ország fölháborgásában is" a komáromi „ráczok eclezsiájok ládájokban" találta meg 1725-ben Némedi Lukácsi Gergely nótárius. 72 Ugyanakkor a XVII. században főképp vezető magyarság elődeit azok között a székesfehérvári menekültek között kereshetjük, akik 1543 után, a város török elfoglalása után Ráckevére húzódtak. A keresett szép béke helyett azonban el kellett viselni az 1684-es pusztulást. Ennek részletes történetét megörökítette KUNSZABADSZÁLLÁSI Mihály vicenótárius, aki szokás szerint a Szomorú eseti az Városnak elpusztulásáról című jeremiad hangulatú verses krónikája versfőibe a szerzőségre utaló nevét is belefoglalta. 73 Annyira aprólékosan követi az eseményeket, hogy feltehetőleg maga is átélte az egészet, esetleg idemenekült szabadszállásiként, mert tisztségviselőként először csak 1708-ban fordul elő a neve. Ha a verses krónika menetét, eseményeit követjük, úgy a város felverőire, a Budát akkor még eredménytelenül ostromló Szent Liga hadaira bukkanunk. 1684-ben június 18-án Lotharingiai Károly hadai bevették Visegrádot, 27-én Vácot és 30-án már a török által felgyújtott Pestet is, Budát azonban akkor hiába ostromolták. Ebben az időpontban zúdulhattak az ország maradék javain élősködő nemzetközi hadak Kevire: Az Lengyel legelső és nagyobb rablást tőn, mert minden jószágot kezünk közül kivon, hogy ki védelmezzen bennünk, senki sem lőn, még Atyánk fijais csak csúfságul köszön. 27
