Ikvai Nándor szerk.: Régészeti tanulmányok Pest megyéből (Studia Comitatensia 17. Szentendre, 1985)

Maróti Éva: Római kori pecsételt díszű edénytöredékek Pest megyéből

A jobbra néző, hosszú lábú kis kakas analógiáit ismerjük rheinzaberni, Antoninus kori terra sigillatákról, 165 de egy aquincumi lelőhelyű pecsételt töredéken 166 is elő fordul a pomázihoz hasonló állat. Az U VAG csatornázás sorári került elő a következő tál: 19.5 Jól iszapolt, világosszürke, fényes felületű, Drag 37 tál töredékei. A díszítet­len zónát széles árkolás, majd néhány soros fogaskarcolás választja el a pecsételt résztől. ívelt, vonalkázott felületű, patkó alakú idomok — bennük kerek, pontozott közepű rozettával — váltakoznak szintén rovátkolt felszínű, pontozott gömbben vég­ződő, függőleges idomokkal. Ezen mintasor alatt ritkásan elhelyezett (kb. minden második ív alatt), csúcsukkal lefelé néző, eres levelek sora. Végül újabb fogaskarcolt sáv következik. SZFM 67.127.1. Sashegyi gyűjt., 1957. VII. 16. (Szá: 20; Tá: 7; v: 0,9— 0,6) IX. t. 1—4. Ugyanilyen díszítésű töredékeket ismerünk többet is Pomázról, 167 Pátyról, 168 Aquincumból 169 és Budakalász-Dolináról. 170 Pomáz-Váckert lelőheiyűek az alábbi töredékek. 19.6. Az előbbi darabhoz mindenben hasonló, csak az a különbség, hogy itt min­den egyes ívhez csatlakozik egy-egy lefelé néző, pecsételt levél. SZFM 66.75.2. Sas­hegyi gyűjt. 1947, ltsz: К 337 91, lh: Pomáz-Váckert, I. ház. (Szá: 19; 10,8X9,5X X0,9—0,5) VIII. t. 4. 19.7. Jól iszapolt, fényes szürke felületű, magas talpgyűrűjű, Drag 37 típusú edény töredékei. A perem alatt keskeny sima zóna, majd keskeny levelekből álló levélkoszorú. Alatta valószínűleg rovátkolt felületű, ívelt idomok (egy ilyen részlete megmaradt) és függőleges elválasztó tagok váltakozhattak. Ezekhez lefelé álló, két végén hegyes, ovális alakú, erezett és pontozott felületű levelek (?) csatlakoznak, majd kis levelekből képzett koszorú következik. SZFM 66.75.3. Sashegyi gyűjt. 1947, ltsz: К 338 92. lh: Pomáz-Váckert, IV. ház. (Szá: 15; Tá: 7; 6,2X3,3X0,8—0,6; 5,3X4,9X0,6; 3,6X2,0X0,6 és 7,0X4,8X0,8—0,6) VIII. t. 10. Darabunkhoz nagyon hasonló díszítésű töredékeket Aquincumból 1 ' 1 és Biáról 1 ' 2 ismerünk, az ovális, erezett és pontozott idom 173 pontos analógiáját Aquincumból, 17 '' Dunapenteléről, 175 Sárisápról 176 és Stúrovóból. 177 19.8. Jól iszapolt, szürke, Drag 37 edény oldaltöredéke. Díszítéséből a felső ré­szen levő, keskeny levelekből alkotott levélfüzér részlete maradt meg és alatta ívelt — rovátkolt felületű — idom töredéke, mely tojásszemet keretei. SZFM 75.81.14. Sas­hegyi 1947. (3,5X2,3X0,8—0,6) VI. t. 11. 19.9. Szürke, fényes sötétszürke felületű, jól iszapolt, Drag 37 tál oldaltöredéke pecsételt, lefelé néző szőlőlevél díszítéssel. SZFM 75.81.2. Sashegyi 1947, lh: Pomáz­Váckert III. ház. (6,8X5,7X0,5—0,7) IX. t. 5. Teljesen azonos levelet ismerünk Gorsiumból, a Tác-margittelepi ásatásból. 1,8 Pomáz, írószerkészítő KTSZ lelőhelyű darabok: 19.10. Jól iszapolt, világosszürke, fényes felületű, Drag 37 tál peremtöredéke. A perem alatti széles, sima rész után árkolás, majd kis levélkék négyes csoportjaiból alkotott levélkoszorú töredéke maradt meg az edény díszítéséből. SZFM 67.239.58 (Szá: 17; 6,4X2,4X0,5—0,7) IX. t. 6. 19.11. Jól iszapolt, szürke, Drag 37 tál kis oldaltöredéke. Díszítése megegyezik a Kat. 19.5. és 19.6. sz. darabokéval. SZFM 67.239.59. (4,4X2,8X0,5—0,6) VII. t. 12. 19.12. Jól iszapolt, nyers színű, felületén fényes, világospiros festésű, ívelt ol­dalú mély tál (Drag 37?) oldaltöredéke. Díszítése: két árkolás közt apró kockákból ki­alakított, kettős, V alakú pecsételt díszítmények. SZFM 67.239.60. (6,3X4,4X0,7) VIII. t. 6. Hasonló díszítésű darabot ismerünk Biáról. 179 19.13. Nagyon vastag falú, Drag 37 edény oldalából való kis töredék. Jól isza­polt, világos téglaszín, narancsvörös festésű. Díszítése: hosszúkás, eres levél fekvő helyzetben. SZFM 67.239.61. (3,2X2,5X0,8) VIII. t. 7. Ugyanilyen levelet ismerünk Aquincumból, a Meggyfa utcából, a Fortunát ábrá­110

Next

/
Oldalképek
Tartalom