Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Reznák Erzsébet: Tanítók és iskolák Cegléd külterületén a Horthy-korszakban
polgármesternek, a Nemzeti Egység Pártjának és a plébánosnak a jelöltje. Engem csak a tanfelügyelő, Hercsuth Kálmán támogatott, aki igen meg volt elégedve a munkámmal. Közben azonban őt Békéscsabára helyezték, a helyére Kecskemétre egy Hoffmann nevű tanfelügyelő került. Hoffmann megmondta: őt már nem kötelezi az elődje ígérete, ne is számítsak az ő segítségére. Azt válaszoltam, hogy én nem kértem ezt az állást, nem is veszem rossz néven, ha nem engem támogat. Később a NEP itteni (elnöke elmondta nekem, hogy ők a választás miatt felmentek a Kultuszminisztériumba is. Hóman Bálint miniszter bekérte minden jelölt minősítési lapját — az enyém tiszta egyes volt. Hiába beszéltünk mi ott akármit — mesélte a NEP-elnök —, Hóman Bálint mutatta a minősítési lapot! így kerültem Ceglédre. Cegléden 18 állami iskola volt, 27 vagy 28 tanerővel. Mikor nyugdíjba mentem, akkor már hatvanketten voltak, mert nagyon sok menekült is jött hozzánk. Az irodánk először a Pesti úton volt, utána pedig a Rákóczi úton. Itt is laktam, egy ügyvéd barátomtól béreltem. Elsőrangú hely volt, négyszobás, verandás, angol WC-vel. A király ebben a házban szállt meg, amikor Cegléden járt. Ide vendégeket is hívhattam, a polgármestert, a Surányi Hadiárva Otthon vezetőjét, a bíróság egyik tagját — velük voltam baráti kapcsolatban. A tanfelügyelő is gyakran átjött Kecskemétről. Később körzeti iskolai felügyelő lettem az abonyi járásban, Zagyvarékas és Űjszász is hozzám tartozott, az az iskola is, ahol korábbam tanítottam. Segítségül kaptam egy irodai segéderőt, az iskolalátogatásokhoz pedig úti átalányt. Ha a tanfelügyelővel mentünk, iákkor a várostól mindig kaptunk fogatot, mert a tanyai utakat nem lehetett volna autóval végigjárni. Megtörtént, hogy a minisztériumi osztályvezetővel mentünk és a sárban elakadt az autónk — se Ifci, se be ! Szerencsénkre a szomszédban dolgozott egy szántó-vető ember, az aztán két lóval kimentett bennünket. Mikor idekerültem, az iskolák kissé zilált állapotban voltak, ©lég laza volt a fegyelem is. Egyik tanítónő például heti piacos napokon rendszeresen bejárt a városba, a gyerekeket rábízta egy nagyobb gyerekre vagy az urára. A másik tanítónak pálinkafőzője volt, azzal törődött. Voltak KZebeZsbergHisIkolák is — a kenderföldeki vagy a kecskéscsárdai —, de inkább több volt a régi, elhanyagolt épület. A Bán-dűlői iskola tantermében még kemencével fűtöttek. Sok helyen az elrendezés is helytelen volt: a világosság a gyerekek jobb keze felől jött. Áz első évben az volt a kérdés: hogy tudom rávenni a polgármestert, hogy odahasson, hogy a képviselő-testület előteremtse az iskolákra a költségvetést. Szerencsére jó kapcsolatba kerültem dr. Sárkány Gyulával, jól megértettük egymást. Szívesen kijött velem többször szétnézni, meghallgatni a tanítók panaszait. így tudtuk rendbehozatni az iskolákat. Űj tantermeket is építettünk a régi, leromlottak helyett, pl. Bán-dűlőben, Zöldhalomban, Kappanhalmon, a Szűcstelepen. Ahol egy tanterem volt, ott többnyire kettőre bővítettünk s persze, tanítói lakásokat is építettünk. A külterületi iskolákat 1911-ben átvette a várostól az állam, de az iskolák rendbentartása, tatarozása továbbra is a városra maradt. Egy helyettes tanító fizetése a 30nas években tob. 80—110 pengő volt. A külterületiek 30 pengővel többet kaptak, ment a havonkénti városi értekezletekre 3—3 pengő fuvardíj járt. Ezenkívül semmi más juttatást nem kaptak. Kerékpárral vagy a szomszédos gazdálkodók fogatával járhattak, de ezt csak baráti szívességként kérhették. Valamennyi külterületi tanító rendelkezett oklevél345 _
