Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)
Nagy Varga Vera: A ceglédi reformátusok házassági kapcsolatai (1723–1810)
A HÁZASSÁGKÖTÉSEK IDŐPONTJA Az esztendőről esztendőre — meglehetős pontossággal — vezetett anyakönyvi bejegyzések módot adnak annak vizsgálatára is, hogy a XVIII. században az esztendő mely hónapjaiban, illetve a hét mely napjain kötöttek házasságot. Volt-e kialakult szokásrend, illetve változott-e a szokás a vizsgált majd 90 esztendő alatt. (Az összes házasságkötés 4060 alapján.) A 2. számú mellékletben közölt adatokból látható, hogy korszakunkban a házasságokat túlnyomórészt a téli időszakban kötötték: november, december, illetve január hónapokban. Á házasságkötéseknek ez az év eleji időszaka a farsanggal esett egybe. Január 6-a Vízkereszt előtt ritkán volt egy-egy esküvő, ezek is csak az 1790-es évektől kezdődően fordultak elő. Az 1780-as évekig a házasságok túlnyomó többségét a farsangi időszakban kötötték, a késő őszi, novemberi házasságkötések száma nem volt túlságosan magas. 1744—1787 között igen ritka kivételként fordult elő a decemberben, a karácsonyt megelőző adventi időszakban kötött házasság. Ez az időszak a református vallás előírásai, elvárásai szerint is lelki elmélyedésre, önvizsgálatra szolgált, nem pedig a házasságkötéssel együtt járó lakodalmi vigadalmakra. Az 1780-as évektől azonban a házasságkötések gyakorisága a farsangról egyre inkább a novemberi időszakra tolódott el, sőt decemberben is igen gyakorivá váltak a házasságkötések. A farsang végétől húsvétig tartó böjti időszakban szintén elég ritkán kötöttek házasságot a ceglédi reformátusok. Az előforduló esetekben túlnyomórészt megállapítható volt, hogy özvegyasszonyt, vagy árvalányt eskették össze vőlegényével; vagy a vőlegény vidéki volt és így az egyházi szertartást feltehetőleg egyik esetben sem követte lakodalom. A tavaszi és nyári hónapokban is előfordultak házasságkötések, de ezek száma viszonylag alacsony, előfordulásukban semmilyen rendszer nem figyelhető meg. Az esketések dátumának pontos bejegyzése módot adott arra is, hogy megállapítsuk a XVIII. század folyamán a hét mely napjain volt szokás az esketéseket és a lakodalmat tartani. 15 Az 1780—90-^es évekig évente 10—15 olyan nap volt, amelyen a lelkész összeeskette a házasulókat. Ez természetesen szorosan összefügg a fentebb elmondottakkal, tehát azzal, hogy a téli hónapok voltak a házasságkötések időszaka. Ekkor még szigorúan betartották azt a tilalmat, hogy adventben, illetve húsvét előtt a nagyböjtben nem tartottak lakodalmat. Az 1790-es évektől azon napok száma, amelyeken eskettek, 15—30 közé emelkedett, annak következtében, hogy gyakoribbá váltak a nyári, illetve az adventi időszakban kötött esküvők. 16 Az esküvők túlnyomó többségét azonban ekkor is főleg a téli hónapokban kötötték, így gyakori volt, hogy egy napon 8—12 esketés is történt. Változást figyelhetünk meg abban is, hogy a hét mely napján voltak a leggyakoribbak a házasságkötések. 1725—80 között a legkedveltebb nap a kedd volt. 17 (Lásd 3. számú ábra.) Az esetek többségében — 80% — keddi napra estek a házasságkötések, sőt voltak olyan esztendők, amikor kizárólag ezen a napon voltak a szertartások. Ebben az időszakban viszonylag gyakrabban előfordultak még hétfői, szerdai, csütörtöki napon esküvők. A péntek, szombat és vasárnap ritkán fordul elő esküvők napjaként. 1780 után többirányú változás kezdődik, amelynek eredményeként 1795 tájára ezek a szokások gyökeresen megváltoznak. A legszembetűnőbb változás, hogy a kedd helyett a hétfő vált az esküvők napjává. Ezen kívül gyakoribbá váltak a hét vége felé, pénteken, szombaton kötött házasságok, sőt 1790^től kezdve rendszeressé váltak a vasárnapi esketések is. E fejezet összefoglalásaként meg108
