Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Asztalos István: Petőfi aszódi iskolája

Vallás Ev. Ref. R. к. Izr. . sz. táblázat — - Az aszódi latin iskola diákjainak vallása 1833/34. 1847/48. diákok tanév % diákok % szama 24 1 szama 96 41 5 - 3 4 15 64 8 5 23 Összesen: 25 64 A tanulók elhelyezése Korén István fennmaradt irattárának köszönhetjük, hogy ismereteink vannak a diákok Aszódra kerülésének körülményeiről, elhelyezéséről. A jeles tanár leveleiből ismerjük meg azt a nagy szervezőmunkát, amelyet minden nyáron az új diákok Aszódra költöztetése és elhelyezése érdekében kifejtett. Ennek a — tanári feladatát meghaladó — szinte atyai gon­doskodásnak köszönhető a diáklétszám ugrásszerű megnövekedése az 1834/35. tanévtől kezdődően. Korén alapos munkája és a jó elhelyezési körülmények biztosítása a szülők tet­szését megnyerte. Boldogan hozták ide és a következő években vissza a fiaikat, és ajánlották másoknak (rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek) is Aszódot, mint olyan helyet, ahol hasznosan tölthetik el éveiket a tanulni vágyók. Korennek és az aszódi iskolának egyik legjelesebb propagálója Sárkány Sámuel pilisi lelkész, Pest megyei főesperes volt. Mind a négy fiát (János, Sámuel, József, Pál) Aszódra járatta. О szervezte be a Horeczky- fiúkat, ő kért segítséget az elhunyt rákoskeresztúri lel­kész fia, démentis Titus elhelyezésére, s járt közbe — már hivatalánál fogva is — még sok más tanuló érdekében. 78 Említhetjük továbbá Juhász Ferenc alberti lelkészt, egykori aszó­di tanárt, aki Ferenc és Ferdinánd fiát szintén Aszódra küldte, és biztatására hozta több kör­nyékbeli ismerőse is a gyermekét a Galga-parti iskolába. Évente olyan nagy távolságról érkezett a tanulóifjúság jelentős többsége, hogy hazajár­ni nem tudtak naponta, ezért a városban kellett elhelyezni őket. Kollégium, diákotthon nem létezett ekkor még, így csak magánházaknál lehetett elszállásolni a fiúkat. Aszód mezővá­rosban sok olyan család élt, amely még nemes úrfiak számára is megfelelő lakást és ellátást tudott biztosítani. A már idézett levelében Korén erről így írt: ,,... hol az ifiak a mestersé­get és kereskedést űző, nagyrészt némethonból beköltözött lakosoknál míveltebb szállást kaphattak". 79 Más helyen is megemlékezik erről: „Szállásokat nagyobbára tiszteségesb mesterembereink, németek és tótok adnak, de némely műveltebb házak is gyermekek elfo­gadására készek." 80 Név szerint is ismerjük azokat a személyeket, családokat, akik szál­lást adtak a diákoknak. Ezek: Mikulás Dániel, ev. lelkész, Pest megyei főesperes, Burk­hardt Mihály ev. tanító, Cancrinyi Károlyné özvegy papné (C. Emília édesanyja!), Greguss Teréz, Greguss Mihály pozsonyi professzor testvére, Freytag József orvos, Neumann Fri­gyesné, egy kékfestő özvegye, Fasska Sámuel, Chrasztina Ádám csizmadiák, Jungmann Já­nos szabómester, Portier Pál kereskedő és nem utolsósorban maga Korén István pro­fesszor. 81 Az általános gyakorlat szerint a szülők már az év végi vizsgák után lekötötték a követ­kező évre a szállást, az új diákok esetében pedig a nyári hónapokban, a készséges Korén tanárral folytatott levelezésekben rögzítették fiaik elhelyezését. A professzor mindenkinek gondosan válaszolt, legjobb tudása szerint intézte az ügyeket, mindig közmegelégedésre. A diáktartás jelentős jövedelmet biztosított, ezért a szállásadók igyekeztek a legjobbat 232

Next

/
Oldalképek
Tartalom