Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Asztalos István: Oskolatanítók a Galga mentén

életet, hivatásában lankadatlan buzgóságot s egyházához és a magyar hazához hű ragaszkodást követé).."

60 Az 1842-ben, a Pest megyei esperesség által kiküldött rendszabályok teljes részletességgel meghatározták a (tanítók kötelességeit. Ezek az elvárások érvényesültek természetesen a Galga-vidék ev. iskoláiban, az itt tanító tanítókkal szemben is. (I. sz. melléklat.)

61 A tanítók elé támasztott követelmények nem formális rendszabályok csupán, hanem a gyakorlatban megkövetelt törvények. A különféle iskolalátogatások, jelentések alkalmával erre mindig kitérnek a vizsgálók, a jelentések készítői. Az 1836-ban készült jelentés a Galga-vidék római katolikus tanítóit kivétel nélkül jó erkölcsű jelzővel illeti.

62 Az 1840-es evangélikus canonáca visitatióban a következő megfogalmazásokat találjuk: jó erkölcsű, szorgalmas, a lelkészt tiszteli, mindenkivel békében él, otthon békességes, tanításában hív stb. Mindössze egy tanító esetében találunk elmarasztaló megjegyzést: ,,... a tanításban nem rendes, az órákat gyakran elmulasztja, a leckéket elszakasztja".

63 Több évig gondot jelentett a kerületi lelkésznek ez a kissé hanyag, ám viselkedésében, erkölcseiben egyébként megfelelő tanító, míg végre sikerült szorgalmasabb munkára rábírni és jelentésébe beírhatta „ ... a tanítónak a múlt évi intés használt".

64 A későbbi évek dékáni jelentéseiben, esperességi tájékoztatóiban, valamint a presbitériumi, iskolaszéki ülések jegyzőkönyveiben sűrűn olvashatunk a tanítókról formait véleményekről. Általában elégedettek a tanítók viselkedésével, munkájával, ha mégis összeütközésre került sor, ott a tanító húzta mindig a rövidebbet. Jó példa erre Gáli Mátyás domonyi tanító esete. Negyvenévi szolgálat után nyugdíj alt kért, a presbitérium azonban ezt nem ítélte meg. Az indoklásban (anyagi nehézségekről tesznek említést, ám azt is felhozzák, hogy a tanító nem nagyon törekedett a hívek kedvébe járni. A legfőbb vétség pedig az — bár lezt csak úgy mellékesen említik —, hogy anyagi természetű kérdésekben vitába (mert szállni a presbitériummal.

65 Az ellenkező, vitatkozó, szembeszegülő tanítót sehol sem szívelték, attól igyekeztek mielőbb megszabadulni. A TANÍTÓK ALKALMAZÁSA A tárgyalt időszak jelentős részében a tanítók javadalmazása megválasztásuk alkalmával dőlt el. Az érdekelt iskola közvetlen egyházi hatósága, később az iskolaszék, a presbitérium, a tanítói állás megüresedéséről tájékoztatást adott a kerületi esperesen, dékánon keresztül az (egyházmegyének. A megüresedett állások híre futótűzként terjedt el, később hivatalosan (újságokban és más fórumokon) hirdették meg az állasakat.

66 A jól jövedelmező helyekre többen jelentkeztek, ám a segédtanítói állást sok esetben a képzőből vagy régebben líceumból, gimnáziumból meghívott, tanulmányait még be nem fejezett fiatalokkal tudták csak betölteni. A XIX. század vége félé, amikor már több a képzőt végzett tanító, mint az üres katedra, még a segédtanítói állás is kapós, így pl. GaJgahévizen 1889-ben a segédtanítói állásra tizenöit pályázó jelentkezett.

67 A tanítók kiválasztásánál általában nagy körültekintéssel járták öl, hiszen sok esetben több évtizedre szóló felelősségről kellett dönteni. A jelentkezőknek — különösen a kántortanítói állásra pályázóknak — próbaéneklést, orgonálást, esetleg tanítást kellett végezni, és csaik ezt követően döntötték el, 262