Ikvai Nándor szerk.: Életmód-kutatások Pest megyéből (Studia Comitatensia 18. Szentendre, 1987)

Nagy Varga Vera: A ceglédi reformátusok házassági kapcsolatai (1723–1810)

HÁZASSÁGI KAPCSOLATOK IDŐMETSZETBEN A vizsgált időszakban kötött házasságokat éves bontásban grafikonon ábrázoltam (2. számú ábra). Az ábrán két fontos sajátosság figyelhető meg. Az egyik az, hogy nagyon nagy a házasságkötések számának éves ingadozása. Az általában 1—2 évig tartó igen magasra szökő hullámhegyeket a következő évben, években nagyon mély hullámvölgyek követik. 1725—1740 között átlagosan 20—30 között mozgott az évi házasságkötések száma: 1740—1747 között évi 40—50-re emelkedett, majd 1750—1756 között ismét átlagosan 20—30 közé esett vissza. Ha ezeket a jelenségeket a helyi történelem eseményeivel megpróbáljuk összefüggésbe hozni, a következőkre gondolhatunk anélkül, hogy a közvetlen oksági összefüggést, illetve az eseményeknek a házasságkötések számára gyakorolt közvetlen hatását bizonyítani tudnánk. 1740-ben Cegléden és környékén pestisjárvány dúlt. Kostyán Mihály szolgabíró és Véber Ferenc József megyei kirurgus március 17nén vesztegzárat rendelt el és külön temetőket jelölt ki a ragályban elhunytak számára.

13 A járvány ceglédi áldozataiinaik számát nem ismerjük, mert a halotti anyakönyvek csak 1758-tól maradtak fent. A szomszédos Abonyban 63 áldozata volt a járványnak. A házasságkötések száma feltehetőleg azért emelkedett, mert a járvány következtében megözvegyültek a következő évek során feltehetőleg újra házasságot kötöttek. Erre utalhat az a tény, hogy a következő években a férjihez ment nők 15—20%-ia özvegyasszony. Az 1750-es évek első felének visszaesése pedig a templomperrel, a középkori gótikus templom katolikusoknak törtónt visszaadásával hozható összefüggésbe. A XVIII. század hetedik évtizedétől kezdődően a házasságkötések évi átlaga 50 fölé, majd 60—80 közé emelkedett, nyilvánvalóan szoros összefüggésben a városban élő reformátusok lélekszámának emelkedésével. A grafikon segítségével megfigyelhető másik fontos sajátosság az, hogy 1725—1780 között a vidékivel kötött házasságok aránya nagyjából követi az összes házasságkötések számát, általában 20% körül mozog. 1780—1810 között viszont elszakad a vidékivel kötött házasságok aránya az összes házasságkötés számától és a 30 év átlagában 10% körül marad. Ebből tehát azt állapíthatjuk meg, hogy az endogám tendencia a XVIII. század utolsó évtizedeiben nagymértékben felerősödik.

14 Ezt a megfigyelésünket a 2. számú táblázatban közölt adatok alapján tovább finomíthatjuk. A házasságkötések intenzitása alapján korábban kialakított három csoport (alkalmi, közepes intenzitású és intenzív házassági kapcsolatok), és ezen belül is az egyes településeikkel fennálló kapcsolat eltérő. A Cegléddel alkalmi házasságkötési kapcsolatba kerülő községek aránya ebben az időszakban kismértékben visszaesik, 1,7% -> 1,1%-ra. A közepes intenzitású kapcsolatok aránya a felére csökken, 2,5% -»• 1,2%-ra. A házasságkötések száma a korábban intenzív kapcsolatban levő települések esetében is csökken, az általános tendenciának megfelelően. A csökkenés azonban úgy is jelentkezik, hogy egyes településekkel a kapcsolat teljesen beszűkül, lényegében megszűnik. (Kecskemét 1,5% -> 0,3%-ra; Monor 2% -*• 0,02%-ra esik vissza.) Űgy is fogalmazhatunk tehát, hogy a vidékivel kötött házassági esetek számának csökkenésén túl egyes korábban szorosabb kapcsolatok teljesen megszűnnek. Lényegében azt mondhatjuk, hogy a házassági kapcsolatok a három legközelebbi református közösségre, Nagykőrösre, Abonyra, Pándra szűkültek. (A 10%^nyi vidékiekkel kötött házasságból 7,6%.) 106