Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Jakus Lajos: Életképek és mozaikok a 17–18. századi Vácról

Rákóczi szabadságharca alatt vizeink malmait a labanc katonák mindenütt felgyújtották. Vácon csak egyetlen őröl 1715-ben, a város tulajdonában.

80 Számuk a békés időben hamarosan gyarapszik. 1726-ban Vácon és Kisvácon 3—3 magántulajdonban levőn kívül a városnak, a püspöki uradalomnak, a 30-as évek közepétől pedig a Káptalannak is volt egy-egy hajómalma.

81 A városnak 1730-ban két malma közül az egyik finomlisztet őrlő „pitlis" malom, ami az igényesebb fogyasztásra mutat. 1746-ban a rosszabbikat eladják Vajzer Andrásnak 370 Ft-ért, „mivel gyarló és vékony az esztendőbeli jövedelem". Helyette újat vesznek 1751-ben, megnézésére a tanács hét tanácstagot jelöl ki. Abban az időben, de később is, egy új hajómalom felért egy ház árával.

82 Az uraság saját hajómalmát Kisvácon, a Kőíhídnál kötötték karóra. Amikor a várost a püspökség megosztotta a Káptalannal, ezt a malmot átadta neki, s helyette a várostól délre felépíti a biztonságosabb és nagyobb teljesítményű patakmalmát, a Mola Viridis Arboris-t, vagyis Zöldfai malmot.

83 A XVIII. század első felében fokozatosan szaporodó számú malmok ellenére sem gondoltak még molnárcéh állapítására, mely szabályozta volna termelési rendjüket, s mindazt, ami általában a céhtagokat, legényeiket és inasaikat kötelezte az artikulusok megtartására. A város tanácsa is érezhette anoak szükségességét, hogy valamilyen formában ellenőrizni lehessen a malmokat és molnárokat, azért malombírót állított élükre;

84 ennek feladata az őrlés ellenőrzése, elsősorban a város saját malmában. 1741-ben Ováry Istvánt választják malombírónak, fizetése a természetben megszabott illetmények: gabona, bor, hús, só és faggyú, azonkívül 10 Ft félévre. Utóda 1746-ban Benke Gábor, 1748-ban Majzel Ádám, 1753-ban Virasztig István, 1769-ben Sztanya Mihály.

85 Nem bizonyult elégségesnek a malombírókfeal betöltött ellenőrzés, mert a molnárokra mind több panasz hangzott el. A malombírák nehezen tudtak parancsolni sűrűvérű társaiknak. Ha nem sikerült, úgy őket korholta a tanács. Szigorúbb közösségi szervezetre volt szükség, melyet abban az időben még céhszervezet képviselt. A városi tanács és az uradalom szorgalmazhatta a molnárcéh megalapítását, hogy könnyebben felelősségre tudja vonni őket a céhtörvényekkel. „1748. március 18-án hat molnár a többi nevében is megjelent a magistrátus előtt, fogadták és ígérték, hogy azt a 100 ft-ot, melyet még két esztendeje Janicske Zsigmondtól céhszerzésre kölcsönöztek, június 22-én minden okvetlen le fogják tenni, két esztendei kamatját pedig másnap bizonyosan leolvassák."

86 Az idézet bizonyítja, hogy a céhalapítás gondolatával már 1746-ban foglalkoztak, azonban anyagiak hiánya miatt még negyedszázadot késett a céhek megszervezése. Csak 1771-ben kéri 22 molnár a céhkiváltságot, földesúri hozzájárulással fordulva vármegyéhez, s azon keresztül a Kancelláriához. Még ezen év szeptember 18-án megkapják a cikkelyeket és december 20-án hirdetik ki a vármegyeházán.

87 A céhszabályok szerint az ellenőrzésükre hivatott komisszárt, azaz céhbiztost a város tanácsa nevezte ki. Ezt a tisztséget rendszerint a város bírája vagy valamelyik tanácsosa töltötte be. Csak jelenlétükben hozhattak a céhre olyan határozatokat, melyek a világi hatóság törvényeivel sem ellenkeztek. Ha viszont a céh törvényeinek nem akarták a mesterek vagy legények engedelmeskedni, akkor a komisszár lépett közbe, s a városi hatóság büntető eszközeit alkalmazta. 1782-ben a tanács úgy rendelkezik, hogy a céhgyűlésre „ ... megneve.18