Farkas Péter – Novák László szerk.: Irodalomtörténeti tanulmányok (Studia Comitatensia 19. Szentendre, 198)
Jakus Lajos: Életképek Petőfi diák- és ifjúkorából
A kecskeméti Hruz-porta (Jaschik Álmos rajza) Ki volt Haag Péter professzor? Családja a XVIQ. század elején telepítéssel került Németország Hessen tartományából a Tolna megyei Bonyhádra. Édesapja órásmester, 1789-ben házasodik. Harmadik gyermekük, Péter 1793-ban született. 1 A szülők korai halála után árván maradt ifjú az 1806-tól fennálló sárszentlórinci evangélikus esperesi gimnáziumba kerül 16 éves korában, s beiratkozik Unger Mihály professzor keze alá. Három évi tanulmány után sintaxista végbizonyítvánnyal a helybeli Musi iskola preceptorának fogadják fel. Két évig működik itt szorgalmasan. Balassa János lelkész ajánlásával 1815-ben felvételt nyer a soproni evangélikus lyceumba. Iskolai tanulmányairól a lyceum egykori anyakönyvei tanúskodnak. Eminens, a két utolsó évben Róth-ösztöndíjas tanuló. Kiváló szellemi képességét bizonyítja, hogy tökéletesen elsajátította a latin, görög, francia nyelvet. Ismerjük latin stílusgyakorlatainak témáit is. Tagja a hazánkban elsőnek megalapított gimnáziumi önképzőkörnek, a Magyar Társaságnak. Tanulmányait befejezve Sopronban nevelői állást vállal Mara László ezredes árvája mellett. Tanítványával együtt koszton és kvártélyon Gamauf Gottlieb soproni evangélikus lelkésznél tartózkodik. A tehetségtelen vagy hanyag ifj. Mara a következő esztendőben olyan jó eredményt ért el tanulmányaiban, hogy ez a nevelő magatartásában megrázkódtatást okoz. Maga erről így nyilatkozik később: „A természeti érzékenységem, mint a sok tanulásom, s elmebéli munkálkodásom által, mint pedig a volt nevendékem, Mara Lajos úfinak, a sok mellette tett fáradozásom után, váratlanul történt legóhajtottabb megjobbulása által igen nevekedvén, nem tsuda, ha Sopronyban a múlt October elején a megörvendeztetett szívem legédesebb örömeit nem zárhatván magában, azokat különös elevenséggel kívánta jó barátaival közleni s ha örömeimnek ezen kinyilat168