Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Farkas Rozália: Pest megyei építőmunkások életkörülményei a dokumentumok tükrében (1900–1945)

ben akár a jobboldali szociáldemokratákkal is együtt harcolnak, ha ez a bérmozgalom sikerét jelenti. A kommunisták jelentős szerepet vállalnak már a két világháború közötti legnagyobb munkásmegmozdulás, az 1930. szeptember 1-i tüntetés előkészítésében is. A szociáldemokratáik által békés sétának szánt megmozdulás egy építőipari munkás visszaemlékezése

67 szerint így zajlik le: „A kommunista párt irányításával a budapesti és környéki építők is készültek szeptember 1. harcos megünneplésére. Nem lesz néma séta szeptember elsején, mondják egyre hangosabban szaktársaink. Mintha fordulópontot jelentene az építőipari bérek továbbalakulásának szempontjából is, annyira központi kérdés ez a nap a dolgozók és a munkanélküliek között. Erről beszélt úgyszólván mindenki. ... Amikor a Városligeti tó hídján áthaladunk, tűzöltókocsi jön felénk. Valószínű, ezzel akarnak bennünket szétszórni. De nem jut előre, mert pillanatok alatt torlasz zárja el az útját. A tűzoltók és a rendőrök nem győzik elrámolni az akadályokat, hiszen mi több tízezren vagyunk. A tó felől lovasremdőrszakasz vágtat közénk, szétkergetnek bennünket, a futókra riasztólövéseket adnak. Ez volt a bevezető. Később már a tömeg közé lőnek." A tömeg között ott van Darnyik János galgahévizi állványozó is, aki a rendőrsortűz áldozata lesz. A kétségbeejtő helyzetet Budapest polgármestere is elismeri az „országos szükségmunkák megszervezésének kérdése" című összefoglaló munkájában.

68 Miután részletesen ismerteti a nyugat-európai országok munkanélküliséggel kapcsolatos intézkedéseit, a magyarországi helyzetet így jellemzi: „A világgazdasági válság következtében a munkaképes, dolgozná akaró emberek milliói nem tudnak sem a saját szakmájukban, sem valami más munkakörben elhelyezkedni: nem képesek a maguk és családjuk létfenntartásáról gondoskodni .. ,

69 ... nálunk Magyarországon mindeddig csak a hatóságok közjótékonysági tevékenységének nagyobb arányú kiterjiesztésével igyekeztek a munkanélküliség által okozott nyomort enyhíteni, mert nálunk ebben az irányban az intézményes, egységesen megszervezett intézkedések még ma is hiányoznak." A polgármester kimutatása szerint a főváros téli ínségenyhítő költsége 1931. november 1-től 1932. március 31-ig 4 300 000 pengő volt, mely 63 321 ínséges család között oszlott meg. A szokásos 3,5 szorzót alkalmazva ez kb. 230 ezer rászorulót jelent, így egy családra öt hónapra átlag 70 pengő, egy személyre 20 pengő jutott. Napokra átszámítva egy-egy család átlag 46 fillérből, egy személy 13 fillérből volt kénytelen megélni. Hasonlóan ismerteti a helyzetet a Budapest és környéke építőmunkásságának 1933. augusztus 6-án tartott nyilvános nagygyűlésén született határozati javaslat is.

70 Az építőiparban tovább csökken a termelés. Sern a főváros, sem a kormány nem törődik a munkaviszonyokkal. Tűrik, hogy a vállalíkozók — a munkanélküliséget kihasználva — letörjék a munkabéreket, meghosszabbítsák a munkaidőt. Tombol az akkordmunlka és a parthieführer rendszer, amely a leglelkiismeretlenebb kizsákmányoláshoz vezet. A szégyenteljes szükségmunka nemhogy segítene a munkáson, de tovább nyomorítja, hiszen a kevés kereset nem elég a megélhetéshez, ugyanakkor a mindenféle piszkos munkával tönkreteszi a ruháját, amelyet nem tud pótolni. A szükségmunkán fizetett alacsony bérek a vállalkozókat is arra csábítják, hogy ők is hasonlóan alacsony bére384