Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Jakus Lajos: Életképek és mozaikok a 17–18. századi Vácról

zöttük egy ötvöst írtak össze. Nyolc év múlva 31 szakmában 90 önálló mester és 36 segéd dolgozik, ami közei egy évtizeden belül nagy fejlődésre mutat.

68 Az azonos mesterséget űzők egymás szomszédságában laknak, az utcát is róluk nevezik el. Az 1720-ban készült Althann-féle térképen található Magyarszabó, Mézeskalácsos, Csizmadia, Szűcs, Pintér, Ács, Cipész, Halász utca.

69 Legtöbb a magyarszabó és a csizmadia, de alig marad el tőlük a 7 magyarvarga és a 7 cipellőt készítő németvarga. A ruhakészítők közé soroljuk a 4 szűcsmestert, a 2 németszabót, 2 gombkötőt, 1 süvegest, 3 ruhafestőt (csapót) és 3 takácsot. Abban az időben hamarabb pusztul az edény, mert a cserép könnyen eltörik, éppen ezért tud megélni Vácon 6 fazekas. Szorgalmasan készítik a „lábas"4, csuprot, tálat, amivel természetesen a messze környéket is ellátják. A föld- és szőlőműveléshez szükséges munkaeszközöket készítő mesteremberek ugyancsak megtalálhatók: 1 szekérgyártó, 3 bognár, 4 kovács, 2 szíjgyártó, 1 tímár és nyeregkészítő. A (boroshordókról 2 kádár gondoskodik. A lakosság egyéb szükségleteit egy-egy asztalos, üveges, kötélverő, szappankészítő, lakatos elégíti ki. Az utóbbi egyben az „urasági és városi óraigazító" is. A lakosság húsellátásáról két mészáros és egy halász, a város kenyérellátásáról viszont nem annyira az egyetlen pék, hanem inkább a kisváci sütőasszonyok gondoskodnak. Molnárok hajómalmai őrlik hozzá a lisztet. Kőművesek, ácsok építik a város egyházi épületeit és polgári házait. így bontakozik ki Vác ipara a XVIII. század első felében. Céhes ipar remekei a XVIII. században A váci kézműves, céhbeli iparosok szakképzettségéről, gazdaságtörténeti vonatkozásban pedig a munkájukhoz felhasznált nyersanyagokra és belőlük készült áruk értékéről jó forrásanyagot találunk a szabók, csizmadiák, gombkötők, szíjgyártók specifikációiban, azaz számláikban, melyeket az Althann püspök katonái, hajdúi, csatlósai számára készített libériákról nyújtottak be kifizetésre a püspöki uradalom gazdasági hivatalához. A püspök nemhiába töltött hosszabb időt Rómában, megkedvelte a külsőségekre sokat adó pápai udvar szokásait. így mind igényesebb, mutatósabb uniformist csináltatott csatlósai számára. Vegyük sorra 1736-tól a megrendelést teljesítő kézműves iparosoknak munkáját. Kezdve a csizmadiákkal! Nádasdy Mihály csizmadiamester ebben az esztendőben kilenc pár borjúbőr csizmát készít a katonák, hajdúk és a két kocsis számára. Egy-egy pár 1 Ft 70 dénárba kerül. Hat évvel később már a kilenc pár 20 Ft 40 dénár, egyenként 2 Ft 277г dénárjával számolva. Ugyanakkor két pár topánka egyenként 1 Ft 40 dénár.

70 Kép János, a később hírnévre szert tett „politikus csizmadia", 1746-ban készíti a legigényesebb kivitelű csizmákat a püspöknek és hajdúinak. Két pár csizmát a csatlósoknak ezüstborítással és új patkóra, párját 4 Ft 50 dénárért, két pár topánkát, egyenként 2 Ft 50 dénárért. Ujabb megrendelésre, hat katonának és két hajdúnak egy-egy pár sebenbőr csizma, zsinórra és új patkóra, sarkantyúra, egyenként 3 Ft 25 dénár. Két hajdú kapott ezenkívül topánkát is, egyenként 1 Ft 25 dénárba került.

71 Ebben az esztendőben a püspök, katonái kíséretében, megfordult Bécsben, azért újabb rendeléssel még díszesebb lábbeliket készíttetett Kép Jánossal. Saját magának fislederből (halbőr) egy pár csizma 6 Ft, csatlósainak aranyborítású csizma egy-egy 5 Ft, ugyancsak aranyborítású topánka „steklire, patkóra