Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Topál Judit: Toronymodellek a szentendrei római villából

a távozók minden használható tárgyat összecsomagoltak és elvittek (még az ajtóvasalásokat is leszerelték), kézenfekvő a feltételezés, hogy egy kultuszképet semmiképpen sem hagytak volna ott. Mint a párhuzamként felhozott toronymodellek lelőkörülményeiből kiderül, túlnyomó többségük lakóház, villaépület romjaiból került elő. A fazekaskemencékben talált darabok szerintünk elsősorban arra engednek következtem, hogy ott készítették őket és ezek a példányok nem kerültek eladásra, illetve felhasználásra. Funkciójukat tekintve tehát nem tartjuk bizonyítottnak, hogy ez utóbbi darabok téglaégetők vagy fazekaskemencék tetejére erősítve a megfelelő huzat, illetve a füst elvezetésének biztosítását szolgálták volna,

30 annál is inkább, mert a talapzatok kiképzése, egyáltalán a kemencék felépítése ellentmond ennek. Még kevésbé valószínű e tárgyak elsődlegesen sepulchrális funkciója, mint surrogatum, vagy különféle áldozatoknál, misztériumoknál füstölésre használt eszköz,

31 minthogy bizonyítottan csupán a vindobonai darab származik temetőből. Bár önmagában ez sem bizonyítja a feltételezett sepulchrális funkciót, hiszen a temető custosának is szüksége lehetett valamilyen világító eszközre. A szentendrei villa átriumának járószintjére lezuhant darabok feltétlenül arra engednek következtem, hogy e tornyocskák eredetileg a tetőn helyezkedtek el,

33 mégpedig elsősorban az oszlopos peristylium felett, teljes hosszúságban, kb. 3—4 méterre egymástól. Az atrium É-i lezárását képező nyitott folyosó maximálisan 1—1,2 méter magasra becsülhető D-i fala, valamint az egykor ezen sorakozó 150 cm hosszúságú korintoszi oszlopok (közülük négy került elő), alapján a tetőszerkezet magasságát 2,5—2,7 méterre becsülhetjük, ennélfogva a kiszámítható esési szög is támogatja elképzelésünket. Mint említettük, az 1. számú szentendrei modell belső felületén égésnyomokat figyeltünk meg, ugyanígy egy aquincumi töredék is füsfcölődés nyomait viseli,

34 kézenfekvőnek látszik tehát a feltételezés, hogy e tornyocskák belsejében valamilyen állati, növényi eredetű olajjal vagy gyantával táplált világító eszköz égett, melyet néhány naponként cseréltek, illetve újratöltöttek a viszonylag széles (5—7 cm) „kapu" nyíláson keresztül. Az emeleti nyílások és a tetőrész áttörései részben az elégséges fénymennyiség kisugárzását, részben a megfelelő légáramlatot biztosították — a nyilvánvalóan dekoratív szándék mellett. A nyílások szemmel láthatóan aszimmetrikus, oldalanként eltérő elhelyezése sem volt véletlen, a viszonylagos épségben ránkmaradt példányoknál mindig a szomszédos oldalak áttörései egyeznek, a szemben levő sohasem. E megoldással valószínűleg csökkenteni kívánták a teljesen nyitott, mind a négy oldalon egyformán áttört felületek terjedelmét, hogy megakadályozzák a szükségesnél nagyobb huzat képződését, mely a lángot csakhamar kioltotta volna. Valószínűnek tartjuk továbbá azt is, hogy e világító tornyokat úgy helyezték el a tető szélén, hogy zártabb, kevésbé tagolt oldalukkal az uralkodó széliránnyal szemben álljanak (a szentendrei villa esetében É felé), míg díszesebb oldaluk a megvilágítandó terület felé nézett (19. kép). A kétharmad részben szelvényrendszerrel, a római járószintekig feltárt szentendrei villa rustica egyetlen hypocaustummal ellátott helyiségének falai mellett vagy padlóján sem került elő hasonló típusú lelet, de még közönséges antefix sem, ennélfogva bizonyosra vesszük, hogy e világító torcsonykák itt, Szentendrén a meglehetősen nagy kiterjedésű atrium oszlopos peristylium felőli részének megvilágítását szolgálták, amikor arra feltétlenül szükség volt. Végezetül megjegyzendő, hogy a különböző provinciákban — így Panno309