Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)

Jakus Lajos: Életképek Petőfi diák- és ifjúkorából

jelentettek. Félévig negyedszáz önképzőköri ülést tartottak, általában hetenként egyszer, de néha gyakrabban is. Dlhányi szerint a „nagyobb tanulók magok körébe vonták őt, s ezen időtől fogva megszűnt Sándor szorgalmas, pontos tanuló lenni, gyakran mulasztotta a tanórákat is, minek következménye volt, hogy tanárai tanácsolták neki az eltávozást." Legtöbbet tartózkodott Szeberényi Lajos lakásán, ott szabad idejüket leginkább kártyázással töltötték. „Legszenvedélyesebb kártyázó az egész kompániában egy Újvidékre való Tóth nevezetű diák volt, kinek szülei jómódúak lévén, pénzben hiányt nem szenvedett." (Ez utóbbi ifjúnak nevével még alább találkozunk!) Ilyen körülmények között Petőfi nem sok reménnyel tekinthetett félévi bizonyítványa elé. Kezünkben a selmeci líceum 1838/39. tanév februári examenének osztályzata.

5 Mai statisztikai elemzési módszerrel vizsgáltuk meg a professzorok osztályzásait, hogy világos képet kapjunk a tanulók tudásának reális értékeléséről. Vizsgálat tárgyává tettük a két retorikai és a három filozófiai osztály tanulóinak érdemjegyeit is. Ezekben az osztályokban csak Boleman és Lichard tanított. Adható érdemjegyek E: kitűnő, E 1: dicséretes, 1: kielégítő, 1 ex ultimis: alig kielégítő, 2: elégtelen. Ezeket az osztályzatokat a mai öt jeggyel egyenrangúnak tekintjük. Elemzésünkből kitűnik, hogy Boleman csak három jeggyel osztályzott: kitűnő, kielégítő és elégtelen. Az új professzor, Lichard viszont differenciált, mert minden osztályban használta a dicséretes és az alig kielégítő jegyet is. Boleman osztályában három tantárgyból 7 szekundát adott, Lichard ugyanannyi tárgyból csak kettőt, mégis Bolemannak a három tantárgy együttes átlaga 3,77, Lichardé pedig csak 3,42 volt. Összehasonlítva az eminens osztályzatokat, láthatjuk, hogy ebben Lichard sokkal nagyobb követelményt támasztott, inkább egy jeggyel mérsékelte a dicséretest. Ugyanakkor a kielégítő és elégtelen között középutat választott, és csak végső esetben adott szekundát. Történelemből a 87 tanulóból ötöt buktat, és ezek közül három Bolemannál is kapott több tárgyból elégtelent. A kártyás, pénzes Tóth Pált mindkét professzor „secundába ponálta" minden tárgyból. Petőfi osztályában csak egy tanuló volt tiszta eminens, Lichard öccse. Nem vezethette testvérével szemben elfogultság, mert ez annál inkább szemet szúrt volna tanítványainak. Megállapíthatjuk, hogy Lichard szigorúbban osztályzott, legjobb tanulmányi átlaga Bolemannál a leggyengébb alatti. A filozófiai osztályban 39 tanulójából 14-nek ad elégtelent, legtöbb esetben több tárgyból. Ez visszavezethető a tanulmányi fegyelemnek arra a lazulására, melyre Sárkány János utalt. Petőfi összes tanulmányi jegyeit összevetve a 126 tanulóéval, Lichardnál kapott jegyeit reálisnak kell tekinteni. Nem is hallunk egy kortárs megemlékezésében sem arról, hogy előttük Petőfi emiatt Lichardot vádolta vagy igazságtalannak tartotta volna. Nem okozott volna neki nehézséget kijavítani rossz jegyeit. Távozásra anyagi nyomora késztette, melyet nem bírt tovább elviselni, pedig jól érezte magát barátai körében s az önképzőkörben kielégíthette irodalmi igényeit, sőt itt érte el első sikerét. Lichard nem állt rajta bosszút jegyeinek lerontásával, amiért állítólag a szlovák önképzőkörbe nem sikerült bevonnia. Ennek sincs semmi írásos bizonyítéka, az egész csak rosszhiszemű feltételezés. Az elmúlt évtizedekben is szívósan tartotta magát még a múlt században koholt vád: Lichard zordonsága űzte el a híres iskolából.

6 Bizonyos, hogy nem Lichard „terrorizálására" lépett ki a magyar társaságból 1838 novemberében Groszman Lajos, a kör egyik tisztségviselője sem. Hogy más játszott ebben közre, azt azzal bizonyítjuk, hogy jó barátja volt Braxatorisz András, későbbi írói nevén Andrej Sládkovic, a Stur-iskola legismertebb s a mai napig a szlovák irodalomnak egyik legkiemelkedőbb költője. Irodalomtörténészeink eddig cáfolták, hogy Petőfivel együtt járt volna Selmecen, pedig az anyakönyv bizonysága szerint 1838/39-ben a filozófiai osztály 2. évfolyamának tanulója. Igaz ugyan, hogy a tanév első felében Ledénybe távozott tanítónak, azonban 1839. január 3-án „ad Musas redivit", azaz visszatért Selmecre, folytatta tanulmányait s félévben osztályzatot kapott. Természetesen a szlovák önképzőkör tagja. A magyar és szlovák érzelmű ifjúság között Selmecen még ebben az egy-két hónapban, éppen Lichard 185