Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Ottományi Katalin–Galber Dénes: Római telepek Hereghalom és Páty határában. (A pátyi terra sigillata)

A III. század első felében újból elpusztult a telep, vagy legalábbis egy része. A II. számú kőépület, melynek таг felmenő falai is kőből voltak, valószínűleg III. századi, de mellette még léteznek a földbe mélyített objektumok, ill. agyagba rakott kőfahi gazdasági építmények (,,f" objektum és III. kőépület). Egész Pannoniában általános, hogy a II. században a nem bennszülött telepeken is, pl. a canabaekban vályogfalú épületek vannak. Ezek a markomann háborúk után, vagy csak a III. század elején épülnek kőbe. Mellettük végig megmaradnak a különböző kemencék és gazdasági földbe mélyített objektumok.

163 A pátyi település legutolsó, IV. századi periódusának kőépületeit kiszántották, a kavicsos összekötő utak részlete és két földbe mélyített objektum maradt csak meg. Az általunk feltárt terület a lelőhely egészéhez viszonyítva olyan kicsi, hogy a település szerkezetére vonatkozóan többet nem tudunk mondani. Az előkerült leletanyag nagy mennyisége és összetétele 1. sigillaták nagy száma, mutatja, hogy nem egy római úttól távoleső telepről van szó, hanem vagy egy municipális középbirtok központi részéről, vagy egy önálló villagazdaságról. Egy múlt században előkerült feliratos kő alapján municipális középbirtokot tételezett fel Pátyon Alföldy Géza.

164 Az oltárkövet Marcus Valerius Karus, Aqincum colonia decuriója állította. Az ilyen középbirtokok gazdasági központja egy villaépület volt. Aquincum környékén a markomann háborúk után nagyon megnő a municipális középbirtokok jelentősége és ez a III. század közepéig megmarad. A birtoktulajdonosok főleg az ordo decurionum tagjai közül kerültek ki, akik sorában 180 után egyre nagyobb szerepet kapott a helyi bennszülött arisztokrácia. A késő római korban ezeket a kőépületekkel is rendelkező középbirtokokat kiszorítják a már korábban is meglévő kisparaszti gazdaságok, pl. veterán katona sírköve is került elő Pátyról.

165 Ekkor alakulnak nagy központi villagazdaságók is, amiknek nyoma nem mutatható ki Pátyon. Nem azonosíthatjuk telepünket a már említett M. Valerius Carus birtokával. Ö ugyanis Aquincum colonia decuriója volt, tehát már 194 után, a mi telepünk anyagának nagy része viszont ennél egy évszázaddal korábbi. (Az általa állított oltárkő egyébként is messzebb került elő, 1. 3. lh., római épületmaradványokkal együtt.) Az eddigi feltárások alapján nem sorolhatjuk telepünket az önálló villagazdaságok kerítésfallal körülvett, nagyobb épületekkel rendelkező típusába sem. Ha a villagazdaságot, mint kulturális tényezőt tekintjük, és romanizált építkezést értünk alatta, a pátyi telep is lehet villa. Bíró M. szerint a vidéki egyedülálló házak és út menti állomások is a villa fogalmába tartoznak.

166 A lelőhelyünk déli felében levő két kőépület feltárása közelebb vinne a probléma megoldásához. Egy közel négy évszázadig használt telepről van szó, melynek egy-egy korszakban a kiterjedését és belső szerkezetét jelenleg még nem ismerjük. Mindhárom ismertetett település (Bia 37., 39., Páty 9.) a civitas Eraviscorum területén található. Telepeink anyaga, a herceghalmi edényfeliratok is tanúskodnak a bennszülött népesség jelenlétéről. Az eraviszkuszok településterületének északi részére Hadrianus kiterjesztette a municípium rangra emelt Aquincum territóriumát. Itt a bennszülött telep mellett római típusú épületek (villák, útállomások stb.) találhatók.

167 Ezek sorát gazdagítja a most ismertetett három település. 221