Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Jakus Lajos: Damásd vára „az pogány ellenség torkában”

nek." A puskákhoz ónt is kér, tehát ugyanolyan hiányában szenvedtek a hadianyagnak, mint korábbani évtizedekben.

96 1641-ben különösen megélénkült a törökök mozgolódása, fokozták fenyegetéseiket. A bányavárosok igen „megrezzentek". Eszterházy vicegenerális igyekezett megerősíteni a várak védelmét, amennyiben lehetősége engedte. Gyarmatba, Korponára 50—50 gyalogost, a saját szászi kastélyába is 25-öt és szolgáit, Hont megye 100 lovasát Palánkba irányította, Bars megye 50 gyalogját pedig Üjbányára kérte rendelni Pálffy főgenerálistól. Előérzete szerint rablásoktól tart, ,,. . . mert jól tudják az ebek, hogy a csak fele sincs meg a végházakban, a fogadott katona kevés ideig marad".

97 Damásdban ekkor alig lehetett több 50 gyalogosnál s egy-két lovas futárnál. Bercsényi felelőtlen könnyelműsége Bercsényinek Pálffyhoz írt kérő levelére nem érkezett eddig egyetlen hajdú sem. Egyébként is közömbösen hagyja a vár védelme. Bécsbe készül, megírja Eszterházynak, hogy Pálffy engedélyével jön ki a várból. Közben értesítették nógrádi kóbor katonák, hogy török foglyot ejtettek s Perosba hurcolták. Bercsényi megparancsolta nekik, hogy vigyék az erőd alá egy meghatározott helyre. Kopcsány Márton strázsamesterrel néhány lovast készíttet elő, mondván, ki akar menni a mezőre körülnézni. A találkahelyen megvásárolja a nógrádiak rabját, Méhemet esztergomi topcsit (pattantyús, tüzér). Amikor erről az erőd katonái értesültek, az Istenre kérték, ne tegye ezt, mert mindnyájukat bajba sodorja, elődei még hasonlót sem tettek vagy kíséreltek meg. Bercsényi nem hajlott kérésükre és figyelmeztetésükre. Bécsbe indulása előtt Keszi János fővajda és helyettese, Szabó János megkérdezik tőle, mi legyen teendőjük, ha az ostrom veszélye beáll. Válasza annyi volt: „Lássa azután mindenki, hogyan segíthet magán." Török foglyát magával viszi Űjvárba. Eszterházy úgy hallotta, hogy a palánki kapitányságot megy kérni Bécsbe, „ . . . mert immár sokat szerzett Damásdban is". Nem akar rágalmazni, de amennyi panasz történt más kereskedőktől reája, nem hiszi, hogy egy gyűlésben elkerülje a publica querelát (nyilvános panasztételt J. L.), sok protestációt is tesznek, azon panaszkodva, hogy arra az útra nem jöttek azután." Nem akar nyilatkozni Bercsényi rabjáról, de megírja Pálffynak: „...emlékezzék reá Nagyságod, hogy ha megértik az esztergomiak, hogy az ő rabja (ti. Méhemet török tüzér, J. L.) bizony megadják az árát a damásdiak".

98 Tizenkét nappal később, július 10-én Eszterházy már arról értesül Pálffy szolgáitól, hogy Bécsből visszaérkeztek a Bercsényi fivérek. „Asztal, fölött beszéllének, hogy Lászlónak a palánki kapitányságot, s Imrének a damásdit adták meg; ki ha úgy vagyon, próféta nem vagyok, de mindkét végház azok miatt marad pusztán" — írja főgenerálisának. Bercsényinek megjósolta — bolond cselekedete — a török megvásárlása milyen következményekkel járhat: „...és íme, Keszi János leveléből megérti Nagyságod kevés marháj ok elhajtása után mind fizették meg azt az ő rossz rabját a damásdiak, s az mind nehezebb, hogy sem aratni, sem fáért ki nem mehetnek nyavalyások, s most immár feleségüket küldözik ki, s bizony mind utánok mennek magok is".

99 Keszi János vajda segítség kérésére azt javasolja Eszterházy Pálffynak, hogy ha saját gyalogosi megvolnának és fizetésük még járna, azokból rendelne huszonötöt az aratás végéig Damásdba, mert ő egyet sem tud adni, mivel csak 524