Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Magyar Antal: A ceglédi katolikusok háztartásszerkezete a 18. században

Az említett típusú háztartásban élt, minden teleknagyság szerinti csoportba tartozó, valamint az urbáriumban össze nem írt háztartások túlnyomó többsége egyetlen csoport, az egész vagy annál nagyobb telket birtoklók kivételével. Az ebbe a teleknagyságcsoportba tartozó háztartások mintegy 45%ча élt egy elemi családot magába foglaló háztartásban, 55%-a pedig a több családmagos háztartástípushoz tartozott. A felfelé, illetve oldal irányban kibővített családmagot tartalmazó háztartások a katolikus népesség mintegy 9%-át foglalták magukba. Ez a háztartástípus az urbáriumban össze nem írtak és a házas zsellérek népes csoportjánál a legelterjedtebb. Ebben a két csoportban fordul elő az eseteknek kétharmad része. Az ilyen típusú háztartásokban többnyire javakorabeli, illetve fiatal (25—50 év közötti) gyermekes házaspárok élnek együtt valamelyikük szülőjével. Jóval kevesebb azon esetek száma, amikor az elemi családdal a házastársak egyikének testvére él, illetve nem kideríthető rokonsági fokú „árva". Abban a néhány esetben, amelyben testvér él együtt az elemi családdal, megfigyelhetjük, hogy már elhagyták a házasulandó kort, túlkorosak. Ebből a jelenségből arra gondolhatunk, hogy ebben a háztartástípusban a tendencia az egyszerű családi háztartásokká válás félé irányul, nem pedig a több családmagos háztartások felé. Több családmagot tartalmazó háztartásban a ceglédi katolikus és evangélikus népességnek 10,5%-a élt. Ez a háztartástípus viszonylag gyakori volt az urbáriumban össze nem írtaknál és a házas zselléreknél, valamint a 3/4 telket, illetve egész és annál nagyobb telket birtoklóknál. Ez utóbbi csoportnál ez volt a legelterjedtebb háztartástípus. A fő típuson belül a leggyakoribb az a változat, amikor a háztartásfő családja nős fiának (ritkábban férjes lányának) családjával bővül ki. Együtt élő házas testvérek viszonylag ritkábban fordulnak elő. A Laslett-féle háztartástipológia segítségével a háztartáshoz nem vérségi, rokoni szálakkal, hanem munkaviszony során (inas, segéd, szolga, szolgáló) vagy egyéb módon (ismeretlen rokonsági fokú vagy nem rokon árva) kapcsolódó személyeket is vizsgálhatunk. A ceglédi katolikus és evangélikus háztartásokban viszonylag nagy számmal fordulnak elő ilyen nem vérrokon személyek, ezek családtípushoz és teleknagyság szerinti csoporthoz való kapcsolódását külön vizsgáltuk. (Lásd 5. sz. táblázat.) Megállapíthatjuk, hogy a háztartástípusok közül az egyszerű családi háztartásokban a leggyakoribb a szolgával, szolgálóval kibővített háztartás. Ez várható is volt, hiszen ezekben a háztartásokban áll rendelkezésre a legkevesebb családi munkaerő a gazdasági feladatok megoldására, különösen akkor, ha a gyermekek még nem munkaképes korúak. Természetesen azzal is számolnunk kell, hogy ez a háztartástípus a legelterjedtebb, és ez a tény önmagában is megnöveli az esetek számát. Sok szolgát, szolgálót alkalmaznak még a több elemi családot tartalmazó háztartásokban is, itt azonban főleg a 3/4 telket, illetve az egésztelket és annál nagyobbat birtokló gazdaságokban. Ezekben az esetekben a megművelendő sok föld és a bőséges állatállomány tette szükségessé a családi munkaerő kibővítését fogadott szolgákkal. A különböző birtoknagyságú csoportok közül az 1/8 és 2/8 telkesek háztartásában szinte egyáltalán nem találunk szolgákat, ugyancsak természetes az is, hogy a hazátlan zsellérek háztartásaiban sincsenek ilyenek. A házaszsellér-háztartásokban viszonylag sűrűn előforduló inas, segéd, szolga, szolgálák esetében iparos foglalkozású háztartásfőkre kell gondolnunk. Az 1773. évi katolikus lélekösszeírás segítségével mintegy 30—40 eszten135