Ikvai Nándor szerk.: Tápiómente néprajza (Studia Comitatensia 16. Szentendre, 1985)

Nagy Varga Vera: Szolgálók a fővárosban a Tápió vidékéről

Aszongya édesapám, fiatal még. — Nem fog megszakanni, majd én ügyelek rá, hogy az idősebbek ne használják ki. Oszt' jobban dogoztam, mint az idősebbek. Mer' mink meg vótunk ijedve ha a kertész ránk szólt, de az idősebb lányok merészebbek vótak. Aszonták: — Beléd vágom a kapát, ha előre mégy! Ez vót a jelszó, mer' azok már akkor Pesten is vótak dógozni, aztán jobban tudták, hogy kell. Az idősebb lányok között má' 20 éves is vót. A kertészetbe paprikát, paradicsomot kellett kapálni." 14 éves korában egy pesti iskola kertészetében dolgozott. „Egy olyan iskolaféle vót. Gazdag lányok jártak oda. Oszt' vót egy nagy kert, oszt' mink négyen oda vótunk fogadva, hogy mink tanítsuk a lányokat. Gyüttek velünk dógozni, meg a tanítójuk is gyütt, de mink mutogattuk, hogy köll csinálni. Vót kertész is. Vót ott mindenféle növény, ami csak létezett, ott minden vót. Ilyen rebarbara is, meg nem tudom elbeszélni, hogy mik vótak. Mindenféle gyümőcs, még állatok is a lótul kezdve, mindenféle állat. Ott tanútak ezek a gazdag lányok, hogy ha ők az uradalomba' marannak, akkó' be ne csapják őköt. Ott vótam két évig. Édesapámnak vót egy jó embere, oszt Pestre vittek valamit fuharba. Kérdezték tőlük, hogy nem szereznének-e nekik lányokat. Hát aszongya, van énnékem lányom, maj' keres maga mellé. Nagyon jó helünk vót. Ott bent laktunk, főztünk is. De a kamrába tavasszal, ahol laktunk maj' megfattunk. Egy rossz kályhát attak be, de március elején hideg vót. Ecce' oszt ementünk, megmondtuk, hogy mink elmegyünk, de azt nem mertük megmondani, hogy mi azé' gyüvünk el, mer fázunk. Mink ide többet nem gyüvünk. Hát ilyen buták vótunk. Otthon se mertük megmondani. Csak el kellett jönni otthonról, mer' mondták, hogy nem mész a heledre? Hát elmentünk és csak lesekedtünk be a deszkakerítésen. Hát oszt meglátott a kertész. — Hát te mit keresel itt Zsuzsikám? Hát te elmentél! — Igen kertész úr, megyünk dógozni az állatkertbe. Mer' ott vótak a sági lányok. Föl is vettek bennünköt, de odatelefonátak, hogy van itt 4 lány, akik itt dógoztak, oszt ekűdtek az állatkertbül. Azok meg az igazgató valahogy testvér vót az itteni igazgatóval.'

24 így aztán visszakerültünk, oszt akkor mondtam meg, hogy kertész úr, fáztunk. Aztán 2 évig ott dogoztam." Március elsejétől őszig Pesten a kertészetben dolgozott, a telet otthon töltötte. Szülei féltették, hogy télen megfázik és nem engedték. Télen fontak, otthon is volt munka. Tavasszal pedig már nem szegődött el, mert készülődött a családi életre. „Akkó' má' odahaza fogtak, hogy a mezei munkába is tuggyunk mindent, meg a házkörüli munkához is értsünk. Édesanyám akkó mán tanított bennünket." 17 éves korában sági legényhez ment férjhez; a legény szüleinek földje szomszédos volt az ő földjükkei. „Még kislány vótam, sok libánk vót, osztán hát a libákhó' jártunk. Ö meg (ti. a legény) idősebb vót, nem sokkal, csak két évvel. Osztán hát egymás mellett vótak a fődgyeink mindenütt. Osztán, ha mentünk a határba, mindig megkérdezte, hogy hova menünk, ő is odagyütt. De nem vót szeretőm, csak így beszégettünk. Hát osztán ecce' megyek haza a libáktul. Oszt muzsikátak. Háború vót, oszt kimentek a gyöpre, kivitték a cigányokat. Én meg csak mint egy kislány kiszalattam a muzsikálásra. Osztán úgy kajátottak, hogy Kovács Zsuzsa gyere be! Én meg fő sem vótam készülve, nem táncolok. A testvérem meg a barátnője kétfelé álltak mellettem, oszt belöktek. Hát oszt ő vót. A legénynek később szeretője

25 is vót, de mégis engem kért meg. Hozzámentem, mert a szüleim is azt mondták, hogy hozzám való." A házasságból egy gyermek született. Házasságkötés után a férj szüleihez 714